Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-07-28 / 30. szám - Heltai Jenő: Álmokháza

„Great final“ Wimbledonban. Ez az elkésett fotográfia a wimbledoni tenniszvilágbajnokság páros döntődének egyik jelenetét ábrázolja.

Nagy jégtáblák úszkáltak imég a fekete vizen, lomhán, öregesen. Egyik-másik vakon nekivágódott a pillérnek és szédülten támolygott jobbra-balra, mintha álomból ébredt volna föl. Mire megint utbaigazodott, a többi messze járt már. Valahol messze a sötétben viadludak gágogtak. A hűvös éjszakában feketén aludt a város. Lépések csikorogtak. Karmel fölneszeit. Rendőr állt mellette. Öngyilkost szimatolt a félkezü emberben. Karmel élsz egyelte magát. Visszament az Eskü-térre, nekivágott a Muzeum-körutnak, befordult a Rákóczi-utra. Ezt az utat kellett volna megtennie azon az éjszakán, amikor Hiangyácskával találkozott. Hirtelen eszébe jutott a garni is. Emlékei csalogatták, lassan ment a keleti pályaudvar felé. Megállt Hangyácsika uccájának a sarkán, de hiába kereste a lányt. Hazament már? Elköltözött? Vagy eltűnt örökre? Tulajdonképpen mindegy, de azért szívesen szóba állt volna vele. Sajnálta, hogy nem találkozott vele.

Azután befordult abba a ímellékuccába, amelyben a garni állt. Az ucca túlsó oldalán egypárszor elsétált előtte. Föl-fölnézett a szálló sötét ablakaira, amelyek között egyetlenegy volt csak világos. Az ő régi szobájának az ablaka. Ki van most ebben a szobában? Villanykörtéje éppen olyan sápadtan pislákol, mint akkor, amikor a portásfülkében Valamivics ült még. Eszébe jutott az a szeptemberi éjiszaka, amelyen horgonyt vetett a garniban. Zsófiba. Az is itt lakik valahol a környéken. Mit csinál vájjon? Hazajött-e azóta az ura? Gondol-e Zsófika néha erre a kalandra? Hány kérdés és egyikre sem tud felelni! Ha most valami törvényszék elé állítanák és faggatnák, száját se tudná kinyitni. Mi történne, ha Zsófika egyszerre fölmerülne a sötét semmiből és azt mondaná neki:

— Gyerekem van és nem ismerem az apját. Maga az apja. Ki maga? Beszéljen, hogy megmondhassam az uramnak, ki a gyerek apja.

Irénnek is gyereke van tőle, miért ne lehetne Zsófikénak is?

Micsoda élet! Cél nélkül, felelősség nélkül, lomhán, védekezés nélkül úszva arra, amerre az ár viszi, vakon nekilódulva egy-egy pillérnek és kábultan* támolyogva j óbbra -balra, szakasztott úgy, ahogy a Dunán a lelketlen jégtábla! Egy félév óta van itthon. Hányszor szállt .magába, hányszor fogadkozott: elintézek mindent. Ma sem vitt még virágot dr. Szebeni Virgil sírjára. Pedig ezzel kellene kezdenie, legrégibb adósságának a lerovásával... Ahelyett újakat csinált.

Tépte, mardosta magát. Elmenekült a garni elöl, a Józsefváros és a Terézváros keskeny, piszkos uccáin iparkodott hazafelé, ugyanazon az utón, amelyen egy pár hónappal ezelőtt kiballagott az állatkertbe. Mindenütt üldözte a múlt. Az Aréna-utón eszébe jutott a megláncolt dezentor, akit négy szuronyos baka kisért. Azóta régen kivégezték már. És a messze frontokon még mindig ezré-