Keresztyén Igazság, 1938, 1944

1944. január / 1. szám

9 regős csoportja a környék falvaiban és tanyáin, ugyanennek az iskolának a tanárai pedig a KIÉ népfőiskolájában végeztek mint előadók önzetlen munkát. Iskoláink anyagi erejükhöz mérten igyekeztek tandij- és internátusi, illetőleg tápintézeti kedvezményekkel, ösztöndíjakkal és segélyekkel támo­gatni az arra szoruló ifjúságot. A budapesti főgimnázium naponta ingyen léjét juttatott 31 tanítványának, a budapesti leánygimnázium a múlt nyáron is megszervezte tanulói nyaralását Fonyód-Bélatelepen. 160 tanuló töltött gondtalan heteket a Balaton partján tanárok felügyelete alatt, köztük 25 tanuló ingyen. Az iskola nagy telket is vett ugyanott a megépítendő üdülő céljára. Ösztöndíjakkal és segélyekkel aránylag a legnagyobb mér­tékben a soproni gimnázium támogatta érdemes tanítványait; nagy össze­get fordított erre a célra a budapesti fiúgimnázium is. Hathatósan közre­működnek egyes iskolákban az öregdiákok Szövetségei is a szegény tanulók segélyezésében. Különösen szép működést fejtett ki a két buda­pesti és a soproni gimnázium Diákszövetsége, valamint az Orosházi Gimná­zium Barátainak Egyesülete. Legutóbb megalakult a nyíregyházi leány- gimnázium volt növendékeinek szövetsége, a kőszegié pedig most van alakulóban. A leventeképzést a tavaly életbelépett intézkedés szerint az elmúlt tanévben öt iskolában a tanári kar vette kezébe, s ezek csapataiban az iskolai leventeparancsnok és helyettese a tanári kar tagjai közül kerül ki. A tehetséges szegény falusi fiúk nevelése sikeresen folyt azokban .a gimnáziumokban, amelyekbe a versenyvizsgálat alapján beutalta őket .a vallás- és közoktatásügyi miniszter. Mivel az Országos Járulékalapból számukra kiutalt összeg nem fedezte a kiadásokat, a különbözeteket az egyes iskolák maguk teremtették elő. A tanulók létszáma általában emelkedést mutat; csökkenés csak a budapesti leánygimnáziumban van. Tekintélyes a gyarapodás a nyíregyházi leánygimnáziumban (268-ról 301-re), mind a három líceumban és tanító­képzőben, mind a két rozsnyói iskolában, az orosházi gimnáziumban (254-ről 297-re) és az aszódi leánynevelő intézetben (169-ről 223-ra). örven­detes, hogy éppen legfiatalabb iskoláink ily szépen benépesülnek; ez leg­jobb bizonyítéka létjogosultságuknak. A rozsnyói kereskedelmi középiskola a múlt tanév végén már megtartotta első érettségi vizsgálatát, az oros­házi gimnázium négy felső osztálya azonban még mindig csak mint „gim­náziumi tanfolyam“ működött. A rimaszombati gimnáziumnak szerzett jog ■alapján még mindig van 33 leány nyilvános tanulója. Felekezeti szempontból nem mondható ugyan kedvezőnek a helyzet több középiskolánkban, de hogy másvallásúak is nagy számban keresik fel iskoláinkat még ott is, ahol több középiskola közül választhatnak, abból "kedvező következtetést vonhatunk le iskoláink színvonalára. Kisebbségben vannak az evangélikus tanulók a két rozsnyói iskolában, az aszódi, bony­hádi, rimaszombati és a nyíregyházi fiúgimnáziumban, a miskolci líceum­ban és tanítóképzőben és az aszódi leánynevelő intézetben, de részben ezekben is emelkedést mutat az evangélikus tanulók arányszáma. Nagy mértékben emelkedett számuk a rozsnyói kereskedelmi középiskolában (67-ről 92-re) és a szarvasi tanítóképzőben (56-ról 84-re), de legnagyobb s egyenest feltűnő az evangélikus tanulók számának növekedése a nyíregy­házi leánygimnáziumban; itt 10 év alatt több, mint kétszeresére nőtt az arányszámuk. Kétségtelen, hogy ebben nagy része van az iskola céltudatos vezetésének. Csökkent az evangélikus tanulók száma Aszódon (132-ről 121-re), Bonyhádon (136-ról 109-re), Rimaszombatban (57-ről 52-re) és a rozsnyói polgári iskolában (121 -ről 109-re). Legjobb az evangélikus tanulók arányszáma most is a soproni gimnáziumban (83%) és a buda­pesti fiúgimnáziumban (65%), legrosszabb Rimaszombatban (16%), a mis­kolci tanítóképzőben (28%) és a rozsnyói polgári iskolában (28%). Közép- és középfokú iskoláinkba a múlt tanévben 4073 fiú és 1898 leány, összesen tehát 5971 tanuló járt, 395-tel több, mint tavaly (6.6%). Német anyanyelvűnek vallotta magát a soproni gimnáziumban a tanulók 10, a soproni tanítóképzőben 12 és a bonyhádi gimnáziumban 12%-a.

Next

/
Thumbnails
Contents