Képes Hét, 1930 (3. évfolyam, 1-7. szám - Prágai Magyar Hírlap március-novemberi melléklete)

1930-02-16 / 7. szám - Márai Sándor: A földalatti Páris

A Pont Neuf alatt, és lejjebb, az Ile St. Louis felé, kezdődik az a Paris, melyről se a Baedeker, se „Ami a Baedekerből kimaradt“ cimü útikalauzok nem mesélnek.

Paris hidjai alatt él egy társadalom, mely hozzátartozik a titokzatos város konstrukciójához, a cicerone nem mutogatja, a rendőrség nem zavarja, a hidak alatt a lakosság exterritorialitást élvez.

Ez az örök csőcselék, a világközpont halhatatlan sansculottejai, akik ott kuporognak a Szajna partján, mióta Pária ott

áll a Szajna partján, a nyomor változatlan kosztümjeiben. A fényes város közepén, plein air világításban, valami középkori, szennyes, rongyos, hajléknélküli nyomor, szinte keleti, szinte teátrális kitakartságában a maguk sorsának. Ez az, amire Párisban azt mondjak: „élet a hidak alatt“.

Itt laknak, itt dolgoznak, kereskednek, alszanak, családok élnek itt, magányos figurák, mintha a régi párisi katakombákból másztak volna elő, fantasztikus rongyaikban, miijt valami szekta hívői. Csakugyan, ez talán a legnagyobb szekta a világon: a nyomor szektája.

Valami csodálatos ragaszkodással térnek vissza ide, a hidak alá, ha néha el is zavarják őket onnan, Itt berendezkedtek, a végtelen nagy viárosnak ez a foltj a az övék, elfoglalták a párás párisi ég alatt.

Fesztelenül alszanak itt családok a köveken, papa, mama és gyermekek. A gyermekek nem mennek iskolába, papa nem megy munkába, a mama itt fésüli gyermekeit és főz nekik, itt lézengenek, veszekednek, alszanak, hevernek bele a napba, sok-sok család, párisi polgárok. Kik ezek?

(Folyt, a 159. oldalon.)