Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-09-01 / 35. szám - Heltai Jenő: Álmokháza

ködön nézte életének első igazi asszonyát, titkos félelem ébredezett benne: mit várhat ettől a ragyogó teremtéstől? Ott áll mellette a hidon, a vaskorláthoz támaszkodik, nem látó szemmel megint úgy néz a messzeségbe, ahogy első találkozásuk estéjén a Danubiusz éttermében nézett. Hová inéz? Párisba, Londonba vagy még messzebb, gyerekko- Irába, vagy abba az ismeretlen életbe, amelyet ezer, tízezer és egymillió év előtt a nagy cirkusz homokján, a fekete papok máglyáján, fa tetején és barlang világtalan mélyén vett el tőle az, akit ma 'Gallusz urnák hivnak? Visszanéz-e vagy előre, az ismeretlen várost kémleli-e ö is az égbolt tavaszi kékjén? Sok százezer szeretője közül a római ifjúra gondol-e, vagy a hindu hercegre, vagy arra a nagy művészre, aki elsőnek rajzolta bele a mammutot a barlang falába vagy azokra, akik ezután lesznek csak? Vájjon köztük van-e ö is?

Tegnap éjjel bizonyosnak látta még. Virágot vásároltatott Valamiviccsal, Álmokházában forr a thea, öblös palackban áll a finom francia likőr meg az édes spanyol Ibor és a házmesterné omlós süteményt sütött a föld alól előteremtett lisztből. A Lefüggönyözött hálószobában először világit az ámpolna Iczky grófnő ágya fölött, az Íróasztalon rózsák hevernek a porcellánasszony lába előtt: az áldozat bevonul, a legénylakás varázsa megszéditi, kezdődhet a nagy szerelmi ünnep! Most elszégyelte magát ezek miatt az olvasmányokból, színdarabokból ellesett olcsó külsőségek miatt, másod- és harmadosztályú kalandokon csiszolt kispolgári rutinja miatt. Röstelte alaptalan éis sértő elbizakodottságát. Hogyan is mért arra gondolni, hogy leküzdhetetlen szerelem ösztökélte Terkát erre a találkozásra? A vörös kalitka elszállt madara a Szcnöy-ucca sarkán gyermekkorával akart találkozni, nem pedig dr. Karmel Péter rokkant főhadnaggyal. És most már szerette volna, ha Terka nem érdeklődik a vö- Irös ház iránt és nem kapja rajta azon, hogy virággal és kivilágított hálószobájával várja.

A. lány hirtelen feléje fordult.

—- Borzasztó ez! Korlátok, határok mindenütt, mindenütt végződik valami, mindenütt van egy nincs tovább. Nem is tudom, miért mondom ezt. Talán ez a sok sin, ,/a sok vonat-... hogy döcögni tudunk csak a földön. A távolságok kicsik, az idő rövid ...

Nyújtózkodott, .kitárta két karját mintha el akarna repülni. Azután elnevette magát:

—• Buta vagyok. Ideges vagyok. Menjünk innen... A. szomszéd ucca már a Szondy-ucca, ugy-e?

Ugyanaz a nyugtalanság látszott rajta, amely Karmáéit fütötte akkor, amikor húsz év után először vetődött megint gyermekkorának a vidékére. Elindultak a 'vörös ház felé. Az egyik sarkom megálltak egy kis mozi ■előtt.-— Ez nem volt itt -— mondta Terka. — Látott már filmen?-— Soha.

— Egyszer, ha olyan filmet játszanak valahol, nézzen 'meg. Elmegyünk együtt. Jó?

Jó. Jó minden, amit. Terka akar. Tovább mentek. Terka mind izgatottabb lett:

— Itt kiismerem már magamat. Erre a rozoga kis •szállóra is emlékiszek... Az Epreskertre is, ezekre az ütött-kopott szobrokra. Most közel vagyunk .már a régi házunkhoz, ugy-e? Lausanne óta nem láttam. Irtóztam az emlékétől is. Utáltam vörös tégláit. Megfogadtam, hogy soha többé nem teszem be lábamat abba a házba. Most mégis kiváncsi vagyok. Miért találkoztam magával? Szélre t maga engem?

Karmel egyszerűen, csöndesen mondta:

—- Szeretem.

— Még nem mondta. De tudtam. Azért Írtam magának. Zürichből.

Karmel elborult egy kicsit; azért irt, mert szeretem. Nem azért, mert szeret.

Pontresina (Molnár E., Pozsony, amatőr fényképpályázatunkra beküldött felvétele.)