Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-08-25 / 34. szám - Heltai Jenő: Álmokháza
Amíg egy asszony eljut odáig .. . A kezdet és a vég. jára tapasztotta tenyerét. Karmel megcsókolta, egész arcát beletemette ebbe a hűvös, illatos tenyérbe, amelyet Terka nyomban visszahúzott. Szemével intett azután csak: majd holnap! Holnap! Most nem lehet! Menjek már! Siessen! Odabent várnak-Karmel elment. Hangosan csapódott be mögötte a lakás ajtaja. Lebotorkált a sötét lépcsőn, kiszédült az uccára. — Holnap! Holnap! Ezt az egy szót ismételte makacsul, félőrülten, mintha semmiféle más szót sem tudna. Holnap! Húsz év és két hét után: holnap! Lausianne után és az angol király törvénytelen fia után, Teschen után, dr. Winter Aladár és Wax után, Zürich és Galícia után: holnap! A Wetter-leányok és iá Ferenc-iköruti lakás után, Zsófika és Hangyácska után, a XVI. számú raktár után és Gallusz ur után: holnap! Valahányszor mondta ezt a szót, egy-egy emléket vágott hozzá, mint ahogy az ember duhaj kedvében poharakat vagdos a falhoz, hadd törjenek ezer darabra, aztán legkisebb szilánkjukat is vessék szemétre, nyomuk se maradjon. Holnap! Holnap! Órákig járkált föl-alá Terka háza előtt, meg-megállt, fölbámult az első emelet világos ablakára, amely mögött kártyáznak még. Maga sem tudta, mit néz, mire vár. Azután kinyílt a kapu, Tumrna jött a két fiúval. Karmelnak éppen annyi ideje volt csak, hogy egy hirdetöoszlop mögé ugorjon. A kis társaság hangos nevetgélésisel indult el a híd felé. Alighanem mindenki visszanyerte a pénzét. Karmel végre ráeszmélt arra, hogy mire vár. De hiába várt. A világos ablak eisötétédett és helyette megvilágosodott a hálószoba ablaka. Azután elsötétedett az is. A kapu nem nyílt ki többé. Holnap! Holnap! 8. Valamivicsnak meghagyta, hogy délbein keltse föl. Azután odaült íróasztala elé és a porcellánasszonyt nézte. Mit szól majd Terka, ha viszontlátja? Ráismer-e? Megijedt. Hátha Terka el sem jön a találkozóra? Történhet valami... Megint megnyugodott. Eljön. Mindig beváltja Ígéretét. Megnézte óráját. Félöt. Gallusz ur ilyenkor megy haza a Zuglóba. De többé nem a Szoindy-uccán keresztül. Pedig megbocsátott neki, megszorította kezét. De nem tudja elfelejteni, elkerüli a gyilkosnak a házát... Ha megint jönne...! Miért jut ma eszébe Gallusz ur? Miért gondol most arra, hogy holnapig meg is halhat? Gyanútlanul lefekszik és nem ébred többé föl, holott délután négy órakor találkoznia kell Terkával a ligetben, a Szondy-ucca sarkán. Terka ott lesz, várni fogja, de hiába. Terka türelmetlenkedni fog, bosszankodni fog. Érthetetlen! Megmondta Karmelnak: négy órakor a ligetben a Szondy-ucca sarkán. Miért nincs ott? Nem tudja, hogy Karmel nem jöhet többé. Boldogan mennie, de nem lehet. Nem is üzenhet többé. Meghalt. Miért gondol most a halálra? Olyan elérhetetlennek látja a holnapi találkozást, hogy maga is mennél több akadályt halmoz eléje? Hiszen olyan egyszerű a dolog! Egy pár lépést kell csak tennie és ott van a Szondy-ucca sarkán a ligetben, Terka a Veres Pálné-uccából jön, kocsin vagy villamoson.... nem, csak villamoson ne! Találkoznak. Kinek mi köze hozzá? Wax a bankban van vagy a klubban. Terka kétségtelenül tudja, hogy ilyenkor bátran kimehet a ligetbe. Március eleje van, hűvös van még, nem kell attól félni, hogy valaki arra sétál és meglátja őket. És ha meglátják is! Úgy sem törődhet bele abba, hogy
