Keresztyén Igazság, 1938, 1944
1944. január / 1. szám
It hogy a reformáció útján járó,papság kívánja a vallásnak ezen formájára való visszatérést. Amikor 1527-ben a svéd országgyűlést Västeras-ba összehívták, a vallási kérdés Petri Olaus reformátori igehirdetésének hatására érezhetően előtérbe került. Az országgyűlés határozata azonban még korántsem eredményezte a reformáció győzelmét. A határozatok között csupán annyi szerepelt, hogy a rendek az előttük lefolyt disputáció alapján megállapították, hogy a reformátorok Isten igéjénél egyebet nem hirdetnek, amiért is „mindenkit kérnek, hogy Isten igéje szerte az országban tisztán prédi- káltassék“. Ez azt jelentette, hogy a vallásszabadság a reformáció hívei s a rómaiak számára is. annyiban lehetséges, amennyiben Isten igéjére támaszkodnak. A valóságban azonban ez a határozat a reformáció rohamos elterjedésének útját nyitotta meg. Az uralkodó, Vasa Gusztáv (1523—1560) a reformáció elterjedésétől a Dániától való függetlenség kivívását remélte s kezdetben ezért is támogatta. Később meggyőződéses híve lett. a reformációnak s végrendeletében kifejezést adott a tiszta lutheri tanításban való hitének, amelyet az országban elterjedni engedett, s fiainak védelmébe ajánlott. Mindezek ellenére sem mondható, hogy a római egyház száműzve lett volna. A püspöki székekben a régi rendszer hívei ültek továbbra is. Csak amikor az érseki szék megürült, kerülhetett Petri Laurentius személyében az első evangélikus gondolkodású egyházi férfiú a püspöki karba. Az ő munkálkodása vezette a svéd egyházat a teljes reformáció útjára. Amit testvére, Petri Olaus az igehirdetés által végzett, azt a fiatal érsek egyházszervező munkája erősítette meg. 1571-ben megjelent egyházi rendtartása a svéd evangéliumi keresztyénségnek páratlan dokumentuma. Az egyházi rendtartás anyagának legnagyobb részét a liturgiára vonatkozó előírások teszik ki. Konzervatív reformátori gondolkodása megőrizte mindazt az értéket, amelyet Isten igéjével összeegyeztethetőnek vélt. Amikor az 1572. évi zsinat Isten igéjét egyedüli mértékvesszőként határozta meg s megállapította, hogy semmi más szertartást és szokást az egyházi rendtartáson kívül bevezetni nem szabad, az idős érsek úgy érezte, hogy élete munkáját befejezte és békében halhat meg, mint az agg Simeon, „minekutána elnyerhette a papság áldását és láthatta az egyház szabadságának napját“. Kultikus szempontból még meg kell említenünk Petri Olaus 1529-ben megjelent agendáját, mely a mise kivételével az összes egyházi cselekmények reformátori átdolgozású formáját tartalmazta. Ugyancsak az ő neve alatt jelent meg 1531-ben az első, Stockholmban használatos svéd mise, amely a reformáció híveinek körében hamarosan elterjedt. Az 1571-es egyházi rendtartással együtt ezek voltak azok a liturgikus könyvek, amelyekhez később a III. János nevéhez fűződő liturgikus mozgalom ellenzői visszatérni igyekeztek. Teológiai szempontból két irány tűnik fel ebben a korban. Az egyik főleg Melanchtonhoz kapcsolódott. Tőle tanulták megbecsülni az óegyházi tanításbeli és kultuszi tradíciót, valamint az egyházatyák iratait. III. János liturgikus programmja ezekben a körökben megértésre találhatott, mivel az istentisztelet szépsége és méltó ünneplése iránt ezek nagy érdeklődést mutattak. A másik irány képviselői Rostockban nyerték kikép-
