Ferencváros, 1967 (1. szám)
1967-11-07
7 ó,de nem is a föld bálványa Ö, Mint ama Mammon,aki ült,hízott Gőggel rajtunk,s szájától millióm Élősüi csáp kígyózott szerteszét, S a szűresülő,szívó karok befonták A szüzek testét,s feltörték finom Velőért a költő zengő agyát, S a gyárak vak,mély kéményén benyúlva Átkúsztak a robotos termek odván, S felitták mind a könnyet és az átkot S a lomha rémben mind aranyra vált ez Es uj éhséggé,bár a telt belek Már a nehéz aranytól eldugultak, S a rothadó nagy testre már kiültek Félelmes és aranyló hullafoltok... Most uj isten szól nektek,emberek! A véres földnek vére szülte öt, A sok kiomlott,sürü,keserű Vér összeállt a fájó földeken, Testté tapadt,alakká tornyosult, Vérszinü,nagy mezítelen alakká, Ki országlépő tágra tárja lábát, S Földet rengésre tépő hangja zeng Piros Keletről a sápadt Nyugatnak: "íme eljöttem! Eljött a Vörös Isten!" És megy,s dörgő léptére messze reszket, á sárga Szajna,s medréből kicsap, Jerichós visszhangot ver vén Westminster, S az Óceán zöld üvegén vörösen Előre rezg ezermérföldes árnya, S átfogja a Fehér Ház vak falát... Hozsánna néked,uj isten hozsánna! Ismerj meg minket,tied vagyunk! A szived hajtó,élő,drága nedv, A diadalmas vörös lüktetés A mi bus vérünktől is gazdagult, S világra ömlő harsonád sodrában Gyötört torkunk reszkető hangverése Szerényen s mégis segítve simul: A kicsiny, árva magyar jaj-paták A messzezengő nagy moszkvai árba, Mely most tisztára mossa a világot: Hozsanna néked, új isten, hozsanna! •^egyen szavad teremtés új igéje, Formáld át sáros, bűnös, ócska bolygónk, Mit elrontott a sok régi úri isten. Te istenek közt új és proletár, Formáld boldoggá pőrölyös kezeddel - Emelj minket roppant tenyereidre, Es a magad képére gyúrj át minket! Tóth Árpád a fuz/ü / 1917. október 25 ! Az Auróra cirkáló sortü- ze egy új hajnal hasadását jelezte. A közel négy éve tartó gyilkos háború éjszakáját világító fénysugár hasította ketté és lassan feljött a nap! A fényben az emberek hunyorogva próbálgatták a sötétséghez szó - kott szemeiket és látni kezdtek. Az emberek millióinak szemeláttára megszületett a világ első szocialista országa. Nem kísértet volt immár a kommunizmus, hanem testet öltött valóság. Megjelent a dekrétum a békéről és a szabadságról, erről a két különbözően irt, de egy értelmet takaró fogalomról, mert nem lehet béke szabadság nélkül és nem lehet szabadság béke nélkül. Sokan nem értették meg akkor, hogy mi történt. Sokan nem is érthették meg, mert a hatalom akkori urai igyekeztek elzárni a béke és a szabadság útjait. De a béke és a szabadság igazságának útja vonzotta a világ népeit és az Igazság országhatárokon , hegyeken, folyókon és börtönfalakon keresztül is megtalálta az utat azok szivéhez, akik vágytak rá, akik kívánták és akik akarták. A természetet kedvelő ember mindég békére és szabadságra vágyott, a békét és a szabadságot kedvelő ember pedig a természetbe kívánkozott. A béke, a szabadság és a természet egymástól elválaszthatatlan fogalom. Lenint úgy hívták az emberek, hogy " Az ember, aki a hegyeket szereti." Igen! Lenin szerette a hegyeket, mert a hegyekben béke volt, Lenin szerette a hegyeket, mert ott a természettel találkozott. Akik szeretik a békét, a szabadságot és a természetet, az Ö útján járnak. Az Auróra cirkáló sortüze új korszak kezdetét jelezte az emberiség életében. Egy új eszme diadalát, mely addig rejtőzni volt kénytelen és csupán a természet volt az, amely védőn tárta föléje az erdő fáinak lombját. A lombok alatt erősödött az eszme, előkészítve a béke és szabadság útját az emberiséghez. Ennek az eszmének hü agitátorai voltak a természetbarátok, akik dacolva a csendőrszuronyokkal, dacolva a börtönnel, a hegyek között ápolták az eszmét, a békének és szabadságnak gyengén pislogó mécsesét. Aztán feljött a nap! Szabad volt már az eszmét hirdetni, a szabadságot békében élvezni és az új élet vívmányainak örülni. Az eszme diadalénak részesei voltak azok a természetbarátok, akik tudatosan, vagy tudat
