Keresztyén Igazság, 1938, 1944
1938. október / 10. szám
a lelkíismeret szorongat. Mondjuk ilyenkor azt: De hisz én mégis csak meg vagyok keresztelve. Ha pedig meg vagyok keresztelve, akkor enyém az ígéret, hogy üdvözölnöm kell és testem-lelkem elnyeri az örökéletet!“ A keresztség szentsége Krisztus gyülekezetéhez csatol bennünket. A megkereszteltek nemcsak egyenkint lépnek Isten tulajdonába, kerülnek uralma alá. A keresztséggel beiktat- tatunk a kiválasztottak, szentek közösségébe, az Anyaszentegy- házba, a gyülekezetbe. Ügyeljünk csak, nem az Egyház teremti meg e szentséget, de megfordítva: a keresztség egyházalkotó szentség. Az első pünkösdkor, akik megkeresztelkedtek, „hozzá- csatoltattak“ (Csel. 2, 41.) a már meglevő kis gyülekezeti közösséghez. A keresztség szentsége a gyülekezetbe állít bele. Ha a keresztségünk újra fontossá lesz előttünk, akkor egyszerre fontossá kell válnia a gyülekezetünknek is. A keresztyén életnek mindig nyilvánvalóvá kell lennie! Aki az első időkben hitre jutott, nem tartotta ezt titokban, hanem megkeresztelkedett (Márk 16, 16.) s ezzel nyíltan felhívta a világ figyelmét arra, hogy ő a Krisztus népéhez tartozik; pedig ez akkor sok szenvedés és üldöztetés vállalását jelentette s nem egyszer a halált.Megerősíti mindezt azután az a tény is, hogy Krisztus a keresztség parancsát missziói parancsnak adta: a gyülekezetnek élnie, gyarapodnia, látszania kell e világban. Nekünk is égetően sürgős feladatunk ma a keresztség gyülekezeti becsét visszaállítani! Végezzük a keresztelést újból a gyülekezet színe előtt, ne bújjunk vele a sekrestyék magányába. Válogassuk meg a keresztszülőket, hiszen tulajdonképen a gyülekezet képviselői: zálogai annak, hogy az újonnan megkeresztelt csakugyan Isten népe közt nevelődhetik fel. Érdemes lenne felújítani azt a szokást is, hogy a megkeresztelteket a szószékről kihirdetik, hadd érezze a gyülekezet az újonnan „hozzácsatoltakért“ a felelősséget. Mások keresztségének semmibe vevése egyúttal saját keresztségünk meg nem becsülését is ránk olvassa! Végül még két tévelygéstől kell óvnunk egymást. Az egyik az a felfogás, hogy a keresztség pusztán szimbólum. Ezzel szembe fordítjuk eddigi megállapításunkat: a keresztség — szentség! Tehát olyan cselekmény, amelynek hatása van. Valóságosan történik valami általa s nemcsak jelképesen. Isten valóságosan fogad bennünket tulajdonába és nemcsak jelképesen. Luther úgy mondja ezt egy helyen: a keresztség nem költemény! A keresztségnek ez a szentségi, objektív, nélkülünk való, isteni jellege igazolja dogmatikailag a gyermekkeresztséget. Nem mi ajánljuk fel a gyermeket, nem rajtunk fordul a szentség áldása. Isten akaratából van, hogy ott történik valami. Isten a gyermeket is tulajdonába veheti. A gyermekkeresztség kérdéséhez még hozzátehetjük azt, hogy történetileg is teljesen indokolt: a ke- resztyénségre térőket egész házuk népével megkeresztelték, tehát gyermekeikkel együtt. Az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvben sok keresztség van leírva s mindenütt a keresztyén
