Ferencváros, 1964 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1964. december / 4. szám
egészségügyi Egy megjelent kormányrendelettel, valamint az ennek végrehajtás ára Irányuló népi ellenőrsó vizsgálattal, ismét szélesebb körök elótt vált ismertté az a problémakör, amit az egészségügyi rehabilitáció feladata felvet, A IX. kerületi Népi Ellenőrzési Bizottság munkájában magam is résztvettem, munkabizottsági tagként. A vizsgálat első célja annak megállapítása volt, hogyan hajtották végre a kormányrendeletet. Tájékozódni kívánt azonban a vizsgálat ezen felül arról is, hogy a rendeletben érintett személyek /üzemi baleset, foglalkozási betegség és gumókor következtében csökkent munkaképességűek/ viszonylag szűk körén túl, hogyan áll a rehabilitáció ügye az üzemekben, hogyan dolgoznak a vállalati rehabilitációs bizottságok. A vizsgálat azt mutatta, hogy a vállalatok a rendeletet végrehajtották, de annak előírásain túl még általában kevés történik az egészségükben károsodott emberek rehabilitációja érdekében. Az egyes üzemek még csak igen kevés embert tartanak nyilván, mint rehabilitációra szorulót, lényegesen kevesebbet, mint amennyire a dolgozók létszáma alapján az általános tapasztalatok szerint ezeknek a számát becsülnünk kell. Az előforduló hibák és hiányosságok döntő többsége nem a szándékon, hanem a megfelelő szemlélet hiányán múlik. A jószándéku vezetők egy része még nem ismeri fel az egészségügyi rehabilitáció Jelentőségét és nem látja végrehajtásé* nak megfelelő módjáti nem rendelkezik a szükséges rehabilitációs szemlélettel. Számos betegség, vagy sérülés után nem sikerült a sérült, vagy beteg ember e- gészségét, testi épségét maradéktalanul helyreállítani• A modern orvostudomány adta lehetőségek teljes felhasználásával törekszik egészségügyünk minden ember számára az elérhető legteljesebb gyógyulást biztosítani, he a klinikai gyógyuláson túl. a megbetegedés első percétől kezdve szem előtt kell tartani azt is, hogy a gyógyulás csak akkor válik teljessé, ha a beteg, vagy sérült ember ismét elfoglalhatja helyét a társadalomban, ismét részesévé válik a társadalom termelő, hasznos tevékenységének. Ennek elérésére a gyógyszeres és műtéti gyógyításon felül számos lehetősége van az orvosnak. Ezeknek összessége az orvosi rehabilitáció, aminek alapja az a korszerű szemlélet, amely nem elégszik meg vele, hogy a páciens helyreállított szervmüködéssel lép ki a kórház kapuján, hanem érdeklődése kiterjed arra is, ml lesz a további sorsa. Hiszen a ma orvosának nem egy beteg szerv, vagy egy betegség meggyógyitása, hanem a beteg ember teljes helyreállítása a célja. Amikor az orvostudomány - minden lehetőséget felhasználva - a gyógyuló beteget az elérhető legjobb állapotba hozta, merül fel az újabb kérdést hová, milyen munkára alkalmas és képes a betegségből vagy sérülésből felgyógyult esibeift Ennek az eldöntése már nemcsak orvosi feladati hiszen az egészségi állapotán túl szakmai képzettsége, tapasztalatai és körülményei is figyelembeveendők. Természetesen a legmegfelelőbb megoldás, ha a dolgozó ember felgyógyulása után régi munkahelyére térhet vissza. Ez nem mindig sikerül minden beavatkozás és segítség nélkül. Ezeknek az embereknek a problémáival és elhelyezésével foglalkozik a már sok üzemben spontán megalakult, régóta működő és a 33/1963« az. kormányrendelet alapján most kötelezően megalakított "Csökkent “unkaképességü- ekkel Foglalkozó Vállalati Bizottság." A "csökkent munkaképességű" kifejezés nem nagyon szerencsés'. Első hallásra azt Jelenti, hogy az igy megjelölt ember kevesebbre képes, mint más, egészséges társa. A valóságban azonban, ha egészségi állapotának megfelelő munkahelyet biztosítunk számára, teljesítménye semmivel sem kevesebb az egészségesénél. Eki- nek a munkahelynek a megkeresése éB biztosítása a foglalkozásba!! rehabilitáció. Hogyan lehet a "csökkent uunkaképességü" ember munkája teljes értéktl? Kincsen egyetlen olyan rendszeres emberi munka sem, amely egy ember valamennyi képességét folyamatosan teljes egészében igénybe venné. As un. "csökkent munkaképességű" elbírálásában sem az a döntő elsősorban, hogy milyen képességeit vesztette el, hanem az, hogy mely képességei maradtak meg. Valaki, akinek a fél lábát amputálták, olyan ülő foglalkozásban, ahol nem kell a lábára támaszkodnia és m munkát a kezével végzi, teljes értékű. Tehát egyáltalán nem törvényszerű, hogy a nem teljes egészségű ember csak kisebb teljesítményre képes, mint egészséges társa. A születésétől, vagy kiegyez mek korától vak ember tapintása finomabb; figyelmét a különböző látási Ingerek /csoportosulás, mozgás az üzemben/ nem vonják el, a látónál Jobbéin koncentrál munkájára. A süket, vagy süketnéma defektusa semmi hátrányt nem Jelent a másik ép hallásával szemben olyan üzemben, ahol a nagy zajban az érintkezés beszéd
