Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-09-01 / 35. szám - Heltai Jenő: Álmokháza

Baloldalt: A tardoskeddi ker.-szoc. párt zászlószente­­lési ünnepségéről. Szüllő Géza dr. szeget ver az uj zászló rudjába. Jobboldalt: Santanderben nagy nemzetközi tennisz­­versenyt rendeztek, melyen Don Jaime spanyol in­­fáns is résztvett. — Ezekre a tenniszpályákra is emlékszek. Fehérruliás lányok és apacsinges fiuk játszottak itt. Nagyon irigyel­tem őket. Nem voltak barátnőim, otthon tanultam, pedig szerettem volna iskolába járni. Anyám nem akarta. Ezzel kezdődött minden... akkor haragudtam rá először. Vala­mi ijesztő sötét alagút is volt itt valamerre ... — Mingyárt odaérünk ... — Féltem ettől az alaguttól. És mégis úgy vonzott. Valahányszor elmentem mellette, rémülten kapaszkodtam bele Franciba. Úgy hívták a nevelőnőmet. Pápaszemes, mérges vénkisasszony volt. Emlékszik rá? Meg sem várta a választ: —' Hogyne emlékezne! Olyan szigorúan nézett ma­gára! — Terka, ne nézzen arra a fiúra! — mondta nekem. Nevettem. Azért is magára néztem. És maga, mindig olyan sajnálkozóan nézett rám. Miért sajnált? Mit tudott rólam? Talán azt, amiért az anyám nem akarta, hogy iskolába jár­jak, más lányokkal barátkozzak? Szegény bolond anyám... szerétéiből tette. Rossz voltam hozzá. Ez a buta Franci uszított... Itt van az alagút! Megrázkódott, közelebb simult Karínéihoz, mintha vé­delmet keresne nála: — Most is félek ettől az alaguttól. Gyerekkoromban többször is azzal álmodtam, hogy ebből az alagútból tűz csapott ki és elemésztett engem. Franci megmagyarázta nekem, hogy ez a pokol tornáca. Gyakran volt tüzvizióm gyerekkoromban, éjjel arra riadtam föl, hogy fekete em­berek meggyujtották alattam az ágyat. Lángolt a szoba, étségbeesetten visongattam, sírtam, minden tagom fájt, feok évvel később egy hindu tudós megmagyarázta ne­kem. hogy valamelyik előbbi életemben máglyán meg­égettek, ez gyötör ma is. Arcomon meg is találta a titkos jelet.... Nem tudja, mi a titkos jel? Ez a háromszög ... Megállt: — Nézze meg jól az arcomat. Látja ezt a három pon­tot? Az egyik itt van a két .szemöldököm között... Látja? A másik a balorcámon, a harmadik a szájam szögletében. Ez a titkos jel. Bajadér voltam és egy titkos szektának a tagja. Hisz maga abban, hogy a halállal nem múlik el min­den? Újra születünk és újra élünk számtalanszor. És min­den régi életünkből átviszünk valamit magunkkal az újba ... Vannak barátaim, akik hisznek ebben,, pontosan megmondják, hányszor éltek már, kik voltak, mit csinál­tak régi életükben, régi életükkel megmagyarázzák a mait, amelyben ott rejtőzik valami elmúlt. Tetszik magának ez az elgondolás? Én nem szeretem, noha alkalmasint van benne valami. Fájdalom, rettenetesen elbizakodott és ma­kacs vagyok, nehezen törődök bele abba, hogy uj életem is csak a régen lerakott síneken roboghasson előre. Karmel elbüvölten hallgatta, boldog volt, hogy Terka ennyit beszélt magáról, beavatta gondolataiba, megnyitotta lelkét előtte, régi jóbarát előtt. Nő nem beszélt még vele ilyen közvetlenül, bájosan, fensöségesen és mégis simulón, minden szóval közösséget teremtve kettejük között. Régi szeretőire gondolt... a három Wetter-lányra, egy pár esélcsap asszonyra, gépiró- vagy cukrászkisasszonyra, egy-két majdnem-szinésznőre, társaságbeli elszánt fiatal lányokra, a mulatók kis táncosnőire, külföldi nagy hote­lok, szanatóriumok könnyű kalandjaira, oktalanul elher­dált életének szerelemtelen esztendeire. És mig gyönyör­

Next

/
Thumbnails
Contents