Képes Hét, 1930 (3. évfolyam, 1-7. szám - Prágai Magyar Hírlap március-novemberi melléklete)
1930-01-12 / 2. szám - Molnár Ferenc: A rossz házasélet lexikonja
hogy te tisztességes asszony vagy és nem szándékozol engem ezzel az úrral megcsalni. De ahelyett, hogy felháborodásodat fejezted volna ki érzéki és tolakodó tekintet miatt, némán eltűrted. Sőt kissé elpirultál, ami azt mutatja, hogy a legtisztességesebb nő hiúságának is jól esik, ha egy elegáns frakkos ur, aki Adolphe Menjouhoz hasonlít, szemeivel szerelemet vall neki és némán, de érthetően fejezte ki, hogy vágyódik utána. Én ezért szerettem volna neked keserű szemrehányásokat tenni, de nem tettem. Miért? Először, mert nem szeretem a féltékenységi jeleneteket még akkor sem, ha én csinálom őket, másodszor pedig, mert nem akarom, hogy még jobban elbizakodjál. Harmadszor: mert úgyis lebizonyitottad volna, hogy az az ur nem nézett rátl egyszer sem. És letagadtad volna, hogy te kissé elpirultál. Viszont azonban éreztem, hogy te engemet szamárnak tartanál, ha nem vettem volna észre ezen gentleman szemeinek játékát. Miután pedig nem szeretem, ha engem ostobának tartanak, akár mint üzletembert, akár mint férfit, -—- ennek valami jelét kellett adnom és legokosabbnak találtam, ha egyszerűen és ártatlanul csak ennyit kérdezek tőled: „Ki ez az ur?“ 4. Nem tudom! A feleségnek ez a rövid válasza ezt jelenti: „Látom, hogy mérges vagy, mert az az ur többször rám nézett és ezzel kifejezte, hogy tetszem neki. Tudom, hogy nektek férjeknek csak ilyenkor jut eszetekbe, hogy feleségetek, akit már régen meguntatok, tulajdonképpen mégis csinos és kívánatos asszony. Én ezért ennek az idegen urnák végtelenül hálás vagyok. Engem az nem érdekel, hogy én tetszem neki. Engem az érdekel, hogy ő felhívta rám férjem figyelmét. Elismerem, hogy kissé elpirultam, de ez nem azért történt, mert az az ur tetszik nekem. Az az ur tényleg hasonlít Adolphe Menjou-hoz, de énnekem nem Menjou az ideálom, hanem Emil Jannings, mert én a kövéreket szeretem, már cs-ak azért is, mert te sovány vagy. Azért pirultam el kissé, mert szégyeltem magamat, hogy egy idegen ur kell ahoz, hogy te bennem fölfedezd a kívánatos nőt. És bár nagyon jól tudom, hogy azt az urat Herz-nek hívják és a legantipatikusabb ember a világon, aki nem érdemli meg, hogy egy asszony szóbaálljon vele, —■ mégis, csak azért, hogy te kicsit boszszankodjál és azt hidd, hogy ez az ur egy titokzatos és érdekes nőcsábitó, azt feleltem kérdésedre, hogy: „nem tudom“, kicsoda. 5. Fáradtnak látszol! A feleségnek ez a megjegyzése azt jelenti: „Oh, milyen boldog volnék, ha kissé élénkebb volnál! Milyen szívesen vettem Volna, ha nagy vitát rögtönöztél volna az előbb a nyaralás miatt! Akkor élvezhettem volna ezt a harcot, mely végül úgyis az én győzelmemmel végződött volna. Mert mit ér az olyan győzelem, amelynél az ellenfél harc nélkül adja meg magát? Én szeretlek legyőzni téged, de csak harcban! És milyen szívesen vettem volna a Menjou-hoz hasonlító ur miatt egy kis féltékenységi jelenetet! Milyen jól esett volna, ha azt mondtad volna nekem: „Megtiltom, hogy ránézz arra az urra!“ — Milyen jól esett volna nekem ha átkiabáltál volna hozzá: „Uram, ha mégegyszer ily szemtelenül néz a feleségemre, összetöröm a csontjait!“ Oh, mennyire gyűlölöm a jó ízlésedet, amely minden olyan dologtól visszatart téged, ami nekem jól esnék: egy nyaralási veszekedéstől, amelyben úgy győznék, mint Napóleon és egy féltékenységi drámától, amelyben olyan szerelmessé tudnálak tenni, mint Rómeó és Othello együttvéve! Mindezektől megfosztasz engem hideg okosságoddal és azzal, hogy a nyugalmat jobban szereted, mint az izgalmat. Én az izgalmat szeretem jobban! És afölött való bosszúságomban, hogy megfosztasz ezektől az igazán asszonyi elégtételektől, olyan szót próbálok mondani neked, ami egy erős férfira nézve nemcsak sértő, hanem talán buzdító hatással is van: „Fáradtnak látszol!“ 6. Lehetséges! A férjnek ez a válasza igy értendő: „Te azt mondod, hogy fáradtnak látszom, mert ezzel arra akarsz buzdítani, hogy szolgáljam célodat: legyek nevetséges féltékeny, vagy keveredjem veled valami vitatkozásba. amely előreláthatóan a te győzelmeddel végződik. Felelhetném erre azt, hogy „igen, fáradt vagyok“. De ez egyrészt szégyenletes dolog, ha egy férfi ilyen bizonyítványt állít ki magáról, másrészt nem igaz. Felelhetném azt, hogy „nem vagyok fáradt“, — de ez azt jelentené, hogy olyan férfi vagyok, aki unja a feleségét, mert hiszen még akkor sem élénkül fel, mikor a felesége erre provokálja. Igyekszem tehát ezzel a félig ironikus, félig misztikus szóval, hogy „lehetséges!“ azon a középuton járni, ahol ébren tudom tartani a te érdeklődésedet, és magamat olyan színben tudom előtted feltüntetni, 1. mint aki „fáradt is, nem is“, 2. mint aki csak addig fáradt, amig akarja, vagy: 3. mint aki fáradt, de neje szemének egy pillantására hajlandó a legnagyobb hőstettekre is. 7. Szép idő van! Ezt mondta a férj, mikor vacsora után a hotelből kiléptek és ez ezt jelenti: „Azt akarom elhitetni veled, hogy az az ur (aki nem is hasonlít annyira Menjou-hoz, mint ahogy az előbb gondoltam) — nem hagyott semmi nyomot bennem. Akarom, hogy azt hidd: nem vettem észre semmit, nem bosszantott semmi, nem voltam ideges, nem voltam féltékeny. Mert ha bevallanám most, hogy az az ur idegessé tett, olyan győzelmet aratnál fölöttem, hogy végleg elbizakodnál. Akkor még hűvösebb helyre vinnél nyaralni, mint ahová szándékozol. Akkor azt mondanád, hogy az az ur egy érdekes és titokzatos ember és hogy te nem fogsz tudni aludni ma éjjel miatta, mert olyan furcsa hatással volt rád a tekintete. Azt akarom, hogy azt hidd, hogy te nem vagy fontos számomra, mert ha megtudod, milyen fontos vagy, akkor az én életem tűrhetetlen lesz. És miután az emberi társalgás történetében szinte klasszikussá vált, hogy mikor az ember nem akar arról beszélni, ami neki kellemetlen, akkor az időről beszél, — tehát én is ezt a legrégibb és legkönnyebb formát választottam, mikor azt mondtam: „Ssép idő van!“ —- Azonkivül pedig tényleg szép idő van. * Ilyenformán gondoltam ezt a nagy lexikont. Mindössze néhány száz kötet volna az egész. És néhány száz év alatt meg is lehetne csinálni. A KÉPES HÉT mai száma hozza Surányi Miklós pompás regényének: „És mégsem vé lei len ! ...“ első folytatását. A nagynevű iró ebben a regényben izgalmas, érdekfeszítő és finom meseszövésű töiiénet keretében a szerelem tiszta világát tárja föl az olvasónak mély érzésű megfigyelő erővel. A regény a Képes Hét 111. évfolyamának első számában kezdődött. Mindenki vegye meg, mindenki olvassa el.
