Képes Hét, 1930 (3. évfolyam, 1-7. szám - Prágai Magyar Hírlap március-novemberi melléklete)
1930-02-02 / 5. szám - Farkas Imre: Bakalevél
— A férfi rendben van. A kisasszony velünk jön. — Nem, nem megyek! — sikoltotta az asszonyka, de ügyesen és erélyesen kituszkolták a szobából. A férfit három markos detektív vette közre. A zsebéhez kapott, de csak egy bicska volt nála. Elvették tőle. Ide-oda futkosott a razziázók között. A vezetők kezéhez kapkodott, könyörgött, sirva fakadt. Ordítani kezdett, mire megfenyegették, hogy őt is magukkal viszik. Erre elhatározta, hogy okosan viselkedik és a rendőrségig még kiszabadítja a feleségét. Magyarázkodott, erélyeskedett, kért, fenyegözött. Szaladva ment a rendőrök között baktató csoport mellett. Nagy csapat nőt és néhány férfit hajtottak a zsákmányolok maguk előtt. — Mit ordítozik ez az alak itt?! — kérdezte a hivatásához tartozó ügy semmibevevésével egy nő egy másiktól. — Azt mondja, hogy ez itt előttünk a felesége. — Rossz tipp! A rendőrség kapuja előtt a férfi minden reményét elvesztette és odaugrott összeroskadt feleségéhez: — Anna . .. bocsáss meg nekem! Letépték az asszonyról és úgy lódították félre, hogy elzuhant a fagyott köveken. Négykézláb mászott a bevágódó vaskapuhoz és zokogva kaparászott rajta. * Másnap délig fagyott ott egyhelyében. Néha tett néhány bizonytalan lépést, kezét tördelve és magában beszélgetett. Dél felé összegyűrt, megtört, kifosztott nő vánszorgott feléje a kinyílt kapuból. — Most engedtek el. . . azokkal tartottak együtt ... és megvizsgáltak. Többet nem mehetek vissza az intézetbe se .... A férfi eddig a szóig vonagló arccal hallgatta. Eddig a szóig kitartott az elhatározása mellett, hogy elpusztítja magukat. Küzdő hite, életereje, emberi élete múlt, el az örökké tartó éjszakai várakozásban. Most megfogta a felesége kezét és vezetni kezdte. Végigmentek a külvároson, a gyárak között és gépiesen, lassú Ütemű meneküléssel gyalogoltak. A férfi lassan magához húzta az asszonyt, még lassabban lépegeti vele és halkan beszélt hozzá: — Nem is megyünk vissza abba a természetellenes házba, hová gondolsz?!... Ilyenek ők, látod?! Azt mondják: légy jó, légy becsületes, tisztességes, igazságszerető. Ha szeretsz valakit, vedd el feleségül, de ne tedd a szeretőddé erkölcstelenül. Ha aztán megfogadod a kétszínű parancsukat és jó vagy, becsületes vagy, tisztességes, igazságszerető vagy, akkor kinevetnek és gyávának, élhetetlennek, pipogyának neveznek ... A papiros több nekik, mint az igazi, belső valóság. irta: Farkas Imre Infanterist János Kovács igy szólott Infanterist Do-^ mokos Gálhoz: — Levelet kellene írni. Infanterist Domokos Gál azt felelte: — Lehet. Kisvártatva azonban mégis megkérdé: — Kinek? Infanterist János Kovácsba úgy belepofozta Kropacsek őrmester ur a Dienstreglamát, mely szerint a keresztnév jön elől, hogy a kérdésre meglepetésszerűen ezt válaszolta : — Kinek? Zsuzsi Balognak. Infanterist Domokos Gál megint csak azt felelte: — Lehet. De megkérdezte: — Sürgős? — Nagyon. Mer’ már innen-onnan megreped a szivem. Történt vele pedig mindez a kolozsvári trencséntéri nagy kaszárnyában, ahol szinleg Galgótzy Antal tábornagy volt az ur, volójában azonban Kropacsek őrmester ur ette a székely bakákat. Olyan nagy volt a tekintélye, hogy a két baka csak suttogva mert beszélni a tágas udvar végén, pedig tudták, hogy Kropacsek őrmester ur a kantinban udvarol a termetes Vilhelmának, néhány tetejes kupica sligovica kedvéért. — Hát, szóval, sürgős a levél? — Nagyon. — Hát én megírom neked. — Mennyiér? — Nem kell pénz.. — Hát mi kell? — A kis pipa. Infanterist János Kovács ránézett a kis helyes tajtpipájára, amelyiknek sohase volt bajusza s amelynek a szárán vidáman nevetett a nemzeti szinii bojt. Küzdött a pipa meg a Zsuzsi Balog között. Az utóbbi győzött: — Odaadom. — Hát akkor Írunk. Sürgős? — Nagyon. Mindazáltal várni kellett másnapig. Nem volt ugyanis papiros. És János Kovács a galambos papiroshoz ragaszkodott. Két csókolózós galambot akart, egy virágkoszoruval. A kimenő az utolsó pillanatban majd felborult, mert Domokos Gál sehogyan se tudta seine kaiserliche und königliche Hoheit Erzherzog Albrecht Feldmarschall nevét és címét, pedig az illető Hoheit „Regimencinhháber” volt a bakáknál. Domokos Gál minduntalan azt monda: — Sajna Like-Like Hóheit Elbrex Halbrex Fődada! Nagyobb baj nem történt. Végre kimehettek a főkapun. Kétpár apró, bajuszedrővel hegybe szedett bajuszt-tüske meredt két pisze orr alatt, mint valami liliputi-panganét. Kék sipka mellett rozmarin. A simléder: csillag és lakk, nemkülönben a bakkancs is, amelybe merész lendülettel szaladt bele a kék furulyanadrág: mentek levélpapirost vásárolni. Nehéz dolog volt ez. Mert: vagy egy galamb volt virággal, vagy kettő virág nélkül. Végre is János baka azt mondta: — Egye meg a fene a virágot. Domokos is úgy vélte: — Csókolózik ez a két galamb, csak ez a fontos, semmi más! Este, mikor a többiek már leheveredének a szalmazsákra, összekuporgott a két fiú a kék láda fölött. — Hát írjunk. — írjunk.
