Képes Hét, 1930 (3. évfolyam, 1-7. szám - Prágai Magyar Hírlap március-novemberi melléklete)
1930-01-26 / 4. szám - Pro és kontra az olvasó rovata - Darvas János: A szlovenszkói magyar irodalom válsága
rendre. A kisebbikre. Az olcsóbbikra, amelynek cseh és magyar szövege van. A magyar könyv válsága az életküzdelem válságos napjaival szoros összefüggésben van. Bármennyire is kulturszükséglete. a magyar közönségnek a magyar könyv, mégsem vásárolja. Úgy Szlovenszkó, mint Ruszinszkó irodalmi termelését egy-két mecénásnak kellene életre keltenie. Pénz kell ide! Nagy összegű pénz, amellyel a belföldi irodalmi termelést olcsóbbá és ezzel közkeletűbbé tudják tenni! Keller Imre: Egy felsőbb és elleriálhatatlanul parancsoló eszményiség, a magyarság jelenének szomorú sötétsége, jövőjének bizonytalan szintelensége mennydörögte ki Kacsó Sándor megrémült és kétségbeesett leikéből ezt a megrázó vádat: — Gyávák vagytok! És kiknek homlokára üti, süti Kacsó Sándor ezt a mélyen megalázó és megrendítő vádat? Az erdélyi kisebbségi magyar írókéra és költőkére! Mert nem merték a maguk leikéből kitermelni Erdély lelkét. Mert alkotásaikban nem mernek foglalkozni Erdély égető kisebbségi problémáival, az erdélyi magyarok helyzetével. A szlovén szkói magyar irodalomnak életét, értékét, értelmét, létjogosultságát és minden mástól elkülönülő szépségét egyedül az határozza meg, mennyire képes az itteni magyar irodalom gyökerét szlovenszkói talajba befurni, illetve mennyirt képes a szlovenszkói talajból szinpompás virágokat kitermelni. A szlovenszkói magyar irodalom ne legyen utánérzése, utánsejtése, gyenge mása, alig észrevett, szinte majdnem felesleges függvénye az általános, az egyetemes magyar irodalomnak, hanem annak ikertestvére, egyenértékű és egyjelentőségü kiegészítése, Ehhez semmi más nem kell, mint bátorság. Bátorság: elszakadni Budapesttől, vagy más irodalmi központtól és megelégedni avval, hogy csak Szlovenszkó szelleméből, leikéből, szlovenszkói erőmegfeszitésekből teremtsük meg a magyar szépirodalmat, amely egyedül a miénk. Szlovenszkói magyar lélek nélkül irodalmunk csak teng, leng, szétesik és feltűnőt és kitűnőt felmutatni képtelen lesz! Farkas István: A szlovenszkói magyar íróra súlyos megpróbáltatás napjai nehezedtek. Nemcsak a közönség a hibás a speciálisan szlovenszkói és mi rosszabb: a provinciális nemtörődömség megjegecesedett kialakulásában, de nem kis mértékben segíti a közön séget a szlovenszkói magyar politika irodalom-negációja is. A magyar társadalom nagy része csak az elvesztett, az elmúltat keresi és nem tudja magát még csak pillanatokra sem beleélni a gondolatba, hogy a szétszórt magyarság teremtő ereje egy kis fürgeséggel, gondolatátöltöztetéssel bele is tudja magát kapcsolni a mába és megpróbál a saját nemtörődömsége miatt elveszésre Ítélt kultúra helyébe egy ujizü büszke irodalomkulturát teremteni. A művészet örök és Öröktől fogva való, a gyámkodást egyenesen el nem tűrheti. Szlovenszkó első és legaktuálisabb gondja csak az lehet, hogy az itteni magyar politika legfeljebb fegyvertársa, de ne irányitója legyen a szlo venszkói magyar irodalomnak. Egyetlen nagy, igazán magyar gesztus hiányzik, egyetlen mecénás, aki már teljesen á mából született, a jelenben él és a jövőt irányítja. Egyetlen igazán bátor tényező, aki legyőzze magában a pollitikust, aki nem fél a kritikától, hanem minden magyar tehetségnek egyforma mértékű elgondolással és egyforma szeretettel mér új utat. Tamás Mihály: Kedves barátom címmel egy egyéni hangú nyilatkozatban kesereg a szlovenszkói magyar iró sorsa és a velevaló bánásmód fölött, amit méltatlannak tart. Keserűség, elkeseredettség és elégedetlenség nyilatkozik meg soraiban, amelyeket egyéni sértődöttsége is átfüt. Simon Menyhért: Valaha úgy képzeltem a költő, az iró működését, hogy bőkezűen szórja szét nagy eszméit, lelkesítő Írásait, az irodalommal nem kenyérkeresetként foglalkozik, hogy valamiképp eszméit árusitgató mesteremberé ne váljon. Az elképzelésnek az a része, hogy az irodalom itt csak mellékfoglalkozásként ápolható, teljesen bevált. Ki ujságiró, ki pap, ki titkár, ki tisztviselő s még maguk az egyetemes magyar irodalomban nevet szerzettek sem mondhatják el, hogy irodalmi működésűkből élnek. Jarnó József: A könyvhét nagy kulturális jelentőségét pedig éppen abban látom, hogy ez az első komoly és számottevő kísérlet annak a fénynek a dokumentálására, hogy Szlovenszkón tényleg van magyar irodalom. Szlovenszkón a jó könyvek egész serege jelent meg és egész sereg olyan iró dolgozik itt, akiknek a jelentősége messze tulnőt a provinciálitás határain. Ez a magyar irodalom szerves része az egyetemes magyar irodalomnak, mégpedig nem is jelentéktelen része. Sárosi Árpád: Amikor a megváltozott viszonyok miatt magunkra maradtunk, s a magyar irodalmat tápláló bő forrásoktól elszakadtunk, —- tanácstalanul torpantunk meg: mi lesz velünk? Lesz-e Szlovenszkón irodalom, lesz-e irodalmi élet, lesznek-e írói? Magunkra-hagyottságunk mindenhez erőt és bátorságot adott. Az ifjú irói nemzedék, az elhivatott tehetségek, — nem maradtak tétlenül. Ma már vannak nagytehetségü beérkezett íróink, költőink, van sokra értékelt szlovenszkói irodalom. Nem értek egyet azzal az irótársammal, aki elkeseredve írja: „a szlovenszkói iró, mint az itteni élet faktora, nulla.“ Nincs úgy! A szlovenszkói írók sokra becsült faktorai az itteni életnek. Hiszen minden bujában hozzájuk fordul a magyar közönség. Tőlük várja vigasztalását, tőlük reméli sorsa javulását. Szombafhy Viktor: A. szlovenszkói magyar irodalomnak már története van: harcosai, győztesei, elbukottjai is. Több hitet az irók iránt, több szlovenszkói írást a kirakatokban, kevesebb Wal lace regényt és kevesebb Courts-Mahlert. Úgy látom, még mindig a bizalom hiányzik. Tulközel vagyunk, meglátszik minden szeplőcske. Igaz, hogy a szeplőcske nem szépséghiba s csak az látja meg, aki akarja. De vannak emberek, akik Mona Lizán is éppencsak a szeplőcskéket keresik. A szlovenszkói könyv is ilyen tulközel valami. Egy Íróra azt mondta valaki, hogy nem él irói életet, azért nem is vesz tőle könyvet. Még mindig az iró személye érdekel. Nem a könyve. Pedig a szlovenszkói irók ugyancsak helytállanak írásaikkal a küzdőtéren. A szeplőcskét — ha van, — igazszerető úgysem látja meg. Csak hát szerelem kell hozzá. Egyik részről már megvan. Az iró előlegezte. luhász Árpád: A szlovenszkói magvar irodalom jövője szorosan belekapcsolódik a magvar kisebbségi élet jövőjének megoldásába. A kisebbségi irodalom kérdésének a szlovenszkói magyar politika szervés részévé kellene válnia. Az irodalom itt is mostohagyermek. A csehszlovák kormány minden esztendőben állami dijakat oszt szét a csehszlovák és az ittélő német irók és művészek között. Eddig soha magyar iró nem részesült ezekben a dijakban. Tegyék szóvá a magyar irók ügyét a magyar képviselők a parlamentben és járjanak el a szerintem fontos ügyben az iskolaügyi miniszternél is. A magyarságnak egyik legnagyobb és legfontosabb kulturérdeke az irodalom. Azt tehát nem pártfogolni kell, annak nem alamizsnát kell adni, de erőt. Aki ezt tartja szem előtt, az nem pártfogolja az irodalmat, ellenben veszi és olvassa a könyveket. Szereday-Gruber Károly: Száműzzünk irodalmunkból mindent, ami tisztátalan. Bizzunk elsősorban egymásban, az akaratunk tisztaságában, a törekvésünk komolyságában, az érzésünk őszinteségében. Es bizzunk jövőnkben. A szlovenszkói magyar irodalom ma nem csenevész gyermek többé, hanem deli ifjú, aki ruganyos léptekkel, öntudatos lélekkel halad a Cél felé. Kelembéri Sándor: A szlovenszkói magyar irodalom helyzetéről, jövőjéről és a többi utódállam magyar irodalmához való viszonyáról kellene most Írnom és a kezemben megáll a toll, írónk még van egynéhány, de ajkukon Jiapról-napra jobban elhal a szó, amit esztendőkkel ezelőtt oly büszkén hirdettünk szlovenszkói magyar irodalomnak. Ide jutottunk s hogy igy történt: nem mi tehetünk róla!
