A Kereszt és Kard Mozgalom Hangja, 1989 (30. évfolyam, 1-3. szám)
1989-01-01 / 1. szám
8 már régen nem él. Föllebbezésre 1988 december 5*-én került volna sor. DOW EITAN, az Izraeli Legfelsőbb Biróság egy 'nyugalmazott tagja vállalkozott önként, hoerv a felebbezési tárgyaláson képviselje . vádlottat, hogy, saját szavait idézve "megvédjük az Izraeli igazságszolgáltatás integritását, az igazságot és saját erényeinket". Erre nem kerülhetett sor. 1988 november 28.-án reggel nyolc óra harminckor EITAN biró kiesett jeruzsálemi irodájának ablakán, 15 emelet magasságból.Meghalt. A zsidó hatóságok öngyilkosságnak minősítették, EITAN biró felesége gyilkosságnak nevezi. Tudjuk, hogy EITAN biró 12 órával halála előtt kapcsolatot teremtett Demjanjuk Clevelanban és Izraelben tartózkodó tagjaival, és biztosította őket, hogy uj bizonyitékok alapján a fellebezés sikerülni fog, az ÉDESAPÁT felmentik. A több millióba kerülő per után ilyen végzés politikailag végzetes lett volna, akik a pert megteremtették. Milyen megdöbbentő, hogy a "demokratikus" Izrael és az Egyesült Államok még nem jutottak el odáig,ameddig a DE-SZTALINIZÁLT kommunista országok már többé-kevésbbé elértek. (Forrás: Associated Press és privát információ ) G.K. CZEIZEL ENDRE Orvos, genetikus, 1935. április 3-án született. A budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemen szerzett diplomát. 1971-töl a Magyar Tudományos Akadémia Genetikai Intézetében a humángenetikai laboratórium vezetője. 1970-ben megszervezte a Veleszületett Rendellenesség-felügyeletet és a budapesti ikernyilvántartást. Széles körű szakirodalmi és tudományos ismeretterjesztő tevékenységet folytat. Jó adottságok - rossz sáfárkodás A magyarság genetikai adottságai tehát jók. Más kérdés, hogy ez most nem nagyon látszik meg rajtunk. Egyfelől népességünk egészségi állapota komoly aggodalomra ad okot. Másfelől a társadalmi teljesítmény különböző ismérveinek nemzetközi összehasonlítását szemlélve, szomorúan látjuk lecsúszásunkat. Ez azonban nem genetikai adottságaink silányságára, hanem az adottságainkkal való rossz sáfárkodásra vezethető viszsza. Társadalmi tevékenységünket tehát méltóvá kell tenni biológiai adottságainkhoz. Ebben kell most rendületlenül hinnünk, és ezen kell töretlenül munkálkodnunk. Az utóbbi időben a magyarságtudat ápolásának sok jelét láthatjuk. Ez már sokakban, különösen az értelmiség körében és a környező országokban, gyanakvást is kelt. Meg kell azonban érteni ennek okait. Az ötvenes években a magyarságtudatot szinte elnémították, sőt a bűnösség-, de legalábbis bizonyos szégyenérzéssel társították. Az internacionalizmust, sőt a feltétlen hűséget a Szovjetunióhoz, fontosabbnak ítélték magyarságunknál. Pedig pl. Lenin sohasem tagadta az egyén jogát, sőt érdekét önmaga meghatározására, nemzeti származásának tiszteletére és hazájának szeretetére. A Rákosi-csoportnak a szocialista országok vezetőit túllihegő magatartása azonban ebben is érvényesült. Mindez oda vezetett, hogy a magyarságtudat hosszú időre elhalványult. Az önértékelés és önbecsülés hiánya a talajtalanság zavarának nyithat utat. Ez pedig az, egészség szükséges és értelmes védelmének elhanyagolásához vezet, sőt az önpusztításnak lehet szálláscsinálója. Ezentúl védtelenné tehet a mindenkit nap mint nap érő kisebb-nagyobb megpróbáltatásokkal szemben. Az a fa, amelynek évszázados gyökerei vannak, a viharral is képes dacolni. A gyökereitől megfosztott fát azonban még egy szellő is kidöntheti. Sérülékenységünk és önbecsülésünk hiánya bizonyára szerepet játszik az önpusztítás hazánkban terjedő ragályában. Elég öngyilkossági halálozásunk és tömény szeszesital-fogyasztásunk vitágrangelsőségére, valamint az Európában párját ritkító rövid élettartamunkra utalni. A „Mit ér az ember, ha magyar?” kérdésre tehát önvédelmünk és az egészségmegőrzés társadalmi programja miatt is meg kell próbálnunk tárgyilagos, igényes és aktuális választ adni. Azt kell megértenünk, hogy semmivel sem vagyunk többek, de kevesebbek sem, mint mások. Tisztelnünk kell mások másságát és eredményeit, de nekünk elsősorban saját hagyományaink talaján kell a legjobb megoldást megtalálnunk. Mindezeket a gondokat csak tetézi, hogy Európában a magyarságnak van a szomszédos országokban a legnagyobb nemzetisége. S egészen a legutóbbi időkig többet hallottunk a palesztinok, a baszkok, meg mások gondjairól, mint sajátunkéról. A Budapesten kiadott "MAGYAR HÍREK" 1988 november.:Á,-i számából vettük át ezt a cikk részletet, ez pedig nem szó kásunk.