A Kereszt és Kard Mozgalom Hangja, 1983 (24. évfolyam, 1-4. szám)
1983-06-01 / 3. szám
-7-K.K.M. közgyűlése. Kereszt és Kard Mozgalom évi közgyűlése 1983 szeptember 4-én vasárnap d.e. 10-kor kezdődik és az nap este befejeződik 6-kor. Tárgyalásra kerülnek fontos nemzet politikai kérdések,úgymint kapcsolatok teremtése ázsiai nagy-hatalmakkal. Érzésünk szerint nyugat nem hozza, illetve nem támogatja a micéljainkat úgy hogy attól eredményt várhatnánk. Száműzetésünk erősen öregszik, egyre másra veszitsük el kiváló munkatársakat, akik a sátán hatalmát képviselőkkel, sohasem ültek le egy tálból cseresznyézni. Nagyon nehezen tudjuk pótolni a helyüket olyan fiatalokkal, akik nemzet politikai szempontból is megfelelők, Világváltság várható és sötiti a jövőt és egy újabb háborús összecsapást eredményezhet. A politikai emigrációra súlyos feladat vár, hogy milyen szellemű fiatalság veszi át utánunk a nemzetünk jövéjét irányitó kormány kerekét. Erre kell most legfőkép koncentrálnunk. Kiváló előadókat hozunk, hogy ezzel is vonzóvá tegyük a közgyűlést. Bajtársi ebéd közben még sok mindent megtudunk beszélni. Már most jó előre kérjük a távolban lakó intézőbizottságunk tagjait és érdeklődő bajtársakat, hogy idejüket ügy osszák be, hogy a közgyűlés is beleférjen. Maradunk bajtársi üdvözlettel a K.K.Mo vezetősége. CLASS OF 1983 Ifj. Róka Bélát West Pointon hadnaggyá avatták 1983 május 25-én. A(posta egy kellemes meghivást kézbesített számomra, id. Róka Béla intézöbizottsági tagunk fiának hadnaggyá avatására. Szivesen tettem eleget a meghívásnak, mint volt hivatásos páncélos tiszt, érdekelt az itteni avatási szertartás. A szokások mindenütt mások, itt demokrácia hazájában minden demokratikus elvek szerint történt, ennek is meg volt a maga nevében a szépsége. Szertartást a National Anthemmel kezdették, játszotta az akadémia zenekara,, Előimádkozást végezte Rév, James J. Tubridy katolikus lelkész. Az iskola parancsnok Lieutenant General Willard W0 Scott Jr. rövid beszédben üdvözölte a megjelenteket, majd bemutatta az ünnepi szónokot Caspar Weinberger honvédelmi minisztert,, A főtribünnel szemben ültek a felavatásra kerülő hdgy-ok. Az első sorokban ültek 46-an a kiválóan végzettek, nekik Weinberger osztotta ki a dplomáto A többieknek két General. Aki utolsónak végzett annak akadémia ősi szokása szerit a felavatott hadnagyok fejenként l„-$-t adnak, mivel 953 cadétott avattak igy ö egy szép összeghez jutott, mint vigasz dij„ Az eskü kivétele után ugyancsak szokássá vált a cadétok levegőbe dobálják cadét sapkájukat„ Mikor a parancsnok azt mondja. Class dismissed. Örömtől kipirult ifjú hadnagyok egymást ölelgetve búcsúztak a tradíciót őrző "Alma Matertől". Büszkeségtől boldog szülők is örömmel ölelgették fiaikat. E helyről is gratulálunk ifj. Róka Béla hadnagy urnák.