Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-07-28 / 30. szám - Heltai Jenő: Álmokháza
Baloldalt: Amerika két nagy fia. Ford és Edison a megalapítandó Edison muzeum tervrajzáról beszél Edison villájában. Jobboldalt: A fejlődő Prága. Amerikai rendszerű acélvázuház épül a belvárosban. mire vélni. Egy pár évvel ezelőtt mindig hangos volt ez a ház, most régóta néma már. Azért várom, megszólal-e megint a zongora? Még kisül, hogy valami engedélyes vette meg a házat. Akkor ajánlkozók. Jó közel van, nem kellene többé annyit mászkálnom ... Öreg vagyok már. Karínéi figyelmesen nézte a széles vállu, zömök erős vakot. Öreg! Nem változott azóta, hogy először találkozott vele a Rákóczi-uti megállónál. Hangja éppen olyan frissen csengett, mint akkor, amikor elkiáltotta magát: — Ne félts pajtás! Jók az emberek! Emlékszik-e erre az esetre? És hiszi-e ma is még, hogy jók az emberek? —- Én lakok itt, Gallusz u-r — mondta hirtelen elhatározással. — Ha ráért most, jöjjön föl hozzám és zongorázzon egy kicsit... • A vak arcán megint megjelent a vigyorgásizü mosoly. Karaiéinak az volt az érzése, hogy a fekete pápaszem alatt, az elhamvadt szemben diadalmasan lobban föl valami gonosz örömnek a tüze. De nem törődött vele. Kinyitotta a kaput, karonfogta Gallusz urat és fölvezette az emeletre. 4. Gallusz ur az előszobában letette micisapkáját és a sarokba állította szöges botját. Amikor sapkáját letette, kiderült, hogy szeméremsértőn kopasz, koponyája gömbölyű és sima, mint a billiárdgolyó. Színe révén is a vidéki kis hávéházaknak azokra az elhasznált vörös golyóira emlékeztetett, amelyeket az idő és a sok lökdösés rózsásfehérre halványít. Karmel leültette 'a zongorához, azután kilopózott az előszobába és izgatottan kezébe vette a szögesvégü nehéz vasbotot. Alaposan megnézte, végigtapogatta; szurkálgatta magát a kopott, rozsdás szöggel, próbálgatta, fáj-e? Nem fájt. Ez megnyugtatta. Föllélekzett, úgy lökte viszsza a sarokba, mint -olyan revolvert, amelyből kiloptuk már a -golyót. Odabent a vak rágyújtott egy ócska keringöre, amely Iczky grófnő idejében volt népszerű. Karmel elmosolyodott. A micisapka a fogason, a néma vasbot a sarokban, a vak a zongora előtt... sikerült a rémet három részre földarabolnia. Milyen jámbor és ártalmatlan volt igy külön-külön mind a három! Ha Gallusz ur fekete pápaszemét is levenné még, soha többé nem félne tőle! A zongoraszó Valamivicset is előcsalta a házmesterlakásból. Eleinte meg sem ismerte Gallusz urat, azután annál jobban megörült neki. Nem csodálkozott, nem kérdezősködött, természetesnek látta, hogy ma Gallusz ur ül ott, ahol tegnap a borzas ripacsos smokingos fiatalember ült. Ugyanazzal a nyugalommal töltött Gallusz urnák, amellyel tegnap a frakkos uraknak. Soha meg sem próbálta Karmel vad és értelmetlen életének rejtelmeit kibogozni, nem törődött azzal, hogyan él és mit csinál a -főhadnagy ur. Olyan egyszerű magyarázata volt a legváratlanabb fordulatnak is: bolond szegény. Az volt a garniban is már, azóta se jött meg az esze. Ne is adja Isten, hogy megjöjjön, mert akkor befellegzett a Paradicsomnak. Gallusz ur zongorázott és ivott. Mindkevesebbet zongorázott és mindtöbbet ivott. Rózsaszínű koponyája az ital -füzében visszakapta régi pírját, lassan-lassan -lángvörössé izzo-tt. Karmel is ivott. Kellett neki -most az ital, bátorságnak és fölszabadultságnak a forrását kereste benne. (Foly. köv.)
