Képes Hét, 1930 (3. évfolyam, 1-7. szám - Prágai Magyar Hírlap március-novemberi melléklete)
1930-01-26 / 4. szám - Sebesi Ernő: Az - Surányi Miklós: És mégsem véletlen!...
Hisz akkor annál a lángnál egyszer én Megnézem a diagnózist. Tagadhatalan. Tény. Panaszom száját befogtam. Jó. Kinek mi köze hozzá? Senkinek semmi. Oh. Milyen bolondság is a könny. De milyen. Csak harmat a szíven: e letaposott, bitang gyepen. Ilyen. Sokszor, valahogy éjféli percen Meglesem szivem: hát kicsi gyertya ott félénken ég. Sercen. Bátor lángra nincs néki mersze. A szív tán a lélek Röntgenlemeze? Persze. De félek. A lemez összetörne. Hagyom. Mert visszhangja egy messzi nőnél csörömpölne, Nagyon. Belátom: tiszta a könny, a nő, a harmat, de piszkos Minden más, mi kívül van. Biztos. Ezért: panaszom száját befogom. Mert gaz, Süket, utolsó, rongy, cafat az Élet. Az! SEBESI ERNŐ. (3. folyt.) — Nem voltam kiváncsi rá. Várossyné ugyan megmondta a vőlegény nevét, úgy beszélt róla, mint akinek csak a nevét kell kimondani és már mindenki tudja, hogy kiről van szó, biztosan valami éhenkórász képviselő, vagy más közéleti nagyság. Nekem ugyan nem imponál semmiféle hozományvadász, no, de nem ez a fontos, hanem, hogy ők most megvettek egy várkastélyt, vagy mit a Svábhegy alján, oda mennek lakni, két emelet, a felső emeleten a fiatalok laknak, huszonnyolc szoba, billiárd- és zongoraterem, télikert, uszoda, tenniszgrund a háztetőn, mondom, valami várkastély a Kárpátokban, de ez nem érdekel, hanem az aztán már nagyon érdekel, hogy a Stefánia-uton levő villájukat el akarják adni. Klárika arca felderült. — A Stefánia utón? — Ott. No, én rögtön nyakoncsiptem őnagyságát, azaz, hogy beültem az autójába és megnéztem a házat. Rendben van. A ház a tietek. Mintha csak a ti számotokra építették volna. Nyomban meg is vettem volna, de eszembe jutott, hogy előbb te is nézd meg. — Szívesen. — Ma délután hatkor. — Jó. — Éppen társaság lesz náluk. — Az baj, — riadt fel Klárika meghökkenve- — Akkor zavarni fogjuk őket és nem is lehet kényelmesen megnézni a házat. Lujza tante majdnem haragra lobbant emiatt a kicsinyeskedés miatt. — A társaság engem nem feszélyez. Itt házvételről van szó. En már alaposan megnéztem az egészet, neked csak a szobákat kell végigjárni, hogy tetszik-e, vagy nem. Holnap aztán elmegy egy építész és megbecsüli. Holnapután meg akarom kötni a szerződést. Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra. — Ahogy gondolod, — adta meg magát Klárika mosolyogva és őszintén bámulta ennek az impozáns asszonynak a bogarait is. Lujza néni azonban ezúttal sem tudott pontos lenni. Délután sürgöny jött Szombathelyről, hogy Klárika mamája este hétkor a gyorssal érkezik. — No jó, akkor kimegyünk a pályaudvarra és onnan anyádat is elvisszük a Stefánia-utra, megnézni a házat. A gyorsvonat egy félórát kéksett. Lujza néni toporzékolt dühében, de mégis megvárta Klárika mamáját. Tgy történt, hogy csak háromnegyed nyolckor csöngettek be Várossyék fényesen kivilágított villájának vasrácsos kapuja. Háromnegyed nyolckor. Lujza néni nagyon szégyelte magát. V. Ezen a napon Várossyék délutáni teát adtak a hosszú, sápadt, sovány és rekedthangu Lenke és Benedek Gábor drámairó eljegyzésére.
