A Kereszt és Kard Mozgalom Hangja, 1984 (25. évfolyam, 1-5. szám)

1984-09-01 / 4. szám

Valerian Trifa román orthodox érseket Portugáliába deportálták,, A N.Y.Daily News 198*4- aug. 15"i köz­leménye szerint az Igazságügyminiszté­ri um Valerian Trifa román orthodox érse­ket Portugáliába deportálta Aug. 13-án éjjel már el is hagyta Amerikát. ^ Fint ismeretes, 1980 októberéhen a zsidó "náci fejvadász", Charles Kremer nyugalomban élő newyorki fogorvos fel­jelentése alapján Valerian Trifát meg­fosztották állampolgárságától és^megin­­ditották ellene a deportálási eljárást, mert mint a román Vas Gárda egyik veze­tője, résztvett a romániai zsidók irtá­sában. Ugyanis 19*4-l-ben Bukarestben zen­dülést szitott, melynek következtében 236 "zsidó és keresztény" életét vesz­tette és 1950-Uen Amerikába történt be­vándorlásakor ezt elhallgatta. Az eljá­rás, 1982 októberében elrendelték 60 na­pon belül való deportálását. Hogy miért csak most hajtották végre, arról hallgat | a szűkszavú közlemény. Ezzel *4-0 év után ismét lezárult egy a zsidók irtása miatt "háborús bűnösnek" Ítélt személy igy vagy úgy való megbünte­tése. Függetlenül attól, hogy jelen eset­ben egy magyarokat is irtó románról van szó, minden józanul gondolkodó embernek^ mélységesen el kell Ítélnie a második ^vi­lágháború óta vasfüggönyön innen és túl folytatott ama "joggyakorlatot" miszerint csak a zsidók ellen elkövetett ember és népirtás "Háborús bűn", amely hozzá még sohasem évül el. Köszönet! Nagyon köszönjük a mozgalmunk támogatását. Szabó Béla Canada 25.-$ Szilágyi Imre Fia. *4-0.-$ Varjú C. Kálmán NYC. 20 „-$ Botos László N.Y. 15*"$ ifj. Kollarits Béla N.Y. 20.-$ Dr, Varjú László 111. *4-0.-$ Yager Lajos N.Y. 25.-$ v. Tarkőv Árpád Fa. 10.-$ Szegedi Dénes N.J'. 20.-"' . Ezért nyíltan fel kell vetni a kérdést, hogy miért nem "háborús bűn" például a 15 ezer erdélyi és 35 ezer délvidéki magyarnak 19*4-5-ben a Faniu Gárdisták és Tito partizánjai által á lati kegyetlenséggel történt kiirtása Tudtommal ezért eddig még senkit sem vontak felelőségre. Fég Titót sem. Fá: pedig az ember és népirtás akkor is "égbekiáltó bűn", ha azt történetesen nem a zsidók hanem például a magyarok ellen követték el. Es követik el ma i: az egész világ szemeláttáre Erdélyben Felvidéken, de még Kárpátalján és a I Délvidéken is, az idegen uralom alá 1 kényszeritett őslakos magyar milliók 1 ellen. Minthogy a kommunista országok élükön a Szovjetunióval, a "szocialis­ta gazdálkodás nagybb dicsőségére, mái régen összeomlottak volna, ha nem se­gítik őket a nyugati hatalmak, különös Amerika. Ezért a tervszerű, céltudatos magyarirtásért, amit 19*4-5 óta Kárpát­medencében folytatnak, nemcsak a kom­munista országok tömeggyilkos vezetői felelősek, hanem a nyugati hatalmak vezetői és kormánya is. Elsősorban Amerika, amelyik dollár billiókkal ju­talmazza eket ezért szemérmetlen'nyil t magyarirtásért. Tito után most Ceauses cut, a világ legsztalinistább kommunis ta diktátorát..... Senki se felejtse: Isten malmai lassan járnak, de biztosan őrölnek! Csikmenasági. HA FÉG NEM VAGY A MOZGALMUNK HARCOSA AKKOR LÉGY AZ FINDEN HARCOS MAGYARRA SZÜKSÉG VAN ! A KERESZT ÉS KARD MOZGALOM HANGJA XXV. évj. *4.szám 198*4- szeptember hó Levelezési cím: Kereszt és Kard Mozgalom c/o Vasvári Zoltán, 8 Scudder St., Garfield, NJ 07026 ___________ÍTel. 201-5ü-653’l2_________

Next

/
Thumbnails
Contents