Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-01-27 / 4. szám - Rudnai Ernő: Farsangi jelenet
Sem megyünk a bálba. (Hofbauer Imre rajza.) PIERRETTE (lassan feláll. Az ablakhoz lép és kinéz egy pillanatig. Abban a pillanatban beléip a szobába egy idősebb urihölgy. A háziasszony. Meglepett mosollyal nézi az nrat). HÁZIASSZONY: Iván ... maga még itt van? Azt hittük már megszökött! Mit csinál itt egyedül? AZ UR (zavart mosollyal): Nem vagyok egyedül méltóságos asszony ... HÁZIASSZONY (most észreveszi a háttal álló leányt, aki éppen visszafordult): Te is itt vagy?... (Odamegy, megöleli és úgy hozza előre.) Hát unit iszol milyen kisasszony lett az én kis húgom... Emlékszik még rá, amikor a térdén lovagoltatta? Ma délben érkezett meg az intézetből és arra kért, senkivel ne kelljen találkoznia addig, amig ma este magával nem beszélt! Hát micsoda fontos mondanivalója volt? AZ UR (lehajtott fejjel hallgat. Felrémlik előtte egy nagyszemü kis gyereklány, akit ebben a házban valamikor, mikor látogatóba jött, a térdén lovagoltatott. Szinte segélytkérő pillantással fordult Pierrette-hez, akinek piTanatra felvillanó mosolyában egyszerre megismeri a régi kislány hálás, meleg nevetését). PIERRETTE (megöleli nénjét és kifelé vezeti): Még egy percig drágaságom ... Azután jövök .. . (És majdnem kitolja a szobából.) AZ UR (nagyon szégyenli magát. Mindenesetre sértődött arcot vág. Mikor a leány visszajött, szertartásosan meghajtja magát): ’ oben a helyzetben nevetséges lenne bocsánatot kérni. Azc hiszem, az egyetlen, amit mondhatok, hogy igyekezni fogok soha többé nem kerülni a szeme elé. Kezét csókolom. (És már indulna kifelé.) PIERRETTE (odaáll eléje. Nagy elszántság és valami eltökélt határozottság van az arcán): Nem. így nem mehet el. Előbb hallgasson meg. (Ott áPnak egyrrás mellett. Pierret te előbb lassan, azután mind bátrabban beszélni kezd. Nagyon őszinte és fájdalmas a hangja. Ezeket mondja): Én kérek bocsánatot ezért az ostoba tréfáért. Farsangi móka volt az egész. Semmi több. Búcsúzóul csak annyit szerettem volna mondani magának, hogy olvastam én egyszer egy mesét. Nagyszemü, ostoba kislányról, aki nagyon szeretett valakit, aki őt gyerekszámba vette. A kislány sokat sirt és mikor az a valaki cukrot hozott neki, felszaladt a szobájába és a földre tiporta dühében a cukros csomagot, mert nem akart gyerek lenni. Nő akart lenni, És az a valaki nem vette észre. A kislány intézetbe Került, de minden lépését vigyázta annak a valakinek, akit olyan bután, olyan fájdalmasan szeretett. Ha csak tehette, ott ólálkodott. amerre tudta, hogy jönni fog az a valaki és egv-egy mozdulatát, egy elkapott nevetését úgy őrizte, mint imád■ságos könyvben a préselt virágot. Aztán egyszer nagy tervet talált ki a kislány. El akarta kapni Karnevál herceg köpenyének a csücskét és abban megkapaszkodva felrepülni egy bolond farsangi éjszakán keresztül egyenesen oda, az elé a valaki elé, akinek álarc kellett ahhoz, högy észrevegye őt. Egy picit remélte, hogy az a valaki rá fog ismerni. Nem ismerte meg. Néhány szó kellett csak és amit a kislány nem tudott elképzelni, azt könnyen elérte a suszterkisasszonynak hazudott szinészlány. Mikor a kislány ezt látta, olyan halálosan szomorú lett, mint talán életében még soha. Hát ezért várt ő, ezért készült erre a nagy találkozásra, mint élete pirosbetüs ünnepnapjára. Akkor nagyon elszégyelte magát a kislány és nagyon csöndesén, nagyon halkan, úgy, amint jött, szépen eltávozott annak a valakinek az életéből. -. (Majdnem elsírja magát. Lehajtott fejjel áll egy pillanatig.) AZ UR (eleinte idegesen, azután növekvő érdeklődéssel hallgatta. Mire akislány befejezte, csillogó szemmel, valami evészen furcsa, eddig soha nem érzett örömmel figyelte Pierrette arcát. Most gyengéden odalép a melléje és játékos szigorúsággal mondja): Mindez nem fontos, kérem! PIERRETTE (értetlen csodálkozással emeli rá könynyes szemét). AZ UR: Fontos az, hogy megbeszéltük a holnap délutáni programot. Akkor majd tovább beszélgetünk ezekről a dolgokról. Azt hiszem az illető kislány ez egyszer nagyon pórul fog járni... (Könnyedén, mint aki elfelejtett valamit.) Igaz.. Azt hiszem nem mondtam még meg a pontós címemet. Villányi-ut 43. (Mind szigorúbban.) És nehogy egyedül merjen ott megjelenni az illető kislány... És ha én még nem lennék otthon, amig jövök, beszélgessen az édesanyámmal!... PIERRETTE (kitáruló nagy boldogsággal): Az édesanyjával?! ... AZ UR (szinte ridegen, de már nagyon nehezen tudja visszafojtani meghatott nevetését): A rádiót is hallgathatja az a haszontalan illető kislány. Nekem egy kis dolgom lesz előzőleg. Egy feleslegessé vált lakást kell kiürítenem a Belvárosban!... PIERRETTE (feje boldogan odabukik a férfi vállára. Halkan, mint egy imádságot): Iván ... AZ UR (magához öleli és úgy állnak meglehetősen sokáig. A táncteremből zsibongó zaj, hangos kacagás, dübörgő muzsika hallatszik. Farsang van a táncteremben. Ide a kis szobába már beköszöntött a tavasz).
