Képes Hét, 1930 (3. évfolyam, 1-7. szám - Prágai Magyar Hírlap március-novemberi melléklete)
1930-02-02 / 5. szám - Komlós Aladár: Budapesti levél
kelthetnek Szlovenszkón viharosabb kozonség-hatást. Egyetlenegy regényírónk nem vetekedik hatásban egy Méccsel, vagy égj Győrivel. A regényírók maguk mondanak erről a publikumsikerről, amikor regényeik tárgyául vagy tendenciájául nem választják a kisebbségi életünk nagy tömegeket mozgató problémáit és érzéskomplekszumait. Hiszen egy regényíró a maga eszközeivel sokszor jobban megfoghatja a tömeg szivét, mint száz politikai írás. Csak nem kell elriadni a legkézenfekvőbb témáktól. Ez a kifogás, legyünk teljesen objektivek, nem irodalmi szempontú. Érdektelen témával is lehet halhatatlant alkotni. Az érték nem a témában van. Az alkotás színvonalát az iró kifejező és megrázó ereje jelenti. Az irók szuverén joga a lárgyválasztás, de azért már pusztán a külső siker céljából előnyösebb, hogy egyúttal hálásabb és a nemzet élete szempontjából értékesebb témát válasszanak, olyat, amelyre nagy kisebbségi tömegek rezonálnak. Az érték nem a témában van, de jobb, ha a témában is benne van, hogy az irók már a tárgyválasztással biztosítsák félig könyvük sikerét. Az erdélyiek nem félnek a honi légkörtől és a provinciális Íztől, sőt tudatosan keresik és tenyésztik magukban az erdélyiességet. Könnyebb is nekik, mert valóban létezik egy öná Hó nemzeti létre is képes székely-magyar faji lélek. Nagy kulturális múltra, irodalmi tradíciókra büszkén visszatekintő s történelmi öntudattal biró erdélyi lélek. Nekünk, szlovenszkói perem-magyarságnak még nincs, vagy ami van is, nem eléggé tudatos bennünk, nem is kerestük eléggé. Érdekes, hogy legértékesebb szépirónkban, Darkó Istvánban is határozottan az erdélyi lelkiség dekoratív művészete és balladaisága szól hozzánk. A többiek hol tudatosan, hol öntudatlanul vagy a túlságosan egyetemes magyart, vagy az egyetemes emberit keresik Írásaikban, vagy ha honi irók, akkor a helyi nyelv dekoratív szépségeiben vélik megtalálni az északi perem-magyarság sajátos lelkiségét, s nem mennek az adomák mögé. Nálunk a sorskifejező, megrázó naturalizmus még a szépitgető, mulattató, mindent adomákba poentirozó mikszáthi félrealizmussal küzd, holott Erdélyt már a háború utáni ujromanticizmus termékenyítette meg azokra a prózai teljesítményekre, melyekkel az erdélyi irodalom excellál. Nálunk is vannak az erdélyihez hasonló szűz témák, hisz például az egész Palócföld át van itatva székelyes balladaisággal, nekünk is van egy tragikus sorsú, világnézet-válságban szenvedő pusztuló középoszt, mely ezer arcban birkózik a pusztulás végzetével, van induló fiatalságunk, mely vergődő lélekkel keres utat mocsarak és szakadékok között, nyomortól meztelenre vetkőztetett lelkű magyarok társadalma nyüzsög körülöttünk, s ebben a szegénységben álcázatlanu! áll előttünk az egyedekben az örök emberi és az örök egyéni, egyszóval ugyanannyi regényalak él és futkos körülöttünk, mint az orosz irók szeme előtt a hasonlóan szenvedett és szenvedő orosz társadalomban: ezernyi szűz, meg nem irt, előlünk el nem irt regény téma, csak kevesebb aranyfüst, kevesebb dekoráció, több alázat a tények, valóságok álcázatlan szűz önvolta iránt és közelről egész közelről kell nézni: s az iró tükrében meg lehet majd látni egy eltemetett uj magyar világ arcát s belé lehet lehelni a miibe egy egymilliós kis nép lelkét. Ezzel a biztatással nem azt akarom mondani, hogy Szlovenszkón nem volnának értékes prózai alkotások. Vannak. Szép számmal vannak. De nagyjában azt lehet mondani róluk, hogy ha esztétikailag értékesek, akkor nemzet-etikai szempontból Budapesti írja: ^őmlSFaladX^ A Baumgarten-djasok Az újságok hónapokon át találgatták, kik lesznek a Baumgarten-dij idei nyertesei. A Simplon-, a Central-, a Japán- és az Abbázia-kávéház iró-páholyaiban lázasan folyt a vita és a pletykaszó. Végre a szombat délutáni lapokban megjelent az első hivatalos híradás: a tavalyi jutalmazottak közül négyen továbbra is megkapják a dijat: Juhász Gyula, Tersánszky, Elek Arttur és Tamási Áron, uj ember öt részesül az évi 4000 pengőben: Krúdy Gyula, Pap Károly, Németh László, Tóth Aladár és Fölep Lajos. A döntés nem kifogástalan, de rokonszenvesebb, mint a múlt esztendőben. örvendetes, hogy a tavalyi díjasok jórészétől elvették a jutalmat, s akik megkapták, csupa érdemes iró. Krúdy Gyulát nem kell bemutatni: egyike a legfinomabb magyar elbeszélőknek, senki sem tud oly megejtően emlékezni, mint ő, minden lapján egy sajátos levegőt áraszt el, amely az ő lelkében termett és tele van a pusztuló nemesi udvarházak és egy melanchólikus, szimpatikus kalandor kevésbbé azok, ha pedig nemzet-etikai szempontból értékesek, akkor esztétikai értékük kisebb. A legtehetségesebbek kötelessége, hogy az esztétikai értékek nyújtása mellett valóra váltsák a szlovenszkói próza nemzeti misszióját. (d. j.) merengéseinek igézetével. Lapp Károly kisebb-nagyobb novelláival aratott sikert, egyelőre inkább csak irótársai közt. írásait filozófiai mélység, a nagy érzések ismerete és a groteszk vonások kedvelése jellemzi. Egy jézus-regényen dolgozik. Merészebb feladatot nem lehet elképzelni, — de ha van ma magyar iró, akinek e hallatlan terv sikerülhet, úgy ő az. Anyagilag Papp szorult rá leginkább a díjra. Németh Lászlót is kevesen ismerik egyelőre. Orvos, Pesten él, 29—30 éves, tüdőbeteg. Pár éve tűnt fel egy pályadij-nyertes novellájával, igazi területe azonban a kritika, ahol rendkívüli Ígéretnek látszik. Művészi érzékenység, éppúgy nem mindennapi, mint formulázó képzeletének termékenysége s ítéletének függetlensége, megvesztegethetetlen és találó volta. Tóth Aladár müveit és jótollu zenekritikus, szép tanulmányokat irt Bartókról és Kodályról, Fülep Lajos esztétikus és művészettörténész, filozófiai műveltségének párját kell keresni irodalmunkban. Csakhogy: Tóth Aladár egyike a legnagyobb jövedelmű fiatal magyar Íróknak (egyebek közt szép havi apanaget kap), Fülep Lajosnak pedig, e jó parókiája református lelkésznek szintén aligha van szüksége a négyezer pengő támogatásra — hacsak sertésállományát nem akarja kibővíteni. Mennyivel indokoltabb lett volna Füst Milán, Nagy Lajos vagy Szász Zoltán megjutalmazása! ... A késő délutáni órákban érkezett meg Babits Mihályhoz a kultuszminisztérium leirata, amely óvást emel Papp Károly díjazása ellen. Miért? Tartózkodni akarok minden véleménymondástól. A minisztérium megállapította, hogy Papp Károlynak panasza van a rendőrségen. A fiatal iró annakidején vöröskatona volt, s egy muraközi kastélyban tiszttársaival és katonáival együtt megivott pár liter bort. Emiatt orgazdaság címén elitélték, azonban a Szociális Missziótársulat javaslata alapján nemsokára amnesztiában részesült. Azt a félliter bor, amelyet Papp Károly tiz évvel ezelőt, egy világfelfordulás közepette felhajtott, a kultuszminisztérium szerint illetéktelenné tette őt a Baumgarten-dijra. Mi politikusok már, kérem, ilyen kényesek vagyunk . .. Komlós Aladár.