Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-08-04 / 31. szám - Drasche-Lázár Alfréd: Probléma
PROBLÉMA Irta: DRASCHE-LÁZÁR ALFRÉD Jóval a világháború előtt néhány esztendeig a bécsi közös külügyminisztériumban teljesítettem szolgálatot. Abban az időben a nyári hónapokat a családommal együtt a Wienerwald egyik kies fekvésű faluhelyén töltöttem. Kora reggel vonaton mentem be Bécsbe és csak késő este kerültem haza. Mint annyi meg annyi embertársam, én is legalább az éjszakát akartam a bécsinél jobb, frissebb levegőben eltölteni. Nagyobbrészt hivatalnokok, kereskedők voltak az utitársa-im: mindig siető, mindig olvasó emberek, akik még a vasúton is gyümölcsöztetni akarták az idejüket. Még meg sem állt a vonat, már kint szorongtak a kocsi lépcsőjén, de azért olvastak és mikor futólépésben elérték a villamost és felkapaszkodtak és elhelyezkedtek, ismét csak belemélyedtek lapjuk vagy könyvük olvasásába. Hazamenet is igy volt. Jóformán fel sem lélegzettek, mikor az állomásra érve, megcsapta őket a friss, hegyi levegő, sietve leadták a jegyüket és ki jobbra, ki balra, tovább rohant és ott folytatta olvasmányát, ahol a vonaton abbahagyta. Bizonyos szánalommal nézegettem ezeket a szegény embereket s nem bírtam őket megérteni. Hát annyira mindegy volt nekik a körülöttük lepergő élet, hogy csak a holt betűben kerestek táplálékot szellemi igényeik kielégítésére? És hol volt itt a híres „Wiener Gemüt lichkeit?“ Hogy —persze sokkal később — Ausztriában az összeomlás oly teljes volt, hogy abból bajosan lesz többé feltámadás: ezt részben annak tulajdonítom, hogy az osztrákok mindig túlsókat olvastak és nem maradt idejük észrevenni, hogy körülöttük mi történik. Egyik ilyen — örökké olvasó —• utitársammal meg is ismerkedtem. Mindig ugyanabba a fülkébe szállottunk: eleinte véletlenségböl, később már vártunk egymásra. Nem, mintha összebarátkoztunk volna; csak megszokásból. Nem is folytattunk hosszabb eszmecserét; üdvözöltük egymást, aztán beszéltünk néhány szót az időjárásról, a közlekedési viszonyokról és kivételesen megemlékeztünk valami napi szenzációról is. De már ott remegett a reggeli vagy esti lap az utitársam kezében: én A legújabb stranddivat. Dorothy Sebastian a Metro- Goldwin sztárja, uj óriási strand-kalapjában. elhallgattam, ő pedig mohón neki esett az olvasásnak. Egyszer sztrájkba léptek a szedők. Nem volt újság. El volt keseredve mindenki. Társaim nagy többsége azonban mégsem jött zavarba: ahhoz a könyvhöz folyamodott, amelyet „minden eshetőségre“ magával hordott az irattáskájában. Csak az én ismerősömnek nem volt könyve. — Éppen tegnap olvastam ki, — felelte érdeklődésemre, mintegy mentegetőzve. — Érdekes volt legalább? — faggattam tovább, hogy meg ne szakadjon a beszélgetés fonala. — Meglehetősen, — szólt a válasz. — Egyike azoknak a jellegzetes északnémet irodalmi termékeknek, amelyek majdnem kivétel nélkül valami szexuális problémát igyekeznek lélektani alapon megfejteni. De X... .-nek (itt egy ismert, nemrégen elhunyt német irót nevezett meg) nincsen igaza. Egyáltalában nincsen! — Miben nincsen igaza? — Abban, hogy a nő vagy családanyának, vagy szeretőnek születik. Szerinte a nő, ha a körülmények olyan irányba terelik, amely nem felel meg alaptermészetének, mindenképpen kisiklik. Ez pedig nagy tévedés! Az élet tele van esetekkel, amelyek éppen az ellenkezőjét bizonyítják! Mily gyakori például az, hogy színésznő, meglehetősen viharos múlt után, végül mégis csak férjhez megy és nemcsak kitűnő családanya, hanem példás feleség is lesz felőle. — Ilyen esetekről magam is hallottam. De vájjon megfordítva...? — Ugyanaz a helyzet — vágott a szavamba szokatlanul élénken az utitársam. — Az irodámmal szemben egy régi, palotaszerü bérházban lakott egy nagybeteg öreg hölgy a leányával. Az irodám modern házban és egy emelettel magasabban van, mint az említett lakás és igy úgyszólván az én és alkalmazottjaim szemeláttára sok minden játszódott le a szemközti lakásban és annak tágas kőtornácán, ami nem tartozott a nyilvánosságra. Nem tudom, • lakotte ön már szűk uccában? Ha igen, meg fogja érteni, hogy ilyen helyen az ember önkénytelenül, sőt akarata ellenére is, tájékozó-
