Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-01-27 / 4. szám - Jarnó József: Ezüstlakodalom
Korda Mária legújabb filmjében. Gyulai jóizü kacagásban tör tki: — Nagyon jó szójáték! Pompás... Holnap majd elmondom a kaszinóban. Persze nem mondom meg, hogy kire kérdezted, nem akarom, hogy- párbajod legyen a férjével... HL A bálterem egyik sarkában, egy plüsd iványon, Hámoriné együtt int Risztics Gézával, a kisváros Don Jüanjával. Risztics, aki nagy szerelmi sikereket ért el a kisvárosban, azaz mar minden olyan asszonnyal viszonya volt, kinek szereimével a kisváros többi lovagja is eiciicsekedhetett, most is hevesen udvarolt. Azon a hangon beszélt, mely Pesten tiz év előtt volt divatos, s melyet ő a diplomájával együtt hozott haza a kisvárosba. Hamoriné kacér mosolygásukkal viszonozta a tüzes szavakat, s közbeközbe átnézegetett egy másik plíisdiványra, melyen Görög Gyuri, az aranyujuság másik nemes képviselője üldögélt, unalmas, de nagyon jólnevelt diskurzust folytatva azzal a pártába száradt vénkisasszonnyal, aki az előbbi tánc során nyakába ragadt, s akitől most, a szünetben, sehogyan se lehetett megszabadulni. Hámoriné, mikor a hangulat már nagyon tüzessé vált, mikor Risztics már huszadszor ismételte meg a titokzatos szópalástba bujtatott, de nagyon is világos ajánlatot, felkelt, s minden átmenet nélkül, de nagyon kedvesen kérte meg a maga-merészségében vörösre izzadt lovagját, hogy vezesse vissza férje asztalához. A „mit gondol, én tisztességes asszony vagyok“ frázist nemcsak azért nem mondotta el, mert ezt már az elmúlt évtizedek novellistái agyoncsépehék, de azért sem. mert huszegynehányéves házassága folyamán még egyszer se jutott komolyan az eszébe, hogy meg is csalhatná azt az eszesbe vegyülő hajú férfit, akit férjének rendelt a sors. IV. A bálterem másik sarkában négy lányos mama beszélgetett. Egyik szemük sajat lányukra ügyeit, a másik a toobiekére, ami alatt azt kell érteni, hogy egyik szemükkel erkölcsöt őriztek, mig a másikkal uj pletykákra kerestek anyagot. — Milyen fiatal még ez a Hámor iné! — jegyezte meg epésen Herezné, természetesen a „még“ szócskára helyezve a hangsúlyt. Szentesné, akinek életét három eladósorban levő leány s egy kártyás férj tették nehézzé, csipös hangon fortyant fel: — Az ilyen örökké fiatal maradhat. Gyereke nincs, a férje pedig úgy bánik vele, mint a himes tojással. Dolga nincsen, egész nap csinosíthatja magát, nem csoda, ha fiatalnak látszik. — A mai világban mindenki fiatal lehet: festék, púder, kozmetika bakfist csinálnak a nagymamákból is! — toldotta meg az előbbi megállapítást Somogyiné, aki néhány hét előtt, ötvenhat éves korában, hirtelen elhatározással, bubisra vágatta a haját, de csodálatosképpen mégsem keltette kisleány benyomását. A mamák csoportjához most érkezett meg lovagjával Hercz Zsuzsa. Leült az egyik üresen álló székre, s ő is belelegyedett a diskurzusba: —- Hámoriné csakugyan nagyon csinos, nézd, most is egész udvara van. — Csodálom is a férjét, hogy engedi, — sziszegte elkeseredetten Szentesné. — Ugyan miért ne engedné ... Hámoriné mulat, táncol, de tisztességes asszony ... — Önzésből tisztességes. Nem csinál semmi olyat, ami kényelmetlen lehetne. Csalni kényelmetlen, kellemetlen következmények is lehetnek, — hát hti a férjéhez. V. Hámori rosszkedvűen szívta a szivarját. Halk, lefojtott hangon panaszolta a barátjának, Gérecz Daninak: —Tudod, Dani, elképzelni se tudom, mi van az aszszonnyal. Napok óta rosszkedvű, levert... Nem tudom, mi leli!
