Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-09-01 / 35. szám - Földi Mihály: Prof. Téli Lajos szinházba megy

Prof. Téli Lajos színházba megy Irta: Földi Mifiály Dr. Téli Lajos professzor, a vegytan egyetemi tanára, kinyújtotta kezét, hogy laboratóriumi asztala fölött meg­­gyujtsa a lámpát. Útközben megállt a mozdulata, kissé le­hajtotta fejét, majd az ablak felé fordította. Beesteledett. Az ablakhoz imént s lenézett az uccára. Hat óra elmúlt, benépesedtek az utak s mindenfelé színes fények gyullad­tak ki. Hova siet ez a sok ember? Azt gondolta, hogy el­pihenheti idegeit néhány órára: sétál egyet, megvacsorá­zik valahol, aztán visszatér ide, a műhelyébe. Szórakozot­tan, egy bonyolult vegyületben elmélyedve, fejére ejtette puha, szürke ka­lapját s magára húzta könnyű fel­öltőjét. Néhány perc múlva érdeklőd­ve állt meg egy hatalmas -épület előtt, amely szin­te megiközelithe­­tetlen szilárdság­gal és valami szé­les, büszke mél­tósággal emelke­dett ki az uccai zür-zavarból. Mi ez a hol tornyos, hol kupolás, zeg­zugos óriási épü­let? Lassanként rájött, hogy nem könyvtár, nem minisztérium, ha­nem színház. Színház! Persze, hogy -az. Színház Elgondolko­dott. Harminc év óta ... nem! .... több is már ... harminchárom év óta nem volt színházban. Ti­­zennyolceszten­­dös korában látta Hamletot: azóta nem jutott hozzá. Már tovább a­­kart menni, de ez a látvány vissza­tartotta. Minden­felé megnyíltak a kapuk, kigyullad­tak a lámpák és mindenfelől em­berek gyülekez­tek. Nagyon kü­lönösnek találta ezt. Volt egy kis ajtó, amelyen át sűrűn jöttek­­mentek az embereik: pénzt vittek be és jegyet hoztak ki. Mások már jeggyel érkezhettek; mert egyenesen a na­gyobb ajtók felé igyekeztek s eltűntek az előcsarnokban. Megnézte most ezeket az embereket. A legkülönbözőbb ar­cokat pillantotta meg. S oly különösnek tartotta ezt a helyzetet, hogy gondolkodnia kellett rajta. Mert mégis csak különös ez, gondolta, hogy most, este hét órakor, a várois legkülönbözőbb részeiből megindulnak az emberek, akik egész nap dolgoznak és pénzt kerestek, jó ruhát szednek magukra, elfelejtik napi ügyeiket, pénzüket, amelyért ta­lán keservesen kínlódtak, kes­keny lila és sárga és piros jegyre váltják át s beül­nek egy nagy he­lyiségbe, ahol széndyoxidot ter­melnek s egy o­­lya-n játékkal szó­rakoznak, amely­ről pontosan tud­­niok kell, hogy semmi köze a va­lósághoz. Miért teszik ezt? Pihe­nésnek nem te­kinthető ez az i­­degizigalom, hi­szen nagyobb erő­kifejtésre van szükség ahhoz, hogy egy hazug­ságot valóságnak fogadtassak el magammal, mint például ahhoz, hogy egy valósá­got valóságnak ismerjek fel? Szó­rakozásnak nem ítélhető, hiszen ér­telmes ember szá­mára csak nem szórakozás az, hogy gyönyörkö­dik egy látszat­ban, amely még csak nem is a va­ló világot tükrö­zi? Miért tódul­nak hát ide? Harminchárom esztendő után ta­lán hűtlenné lehet válni két órára a s ziénvegy üle lek­hez ... Mit játsza­nak ebiben a szín­házban? Felment a lépcsőn s meg­nézte a számlapot. Középkori görlök.

Next

/
Thumbnails
Contents