Képes Hét, 1930 (3. évfolyam, 1-7. szám - Prágai Magyar Hírlap március-novemberi melléklete)
1930-01-26 / 4. szám - Sandy, Izabelle: Hegy és város
Hegy és város Irtai Isabelle Sancly. A vén Ramon földecskéje ott szorult meg a hegyek között. S ha az odatévedt turisták a felséges kilátást magasztalták, ő csak dünnyögve csóválta vén parasztfejét. Szép kilátási. . . Hát aztán! Reggeltől napestig verejtékezve túrják, forgatják, dolgozzák a kemény, göröngyös földet s mégis alig hoznak ki belőle valamit! Szikkadt, sovány hegyi talaj, semmi haszon belőle. Amott lenn Lorraine-ben, a flamand sikon, ott igen! .. . Mikor a fia katonasorban ott lenn járt s tenyerén mérlegelte a kövér, sárga huzaszemeket, meg is fogadta, hogy hazakerülve ráveszi az öreget, hogy túladjanak ezen a terméktelen földön. — Párisba megyünk. Postás leszek. Te is velünk jössz, apám. Ott egyéb dolgod se lesz, mint jó időben sétálni, rossz időben a tiiz mellett pipálni. Az öreg nem sokáig kérette magát. Egy Párisba szakadt földijük keritett lakást számukra s egv szép napon a fiatalok az öreggel, hármasban, utrakeltek. Anélkül, hogy egyetlen sajnálkozó pillantásuk érné a régi családi házacskát, amelyet most mindörökre elhagytak- Még a hlázörző kutyát is visszarugták, amely tíz évig hűségesen szolgálta őket s most vinnyogva kullogott utánuk. .. Négy évvel utóbb magam is hűtlenné váltam e hegyvidékhez, amely ily mostohán táplálja szülötteit. Páris bán aztán egy napon eszembe jutott bekopogtatni Ramónákhoz. Talán éppen a hegyek nosztalgiája hajtott. .. Hat emeletet kellett megmásznom, mig végre ott álltam a kis barna ajtó előtt. Belülről csoszogó lépéseket hallottam, rekedtes köhögést, aztán megcsikorgott a kulcs a zárban. — Mi tetszik? ... a fiam nincs itthon. Hová lett a hegyilakók nyugodt biztonsága, mindig tárt ajtaja? Már a városiak bizalmatlanságával fogadta a betévedőt. — Öreg Ramon!... nem ismert meg? Lussachó jöttem .. . — Oh!... Most már boldogan tipegett, szeretett volna leültetni, széket tolt elém, de a túlzsúfolt két kis sötét lyukban moccanni sem lehetett. A nagy parasztággval, fiókos suhláddal, amit hazulról hoztak, már tele volt a szoba- Hol alhatott az öreg s hol férne el itt egy bölcső? Öreg Ramon maga magyarázta, hogyha szabadabban akar lálegzeni, vagy a pipájából kényelmesebben szippantani, kénytelen kihajolni a szűk kis ablakon, ki az uccára .. . — De most már ezt se nagyon birom! ... — motyogta — szédül a fejem ... Ha meg lemegyek, még rosszabb. Egyedül nem is tudok átmenni az úttesten- ... No itt jön a menyem! Városiasán, esetlenül öltözve, bepuderezve, selyembarisnvásan bejött a fiatal parasztasszony. Örült a viszontlátásnak, de azért nem leplezte a bizalmatlanságát. — Elégedett itt. Marié? — kérdeztem. — Hát Istenem! . . . valahogy csak megy* — No és gyerek . . . még mindig nincs? Megránditja a vállát és széles gesztussal körbemutatott. — Ugyan hová tenném? Az öreg is a konyhában alszik, egy összehaitós ágvhan. Ott köhög egész éjszaka. Ettől az örökös pipázástól • .. Beteg vizsgáló és gyógyintézet egész éven át nyitva A modern technika minden vívmányával felszerelt Inhalaíórlum Kérjen magyar prospektust a fürdöigazgatóságtól Podébradv gyógyítja a legjobban —- Mit csináljon szegény öreg naphosszat unalmában? Meg aztán otthon is csak egész nap pipázott. — Oh, az más volt! Más bizony! Ott szerteszállt a pipa füstje. Hegyek kék ormáról le a völgybe, szétterjengve az egész széles látóhatáron .. . Ott volt hely, tágasság. Mert azt váltig hangoztatják, hogy az embernek kell a mindennapi kenyere.. . az álmai is kellenek . . . meg a szerelmei •. . De a tágasságról, arról hallgatnak... Mintha az nem épugv kellene! — A sógor augusztusra hazavárja, öreg! — biztattam. S mikor a nyár beköszöntött, öreg Ramon hazalátogatott. A sógor majorjába. Nem árulta el, de a szemében ott csillogott a boldogság, hogy viszontláthatta a hálátlan, kemény, szikkadt anyaföldet- Reszkető vén kezével megsimogatta a mohos sziklákat. Hol az istállóban, hol az aprójószág körül ténfergett, mintha mindenütt segiteni akarna. Egy este a pásztorgyerek nagyijedten jelentette a gazdának, hogy két birka lecsúszott a szakadékba. De még élnek, mert hallja keserves bégetésüket. Öreg Ramon dehogy is maradt volna otthon. Facipőivel ott kopogott a sógor mögött, szikláról sziklára, mig csak helybe nem értek. Olvan fürgén mozgott, mintha csak húszéves volna . . . Ott aztán lehasalt és ő. a kivénült, a párisi padlásszobában naphosszat göthösen köhögő, akit már mindenki féllábával a sirjában tudott, csontos kezének csuklójára tekerve a vastag kötelet, amelynek hurkát ügyesen a lenn bégető birkák nyakába vetette, egymásután feflhuzta a két birkát a mély szakadékból . . . S mikor azután a Piréneusok ez aggastyánja felállt, a szeme csillogott s a két karját büszkén kitárta- Mintha magához akarná ölelni ezt az egész hegyláncot, ezt az egész felséges királyságot, amelytől a város megfosztotta .. .
