Ferencváros, 1964 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1964. december / 4. szám
10 utján amúgy sem lehetséges. Bizonyos bénulásokban egyes mozdulatokat könnyebben és nagyobb erővel végez el az, akinek az az izomcsoportja, amely ehhez a mozgáshoz szükséges, éppen a bénulás kompenzáciájára, ellensúlyozásra megerősödött, túlteng. A testi, vagy érzékszervi hiány tehát a munka végzésében még előnyt is jelenthet. A foglalkozásbeli rehabilitáció nem most felmerült, eddig ismeretlen uj feladatot jelent, hanem a régóta ismert és követett elvnek az alkalmazása* "A megfelelő embert a megfelelő helyre". Persze nem mindig könnyű a rehabilitálandó számára a neki megfelelő munkahelyet megtalálni, de megéri a fáradtságot. A helyesen rehabilitált emberek számos statisztika szerint nem kevesebbet, hanem inkább többet teljesítenek az ugyanott dolgozó egészségesek átlagánál és nem többet, hanem inkább kevesebbet mulasztanak, mint az egészséges átlag. És ez jól érthető ist az egészségében, testi épségében károsodott ember mindig újra be akarja bizonyítani önmagának'is, a környezetének is, hogy nem teljes egészsége ellenére sem ér kevesebbet másnál. Azok a munkáltatók, akik nem sajnálták a fáradtságot a "csökkent munkaképességűek" megfelelő elhelyezésére, igen kedvező tapasztalatokat szerezhettek. Az emberiesség követelményének is ugyanakkor eleget tettek, hiszen a munka az ember életének egyik leglényegesebb alkotórésze, amely a létnek tartalmat ad és ami nélkül az élet csonka és hiányos. Mindannyian gyakran tapasztalhatjuk, hogy emberek egészségi, vagy más okból tétlenségre kárhoztatva, csakhamar összeesnek, elsorvadnak és nem ritkán meg is halnak! az élet számukra elvesztette az értelmét! A helyes foglalkozásbeli rehabilitáció nem jótékonyság, nem karitativ tevékenység. Nem rehabilitáció az, ha a sérült, vagy beteg ember szamára látszatmunkát adnak, a valóságban fölösleges tevékenységet végeztetnek vele, aminek az ürügyén fizetést juttatnak neki. Az igy "rehabilitált" nagyon hamar felismeri, hogy munkája mit sem ér, elveszti a kedvét, önbizalmát. De nem rehabilitáció az sem, ha szakképzett munkással, vagy speciális ismeretekkel rendelkező emberrel olyan munkát végeztetünk, amelyben képzettségét, képességeit felhasználni nem tudja. Tehát teljesen hamis útja lenre a rehabilitációnak, ha szakmunkásokat csupán mint portás, liftkezelő, vagy éjjeli őr akarnának rehabilitálni. A valóságos foglalkozásbeli rehabilitáció az embert állapotának megfelelő módon, megmaradt fizikai, szellemi é3 szakmai képességeinek felhasználásával foglalkoztatja. A rehabilitáció jelentősége azonban ezzel még nem merült ki, messze túlmegy az egyén és az üzem érdekein is. A népgazdaság szempontjából sem közömbös, hogy valaki, aki; fogyaszt, résztvesz-e adottságainak és lehetőségeinek megfelelően a termelésben is‘. De a rehabilitáció népgazdasági jelentősége ezen felül még megnyilvánul abban is, hogy azok, akik nem részesültek valóban megfelelő rehabilitációban, tehát nem állapotuknak megfelelő munkahelyen dolgoznak, egészségi állapotukban romlanak, gyakran betegszenek meg, jelentősen emelve a táppénzes állományt és előbb vagy utóbb megrokkannak. A rehabilitáció szervezett segítséget Jelent, amit a társadalom nyújt a sérült, vágy- beteg embernek, hogy ismét a saját lábára álljon. Segítség csupán, mert akarata ellenére rehabilitálni senkit sem leheti ehhez az első feltétel a rehabilitálandó szándéka, komoly elhatározása. Az elhatározás kialakításában lehet segítséget nyújtani tanácsosai, a megfelelő lélektani irányítással, de helyettesíteni azt semmivel nem lehet. A rehabilitáció gondolatát nem kompromittálhatja az a nagyon kisszámú ember sem, aki sérülésből tőkét akar kovácsolni és a társadalommal akarja eltartatni magét. A döntő többség a saját lábán akar megállni és ehhez a társadalomnak - különösen pedig a szocialista társadalomnak - segítséget kell nyújtania, intézményesen, általánosságban és minden egyes tagjának is a maga hatáskörében és lehetőségei között. Emberi tartozás ez, amit annál kevésbé lehet elhárítani, mert a közösségnek az erkölcsi eredményen felül anyagi hasznot is hoz. Alkotmányunk az állam minden polgára számára biztosítja, mint egyik alapvető állampolgári jogot; a jogot a munkához. Ezt a jogot semmilyen jogszabály sem korlátozza csupán az egészségesekre; az egészségében károsodott embernek is joga van a munkához. Szocialista szealélstünkből adódik és az emberiesség megköveteli, hogy a nem maradéktalanul egészséges ember számára is olyan munka végzését tegyük lehetővé, amelyet teljesértékü emberként, egészségének további károsodása nélkül végezhet huzamosabb időn át. Dr. RÓZSAHEGYI ISTVÁN, a munkabizottság tagja ÓVÁRI JÁNOS elvtársnak, tűzoltó alezredes, alosztályparancsnok IX., Közraktár utca A. Örömmel állunk rendelkezésére és szívesen adunk helyet lapunk számaiban közérdekű közleményeiknek. Az első félévi tüzesetekről e számunk híranyagában tájékoztatjuk olvasóinkat. TÖBB ÉRDEKLŐDŐNEK üzenjük, hogy az uj lakótelep ABC. nagyáruház alapterülete 1623 m2, üzlettere 8o9 m2., árukészlete 3 millió forint.
