Képes Hét, 1930 (3. évfolyam, 1-7. szám - Prágai Magyar Hírlap március-novemberi melléklete)
1930-02-16 / 7. szám - Darkó István: Levél Szabó Dezsőhöz
különböző intézményeit ostorozza, egy másik csoport pedig Turgenjev liberális novellisztikáját követi, de sem az egyik sem a másik csoport nem emelkedett nagyobb jelentőségre. A nihilisztikus mozgalom után reakcióként sablonszerű polg. novelliszika veszi kezdetét. Ljeszkov, Kresztovszki és Markevics tartóznak ide. A históriai regény Tolsztoi nyomán fejlődik naggyá. Danilevszki és Szolovjev munkái képezik ennek a körnek az alapját. A század vége felé uj novolliszt.ikus iskolát alapit nehány iró, akik azonban európai viszonylatban nem számítanak. Schopenhauer felhígított pesszimizmusa irányítja ezeket a tollakat. Érdekes, hogy ebből a pesszimizmusból kel ki Oroszország nagy humoristája: Kovolenko. A századvégi orosz irodalom két hatalmas egyéniséggel nyúl be az uj századba: Csehov és Maxim Gorki ma világnevek. — Mig Csehov még a pesszimizmusnak hódol, addig Gorki két kézzel nyúl bele az életbe, amely sem pesszimista, sem optimista szi. nezetü. A marxismus orosz képviselője Struve, akinek etikai értékelmélete nagy befolyással volt az akkori irodalomra. A fontosabb, háboruelőtti orosz Írók: Melsin, Vereszájev, Leonid Andrejev. Nietzsche „Übermensch“-e pedig Mereskovszkit termeli ki, azonban Nietzsche Oroszországban nem tudott gyökeret verni. A modern orosz drámát Alexander Osztrovszki alapította meg. Gogoltól hozzáegyenes ut vezet. Turgenjev drámai meszsze elmaradnak prózairásai mögött. Ugyanez áll Tolsztoi színpadi munkáira. Az orosz lira két főalakja Puskin és Lermentov. Rajtuk kívül nagyobb jelentősége csak a későbbi Nekrasszovnak van. A bolsevizmus tucatjával termelte ki az írókat, de köztük talán Gladkov „Cement“ cimü regényével az egyetlen pozitiv em ber, aki túlnőtt a kísérletezésen. Erős tehetségek: Babel, Fedin, Kollosztay, Hja Ehrenburg, a Párisban élő legzseniálisabb fiatal orosz nem tartózik egy irányhoz sem. Rendkívül okos, anatolefranceos iró — de nem orosz. Avercsenko és Szosztelenko, két oroszosán nehézkes humorista, kissé túlságosan kitaposott ösvényeken jár. A lengyel irodalom nagyjában az ország határait nem lépte túl. A dráma a múlt század második felében kezd kialakulni (Korczenovszki, Magnuszevszki, Pribiszevszki, Gabriela Zapolszká), de külföldi hatások alól nem tud szabadulni. A vígjáték Fredro gróf számára jelent nagy sikert, de elszigetelt kizárólagosan lengyel értelemben. A regény és a novella, amely műfajok a mai lengyel irodalmat uralják, eleinte történelmi írások voltak. Scott szolgai utánzásában élték ki magukat Niemczevicz, Bernatovicz és mások. E hatás sokáig fennmaradt és csak később próbálkozott meg Kraszevszki, Csajkovszki és Grabovszki önállósággal, ami nem nagyon sikerült. Ezek az irók hihetetlenül termékenyek voltak és évtizedeken át szinte kizárólagosan őket olvasták. Sienkievicz és Orczeszaková végre is áttörik ezt a falanxot és a résen egy marék ember tör be a várba: Lachariaszievics, Baluczki, Glovaczki, Gavalevic, Gomuliczki, Szieroszevszki és velük egyídőben Reymont, aki megkapta a nobeldijjat. Jan Lám és Vilczinszki humorisztikus iskolát alapítanak — kevés sikerrel. A modern, azaz világirodalmi lengyel irodalom csak most bontogatja szárnyait. A cseh irodalom előbb a nacionalizmus útjait rójja és csak azután ér el oda, hogy Csehországon túlmenő jelentőséget tulajdoníthatunk neki. A nemzeti iskola élén Ján Kollár áll és vele Cselakovszki. A lira kiválóbb képviselői ennél az indulásnál: Vinariczki, Jablonszki, mig az epikus irodalmat Jaromir Érben miveli. Borovszki pengeti a cseh humor gitárját és Božena Nemczová könyvei a cseh néplelket tükrözik valóban igen kvalitásos irói eszközökkel. A század második felében a nacionalista irodalom helyébe Byron befolyása alatt kozmopolitizmus lép, amely a világirodalomból veszi mintaképeit. Két nagy vonallal, egy világfájdalmasan-negativ és pozitivebb irányzattal lendül fel a cseh irodalmi alkotás és Nerenda az, aki a világirodalomba evezik bele a kis cseh irodalmi folyócskáról. Cech és Vrchlicki ereje is szinte beláthatatlan munkássága végleges helyet biztosit Európában a cseh irodalomnak, amely iránt különösen Vrchlicki óta erős a külföldi érdeklődés. Machár, Sova, Brezina több nyelvre le van fordítva. Brezinába a misztikus és panteisztikus világszemlélet olyan költője akadt, amilyennel más nép nem igen dicsekedhetik. A realizmus kissé túlságosan leegyszerűsített ratió-jával szemben (Csapek) Brezina istenittassága megdöbbentő erővel hat. Levél Szabó Dezsőhöz Végigfutott nálunk a hir s a hátamon a hideg, hogy az elsodort falu Írója, a Gellérthegy, a Budagyöngye lakója, — ahogyan Ön, igen tisztelt uram, Szabó Dezső magát nevezni szokta, — elhagyja leggyökeresebb hitét és elmegy románnak. Már puszta leírásra olyan ize van ennek, mintha egy gazdaember váratlanul bankvezéri pozíciót igyekezne vállalni. Georghe Millének fogja, a változatosság okából, ezentúl magát nevezni. Visszatér ahhoz a fajtához, amelyből, kijelentése szerint, vétetett. A „legmegkiáltottabb“ hazaáruló vitás és kétesértékü nimbuszát pályázza meg ezzel. És ezért cselekszi ezt, mert nem bírja a magyar élet atmoszféráját. Nem bírja a félreállitást és a koptaltatást, vagy bírja a félreállitást és a koptaltatást, vagy az önként vállalt éhség-sztrájkot. Könynyebb életkörülmények, több megértés, keA sajátosan szlovák irodalom mindezideig csak a szárnyait bontogatja. Bél, Dolezsal, Leska, Palkovics még csehül Írnak (1850 táján) és a hivatalos irodalmi nyelv a cseh. Nincs szlovák differenciált nyelv, nincsenek meg a kifejezés adekvát eszközei. Szládkovics lírájában csengenek fel legelőször a tisztultabb hangok és vele együtt Bernolák, Holy, Stur faragják az uj szlovák prózát. Chalupka előretörő költészete mellett Sámuel balladáiban csengenek fel a jövő kontúrjai és az ígéretet Kuzmány, Húrban, Hodzsa, Kalincsák kezdi beváltani. A népies novellát Král rajzolja meg elhévatott erővel. Mellette Láborszky, Tóth és Radlinszky dolgozgatnak több jóakaratu lelkesedéssel, mint eredménnyel. Az első meggyőző erejű alkotások Országh Pál (Hviezdoszláv) és Szvetozár Hurban-Vajanszky nevéhez fűződnek. Safarik és Martin Kukucsin átviszi az ígéretes szlovák irodalmat korunkba. Ma itt is, ott is fiatal tehetségek bukkannak fel, de senki sem tudhatja, hogy a reményt milyen útirányba kellene elküldeni, hogy elhozza azt a szlovák írást, amely: világirodalom. vesebb megkötöttség után vágyik. „Életenergiáját most bontakoztató, friss igéretü nép,“ a román körébe vágyik, érthetetlen választással, amelyet megmagyarázni igyekszik azzal a felfedezéssel, hogy oda félszármazása jogán hite szerint joggal kéredzkedhetik be. Ahogy ezt az uj bombát bevágta közénk, érdekes volt megfigyelni, hogy hányféleképpen robbant a bombája, Szabó Dezső uram. Volt, aki véres fejjel vágta el magát a földön: jaj szerencsétlenség! Volt, aki fürgén kapta fel egészben a bombát és tovább vágta, mégjobban a közepébe: nesztek magyarok! Volt, aki befogta az orrát, mert tüntető büzbombát szagolt s mondá: fidonc, ez ő! Sokan az utálat hangján szólották, mások tanári hangon: látjátok, ez a dekoráció-értékű művészi beszéd belső tartalma, igy pukkan el és semmisül meg a levegővel töltött színes léggömb, igy dől el a hamis bálvány. És a legtöbben kár-örültek. Itt prezentáljuk a híres vezért keresztmetszetben, mondották ezek, akik valaha is hittek benne, szégyeljétek magatokat, itt a legjobb alkalom. Ez a szégyenkezés, sajnálattal, nem telik ki tőlünk. A mi elfogulatlan szemünk s fülünk számára ez az újabb szabódezsői bomba csütörtököt mondva puffant s hogy valaha is eldördüljön, nem hisszük. Szabó Dezső, el nem felejthető magyar Valaki, tehet ön már bármit, nevethet ezekben a percekben hűvösvölgyi vagy „philadelphiai“ magányában jóízűen azon, hogy milyen jól beugratott egy egész magyarságot, vagy ülhet egy rövid hét leforgása alatt a Calea Victorei-n, uj nemzetétől ajándékba kapott kies kis palotában, kényelmes karosszékben és friss lakájok között, ön már idegen nem lesz a számunkra. Lényegében,
