Képes Hét, 1930 (3. évfolyam, 1-7. szám - Prágai Magyar Hírlap március-novemberi melléklete)

1930-01-26 / 4. szám - Karinthy Frigyes: Hölgyeim és uraim - Irodalom, kritika (rovatvezető Darvas János) • Darvas János: Négy új verses könyv

a népszerűség és siker verőfénye általában elkápráztatja a művészt -- kevesen voltak a nagyok között, akik a tultáplált hiúság emésztési zavarain túl meg tudták őrizni a léleknek és szemnek azt az érintetlen frisseségét, ami a legbecsesebb tulajdonsághoz, a tiszta emberismerethez és önismerethez kell.

Az a nagy és sikeres drámairó, akihez kérdésemet intéztem, a kevesek közül való.

Azt kérdeztem tőle, hogy a rengeteg dicsőítés és magaszatalás áradatában, melyek pályafutását szegélyezték, melyik volt, mégis, amire, ha visszagondol, a legbüszkébb, mindegyik között.

Mosolygott, eltűnődött.

— A

legőszintébbre, — mondta aztán.

— És melyik volt az?

— Kiváló

kollégám. X. drámaíróé, akit, mint tudja, a szerény műfajban, amit magam is gyakoriok, talán a legkiválóbbnak, magamnál mindenesetre kiválóbbnak tartok. Annak a bizonyos drámának az idejében volt ez, tnely öt évvel ezelőtt járta be a világ színpadjait.

Képzelheti, sok elismerő véleményt és méltatást olvastam és hallottam abban az időben. Párisban, az ottani bemutatót követő banketten kerültem össze X-el. Hódolattal és hálával köszöntöttem. — Londonból érkezett éppen, ahol neki is premiérje volt — jóval kisebb sikert aratott, mint én, ami csak azt mutatja, hogy a közönség Ítélete igaztalan — egész bizonyos, hogy az ő darabja jobb volt az enyémnél. Mikor meglátott, sugárzó arccal jött elém, mindkét kezét nyújtotta. „Most láttam először a darabodat!“ Kiáltotta messziről. „No és?“ kérdeztem szivdobogva, mert sokat adok a véleményére — „hogy hatott rád?“ „Kedvesem — pontosan elmondom neked. Az első felvonás után azt mondtam magamnak: ez valami uj. A második után azt mondtam — ez nem csak uj, de jó is. A harmadik elején lelkesen azt mondtam magamban: — remek! nagyszerű, elsőrangú! nagyszerű darab — No és ... a harmadik közepén — ahol kirobban minden, ami elő volt készítve ... a nagy jelenetnél. . . ott előrehajoltam a páholyban, öklömbe szorítottam az állam ... és izé ... azt mondtam ... kicsit idegesen . ., hm, mondtam . .. izé . .. lehetne valamivel rosszabb.“

KARINTHY FRIGYES.

Négy uj verskötet: a szlovenszkói magyar líra legfrisebb aratása. Időbeli véletlen összetalálkozásuk mellett van közös vonás is a négy könyvben és szerzőben: a stiluskeresés. Az uj lira dikciójának tudatos, tapogatózó keresése.

Seb esi Ernő: Végső szó.

Sebesi könyve a legegyénibb és legsúlyosabb.

Sebesi legfrissebb modernsége dacára meglehetősen elszigetelt jelenség a modern séggel és modernkedéssel annyira telitett szlovenszkói irodalomban. (A drámában — mint ismeretes — már megindulásakor, a Félemberek című alkotásában kész, kiforrott, az orosz írók módjára realista szemmel látó, de ugyanakkor a kifejezésben szimbolista lendületű tehetségnek mutatkozott be s novelláiban ugyancsak magával ragadó realizmus, orvosi kortörténetek hűségével vetekedő precíz lélekrajz és erős előadói dinamika ejti foglyul az -olvasót. Drámai és novellái révén te hát Sebesit Szlovenszkói magyar irodalmában előkelő hely illeti meg.) És érdekes, lírája ennek dacára meglehetősen visszhangtalan maradt. Mi ennek az oka?

Majdnem kizárólag a költői dikciója, mely nagyon problematikus alapokon nyugszik. Egy kiábrándult ember nyelve ez, melyben bizarr módon, szinte cinikus logikával keverednek egymással a legkicirkalmozottabb poétikai figurák és a legfanyarabb tudományos és kávéházi zsargon kiábrándítóan lapos kifejezései és idegenszavai. Ezzel a bizarr szinkeverési kontraszttal egyenesen tüntet és bravúrokat követ el. Ezt a külső kontrasztot még élesebben aláhúzza legtöbb helyen a versformák

Négy új verses könyv.

kiélezettsége, legfőképpen a nagyszerű rímek gondolatidomitó, komplikált kifejezéseket okozó uralma. A rímek legtöbbször tulságuk miatt ,hatnak kínos kontrasztként, túlságosan előkelőek, csillogók és kivivóak ebben a szürkeszövésü stílusban.

Ilyen pompás rimformákhoz ugyanoly artisztikus idomitott stílus illene jobban. E megfelelőség nélkül a nagyszerű rim valósággal lötyög a vers testén, diszharmóniát lop belé s a diszharmónia a vers tartalmi hitelét is, illetve elhitető erejét is rontja. Úgy hat ez a stílus, mintha bizonyos fokú öngunyt rejtene. Sehesinél ez a kifejezési forma semmiesetre nem modorosság, hanem tudatos stiluskeresés. Talán tényleg közel is áll relativista egyéniségéhez, de le kell szögeznünk, hogy az olvasó szempontjából Sebesire ez mégsem előnyös kifejezésmód. Mert az örök diszharmónia nemcsak külsőség marad, hanem a gondolatmuzsikáját is destruálja. Minden sor külön képéletet él, a következő sor már uj képrendszerbe ugrik át és a képrendszerek tulközeli és laza egymásutánja zsúfolttá terheli a verset. Majdnem azt lehetne mondani, hogy motivumtalan gondolatzene.

Mikor Sebesi költészetének eme problematikus pontjaira rámutatunk, ezzel nem akarunk a könyv értékéből elvenni, hanem csak azt szeretnek elérni, ha ez a kiváló tehetségű ember végre megszabadulna attól a szutól, mely eddig költészetét rágja s költészetének érzelmi tartalmát, de főleg elhihető erejét céltalanul emészti.

Mert Sebesi ott, ahol a naturális hangú dikcióját mentesiti a preciöz rimformáktól, remek harmonikusát tud alkotni (pl. „Ének a boncteremről“). Vagy fordítva: ott is remekel, ahol a dikciója épp oly artisztikus, mint a külső forma, (pl. a „Madárijesztő“ c. szonett, vagy a szinpompázó „Eperjesi éj“). De a legmagasabbra lendül akkor, amikor leveti a cinikus stílus álarcát, az öngunyt és félhitet és — szinte ósdi versformában! — nemesveretü, egyszerű nyelven, a hivő ember halk, harmonikus pátoszával kezd el beszélni, — nem: — énekelni, például az irgalmas nővérekről („Kedves nővérek“), vagy az „Örök bolygókról.“ Ezek a költemények gyöngyei a kötetnek s értékes bizonyságai annak, hogy Sebesi igenis föl tud szabadulni eddigi — önszárnyát nyesegető — modorától s bennünk egy harmonikusabb, tisztultabb költő-énje bántakozik majd ki előttünk. Ennyiben az uj könyv remélhetőleg uj stációt, fordulópontot és uj értéket jelent Sebesi fejlődésében.

(dj)

Reininger József: Hozsánna ember!?

Reininger könyvéről nehezebb beszélni. Mert attól függ, milyen oldalról nézem.

Ha etikai mérlegre teszem, így kell szólanom:

Ecce homo! Több, mint költő, mert nemes szándékú ember. Embertestvér. Az Emhertestvériség, az Emberebb Ember hirdetője. A humanizmus profétálója. Több a költőnél, mert agitátor. Hivő agitátor, akinek a költészet igehirdetés, sőt tett.

Ha azonban esztétikai mérlegre teszem, igy kell szólanom: Nemes szándékú ember és poéta, de költőnek kevesebb, mint jóembernek. Költészete inkább igehirdetés és tett, mint alkotás. A háború utáni aktivizmus vezércikk-költői közé tartozik,