Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-01-27 / 4. szám - Rudnai Ernő: Farsangi jelenet
Ma: Fekete tánc, fekete muzsika. (Hofbauer Imre rajza.) PIERRETTE (nagyon jókedvűen): Hát tudja, ha elkövetni is olyan könnyű ezeket a bűnöket, mint megcáfolni létezésüket, akkor igazán -nincs rossz dolguk szegény nőies tv éreimnek. Vegyük talán sorra. Tehát: a hazugság. AZ UR (elnézően): No, ez talán még a legenyhébb. Hiszen a nők általában csak fantáziából hazudnak. PIERETTE: Vagyis másszóval: a női hazugság csak a fantáziában él. Már tudniillik a férfifantáziában. Menjünk tovább. Csalás. Maga azt hiszi, hogy minden nő csal? AZ UR: Azt nem mondtam. Csak az csal, akinek ura vagy szeretője van. A többi nem. A többi... PIERRETTE: A többi nem csal, hanem csalódik. Különben erről nem vitatkozom. No és melyik volt a harmadik bűnünk? AZ UR: Bizonyos lelki komplikáltság van a nőkben. Tudja ... PIERRETTE (közbevág): Kedves barátom... A női lélek kompiikáltságáról szóló babona a meg nem hallgatott férfiak önigazolása. Vigasztalója. Mit kezdenének maguk férfiak, a teremtés koronái, ha néha nem mondhatnák el, hogy: „Micsoda komplikált lelke lehet ennek a nőnek, ha én nem kellettem neki!...“ (Kacagva hátradől a széken. Aztán kicsit elkomolyodik és a muzsikára figyel. Most valami fájdalmasan s-zéip angol valcert játszik a zene odakünn.) AZ UR (hirtelen nagy lendülettel): Kérem... vesse le az álarcát! PIERRETTE: Olyan fontos az? AZ UR: Látni akarom az arcát! PIERRETTE: Jó. Megígérem, hogy látni fogja. AZ UR: De még itt. Ma éjszaka. PIERRETTE: Még itt ma éjszaka. De majd akkor, amikor én akarom. Jó? AZ UR: Jó. De addig is engedje meg, hogy én is megismerjem magát egy kicsit. Kérdezhetek? PIERRETTE (egy kicsit az ajkába harap. Azután mosolyogva hátraveti fejét): Tessék!... AZ UR: Maga színésznő! Eltaláltam? PIERRETTE: Eltalálta. AZ UR (boldogan): No látja! Szülei élnek? PIERRETTE: Nem. AZ UR: Mi volt az édesapja? PIERRETTE (zavartan): Tudja... Ö olyasféle volt, mint a kesztyűs. AZ UR: Kesztyűs? PIERRETTE: Igen. De nem kézre dolgozott, hanem lábra. Lábibelikészitőmester volt. AZ UR (megbocsátó mosollyal): Suszter. PIERRETTE: Nem. Lábbeliké ... AZ UR (szigorúan közbevág): Suszter. PIERRETTE (megadóan): Suszter. (Mind a ketten elnevetik magukat.) AZ UR: Nincs senkije? PIERRETTE: Senkim a világon. AZ UR (növekvő érdeklődéssel): Boldog? PIERRETTE: Valamit várok. AZ UR: A színháztól? PIERRETTE: Nem. Az élettől. AZ UR (most már könnyedébb fesztelenséggel): Hány éves? PIERRETTE: Tizenkilenc. AZ UR: Mit szeret legjobban? PIERRETTE: A vasárnap délelöttöket. AZ UR: Hát még? PIERRETTE félig lehunyt szemmel): Szeretem ezt a nagy fehér havat, szeretem a szép angol valcereket, szeretem a muzsikás hangulatokat és szeretem a csendes belvárosi uccákat... (Az utolsó szavakat már úgy mondta, hogy egyenesen a férfira nézett. A selyemálarc alól előcsillogó nagy szürke szemekből valami furcsa tiiz csap a férfi felé, aki most feláll és kétszer-háromszor végigjárja a szo-bát. Azután megáll Pierrette karosszéke mellett és nézi.) (Pillanatnyi csend.) AZ UR (cigarettára gyújt. Kettőt-hármat szippant, azután hirtelen beledobja cigarettáját a hamutartóba és odafordul a Pierrette-hez.) PIERRETTE (abban a pillanatban lassan az álarcához nyúl és leveszi. Tiszta szép, fiatal női arc mosolyog a bámuló férfira. Lassan leteszi álarcát az asztalra és egyenesen a férfi szemébe néz. Vár.) AZ UR (egyszerre,nagy ledülettel): Idehallgasson, kislány. Én ma este már azt hittem, mikor eljöttem ide, hogy hosszú hónapokig megint céltalan és üres lesz az életem. Ez a fucsa farsangi éjszaka összehozott magával. Ha akarja ... én... én elviszem magammal. Nem. Ne feleljen most mindjárt. Gondolkozzék egy kicsit és aludjon rá egyet. Holnap délután öt órakor hozza el személyesen a választ. PIERRETTE (nem néz rá, úgy kérdi): Hová? AZ UR (könnyed jókedvvel): A belvárosi lakásomba. Hiszen az előbb mondta, hogy szereti a csendes belvárosi uccákat...
