Képes Hét, 1930 (3. évfolyam, 1-7. szám - Prágai Magyar Hírlap március-novemberi melléklete)
1930-02-16 / 7. szám - Orbán Janka: Vigasztaló sugár
ez utóbbi esetben, — ha az tényleg bekövetkezik, — még más se, csak egy nagy, szomorú halott. Talán szívesebben kísértük volna ki valamelyik magyar temetőbe, majd aztán élete ellenségeinek segítségével szép halotti kopjafát is faragtunk volna sirhalmára szóban és Írásban, dehát ahogy ön akarja! A mi életünkben azonban Ön le nem kicsinyelhető hivatást teljesített be. Rut hálátlanság volna ezt be nem ismernünk épen most, amikor a megszokott mértéken felül is annyira gyűlölik Önt. Mi egyiket sem tesszük, de a fiatal magyar élet és irodalom nevében, annak egy tekintélyes része nevében igy szólunk: Mi a háború után, a forradalmak egymással ellenkező irányú viharaiban s a török hódoltság négyszáz év előtti idejét hűen reinkarnáló történelmi magyar helyzetünkben tájékozódni igyekeztünk. Nehezen ment. Akit megkérdeztünk, mindenki az egyedül üdvözítő igazságot közölte velünk és átkot kiáltott az igazság másköntösü hirdetőire. Mindig gyanús, ha valaki ezt teszi. Meg is kellett látnunk, hogy gyanakvásunk alapos volt. Ennek a tapasztalatnak sokan levonták közülünk a legvégső konzekvenciáit is. Tessék megszemlélni egyik csoportunk sivár, fájdalmas, keserű, — ha még olyan filozófiai tartópillérekre is szerkesztett — szkepszisét. Van azonban egy másik csoportunk is, fiatal emberek, akik tovább is érthetetlen, szent lángban égve keresik a bölcsek kövét. Naiv, emberi magyar hitet őriznek ezek magukban, öröklött kincset, amelyet mindennap elvenni igyekeznek tőlük ismeretlen és ismerős tettesek. Ezek a fiatal lelkek minden körülmények között, elhatározóan és boldogan találkoztak legalább egyszer önnel is, Szabó Dezső ur! Leggyakrabban az ön legtragikusabb lakóhelyén, legmegsiratottabb, legdrágább, legszebb szülőfalujában, az elsodort faluban történt ez a találkozás. Sokan csak itt látták önt egyetlen egyszer, de sokan tovább is elkísérték, majd fogyó számban mindnyájan elmaradoztak Öntől. Bizonyos és természetes, hogy Bucarestbe már egészen egyedül kell mennie. Nagyszerű, de szeszélyes tanító ön, szóban és cselekedetben, pozitív és negatív módon. Javasol és tilt. Szavaiban megtanít arra, hogy mekkora lehet az igazság szent fanatizmusa a magyar emberben, mégha ez az igazság sajnálatosan változó napi árfolyammal bir is. Cseledeteiben megtanít arra, hogy változásnak kitett meggyőződéseinket mindig egyforma elszántságu tettekben dokumentálni nem helyes. Tilt az eltántorodástól és nyomban utána eltántorít. El kellett választanunk Önben a sokarcú igazság művész-alkotóját a vergődő embertől, a fájdalmas magyartól: a szerencsétlen politikustól. Meg vagyunk győződve róla, hogy Szabó Dezsőt, az irót mi helyesen értékeltük, amikor első fiatalságunkban mámorosán borultunk le előtte és amikor később érett élettapasztalati-szakbuvárkodásunkkal, az ön által Vigasztaló sugár. Szeretsz, jóságod mély s ez az én hitem. Szemed, mint sötét folyó, hűséggel csillog felém. Pedig én éppen ilyen sötét árba vesztem majdnem bele, de Te más vagy ugye!? Beléd merüljek De most már nálad akarok maradni örökre. Higyj nekem, erős legyen bizalmad bennem, akkor, megtarthatsz magadnak, és nálad maradok, ha Te is úgy akarod. ORBÁN JANKA. annyira megvetett filológiával (de életfilológiánkkal), Önt, a nagy eszmék termelőjét, a tudóst és magyar irót kivonatoltuk és belőle kompendiumot készítettünk. Ebben a kézikönyvben a tiszta, tökéletes Szabó Dezső van benne. Ezt, hogy ennek a kézikönyvnek az elkészítését lehetővé tette, soha sem felejthetjük el önnek. Ezért emberi szellemek kijáró tisztelettel gondolunk önre s állítjuk azok közé, akik közül csak Csokonait, Körösi Csornát, másik földinket, Apácai Cseri Jánost, Ady Endrét, azután apáinktól örökölt Szécsényit, Kossuthot említem csak, de akik, hála Istennek, még többen is vannak. Ez az ön szavainak életünk szűkös keretein túlnőtt nagysága. Cselekedeteivel azonban sokszor növelni és uralomra juttatni igyekszik bennünk a tőlünk sem idegen, bennünk is lappangó rémet, a szkepszist. Ezért nem lehetünk hálásak önnek. Különösen fájdalmasan érint bennünket ez a legutóbbi román-ügy. Tudjuk azonban, hogy ezek a cselekedetek a cselekvés alanya számára még sokkal fájdalmasabbak. Azonkívül magukban hordják a legborzasztóbb csalódás büntetését is. Nem hisszük, hogy ezentúl több megértésben és kevesebb bántalomban lesz része, szerencsétlen drága Szabó Dezső, uj fajtája részéről, feltéve, ha társadalmi és polotikai momentán-meggyőződéseit ott is olyan bátran fogja kimondani, mint itthon tette. És nem szívesen látjuk ebben a szerepben önt, az eredetiség felkentjét, azért sem, mert ügyesebb, apróbb, nyomorúságosabb kis Coriolánisokkal, óh, nagyon is bőven el vagyunk látva. Ha tényleg átöltözik, búcsút veszünk Öntől. Személye izgató emlékét örökre megőrizzük. Magyar Írói hagyatékát azok, akiknek a nevében joguk van beszélni, nemcsak meg fogják becsülni, hanem búvárkodó munkájuk, tisztitó igyekezetük egyik fő forrásának tekintik az erős reményünk szerinti jövőben is. Tudjuk, hogy ezeket elmondanunk éppen most, a gyűlölködés és testvérharc között, hálátlan dolog. Egyik oldalon Ön áll szellemi fegyverzetben, a másikon az egész megbántott magyar nép. Nem tagadjuk, minket is megbántott, mélyen és súlyosan, ez a román-gondolat. De mégis meg kellett mondanunk, hogy önt, nem Ge orghe Miilét, hanem Szabó Dezsőt, a magasrendü magyar szellemi jelenséget, a tipikus harcoló irót, a véleményszerinti jobbra tekintet-nélkül törő és hatalmas alkotásokban megnyugvó magyar zsenit senki és semmi sem kisebbítheti meg a szemünkben. Még sajátmaga sem! DARKÖ ISTVÁN.
