Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-01-20 / 3. szám - Szépségápolás, divat • Szenes Erzsi: Az öltözködni tudás művészete - Jönnek a jelmezbálok. A "Waschermädi", a pierette-kosztüm előtérben - Szerkesztői üzenetek
Szépségápolás, divat Rz öltözködni tudás miioészete Megszomorodott, szívvel kell gondolnom a dolgozó nők százezreire, ahányszor egy-egy divatlevelet elolvasok. Azokra, akik nem a gazdagság kényelmes útjait járják, hanem gürcölő robotban telik az életük. Csodálatos, ezek a divatlevelek, melyek rendszerint Párisból vannak keltezve, bármilyen nyelven is Íródnak, mintha egyforma nyelven beszélnének. Olyan határozott, kikristályosodott, pontos formájuk van, akár egy szonetnek, egy betűvel sincs bennük több vagy kevesebb s a stílusuk olyan egy. Hogy a „dáma“ így meg amúgy, így néz ki kora reggel otthon, igy délelőtt a korzón, emigy a turfon és a five o clook-on, amúgy az estélyeken, a hangversenyteremben, a színházban, az operában. S a legköltöiebb nyelv nem hozhat össze annyi szint és ragyogást, amennyi itt elfér. Brokát, crep de chino, velour-chiffon, bársony, georgette, jer sey, tüli, zafír és türkiz, arany és gyémánt, coboly és kék róka és mit tudom én mi minden még. Mintha az élet nem volna más, mint valami szinpompás, gyönyörűséges kéjutazás. Hiszen ez mind való igaz, hogy Párisban Patou, Lelong és társaik álomszép, raffinált stilusu modelleket terveznek és készítenek, hogy a ruhák vonalaiban, a színek összeállításában szépség és finomság találkozik, hogy egy-egy ruhának, anyagnak olyan az esése, hogy kellemesen szédül el tőle az ember, hogy művészet az már, amit a nöi-ruházkodás terén ezek a ragyogó fantáziával és invencióval megáldott szabók csinálnak. És az is való hogy a „dáma“ ezekben a vagyont érő toilettekben megjelenik a Claridge-hotel ötórai teáján, a hires és hírhedt párisi „Lido“-n, a theatre paréekon, az operában, a Montmartre lokáljaiban, ahol az asszonyi toilettek fénye versenyt ragyog a világitó transzparensekkel, melyek bíborra színesítik Páris éjszakai mennyboltozatát. De azért Istenem mégsem csak azért indul el éppen innen minden idényben a divat tíz parancsolata, hogy igájába hajtsa a világ minden táján élő asszonyait. Titka van ennek. A párisi grande-dame nem igen látható az uccán, autón fut végig a városon és csak exkluzív helyeken tűnnek fel a nagy divatcégek kreációi. És mégis Párisban az uccákon, a nyüzsgő tömegben az ízlés a graciozitás, a báj és a kellem összbenyomását kapja az idegen, olyan szembetűnően, olyan egységesen mint sehol másutt a világon. Mert a parisienne, minden kis midinette, áruházi és kifutó leány úgy hordja a rongyait, annyi szakértelemmel és ösztönös rafinériával, hogy anélkül, hogy megszerezhetné a poiret- vagy patou-remekeket, minden szezonban diadalra segíti a párisi divatot. Csak látni kell a diákleányokat a Quartierben vagy a Montparnasse mo delljeit este, ennek a negyednek apró kedves lokáljaiban, mennyi öntudattal és eelganciával viselik egyszerű ruháikat, hogy alakjuk, mozgásuk miként ad a ruha vonalának életet s egyéniségük varázst a ruha stílusának. Az öltözködni tudás olyan sajátja a párisi nőnek, mint a madaraknak az éneklés. Sok száz éves múltja van ennek az öltözködni tudásnak, akár az ősrégi, kifinomodott kultúráknak. A párisi nőtől, ha el is vennék a drága anyagokat, a gyémánt drága díszeket, véleményem szerint akkor is jól volna öltözve. Ez az, amin Párisban el kell ámulni, mert a zenék is hiába lennének megírva, ha nem művelnék őket — a divatot is interpretálni kell, hordani kell tudni a ruhát, mint ahogy játszani kell tudni egy szimfóniát. Szenes Erzsi. Jönnek a jelmezbálok A „Waschermadi", a pierette-kösztüm előtérben Estélyekben, ünnepélyekben az idén sem lesz hiány. Egész sereg olyan társaságbeli hölgy van, aki már hetekre előre beirta a naptárba programját és akinek már februárra sincs szabad estéje. Sokan külön megjelölik az egyes napokat noteszükben. Ezek a jelek arra figyelmeztetnek, hogy a kérdéses alkalommal jelmezes estélyről van szó. Ez pedig nagy dolog! Nagy probléma merül itt fel: milyen ruhát csináltassunk a jelmezes mulatságra? Ha csak közönséges estélyi ruhát kell csináltatni, akkor elég, ha a nőnek is van egy kis Ízlése és a szabónőjének is. Néhány divatlap segítségével könnyen el lehet készíteni az estélyi ruhát, amely lényegében úgyis az uniformizált toaletttípushoz igazodik. De a jelmez kiválasztásához és megtervezéséhez fantáziára, erős önkritikára, hibátlan stilusérzékre, a formák és színek alapos ismeretére van szükség. Hiszen a jelmezes mulatságokon mindenki egészen egyéni akar lenni és ki akar tűnni a tömegből. Igen könnyű az eset akkor, ha a jelmezbál rendezősége előre megadja az összes jelmezek egyöntetű stílusát. Ilyenkor már meglehetősen szűkre szabott keretek között, egy bizonyos stílus korlátain belül kell csak választani, ami aránylag nem nagy fejtörést okoz. így például Bécsben a Schubert-centennárium utóhangjaként egész biztos számos „Alt-Wien“-jelmezbált fognak rendezni. Itt most két lehetőség merül fel, amelyek közül választani kell: alkalmas-e az egyéniségünk ahhoz, hogy egy kedves, vidám bécsi Waschermadl-t személyesitsünk-e meg, vagy nem. (Persze megfelelő alak is kell hozzá.) Ha igen, akkor már nincsenek is nagy komplikációk. A ruha alkatrészei: rövid, bőre szabott szoknya piros-fehér-csikos zefirből; elől kis kötényke, melynek zsebeit kacér rózsaszínű szalagok díszítik. Ezt igen könnyen elő lehet állítani. A szorosan a testhez simuló fűző rózsaszínű bársonyból is lehet, bár ez nem szigorúan stilszerü. Viszont a szabása annál „elöirásszerübb“: rövid ujjacskái vannak és keresztbemenő szalagok fűzik össze. Ehhez járul még a rózsaszínű és fehér szalagokkal díszített fejkötő és a hófehér vállkendő. Akinek egyénisége pedig kevésbé „eleven“, az inkább a régi bécsi nők szelíd báját próbálja kifejezni jelmezével. Ebben az esetben a „leibchen“ és a nagyon a természet erejéoel gyógyítja a rheumát, köszoényt. ischiast. Sdlinden gyógyszertárban kapható Pi. Qa. kocka (iszappakkolás) és Gamma-korupressz (kész iszapborogatás). legolcsóbb házikura, mert 30-szor használható. 9östyéni télikurára <3’hermia-9>alace nyitna. széles fodrozott szoknya, — melynek egyik oldala hosszabb — rózsaszín selyemből készüljön és egészítse ki széles világoskék vállszalag és tarka virágcsokor a derékon, ami harmonizál a virágos kalappal. De előfordul, hogy nem adják meg a jelmezek stílusát és akkor mindenki maga kénytelen valami megfelelő kosztümöt keresni. A pierette-jelmezek meglehetősen elterjedtek, de nem mindig szépek és ízlésesek. A ruha meglehetősen bizarr: ujjtalan, szoros „leibchen“ kell hozzá és csúcsos fodrozásu, igen rövid, kettős szoknya. A színek megválasztásánál legyünk minél tartózkodóbbak. A leghelyesebb, ha a ruha és a nyaknál és csuklónál lévő fodrok fehérek; a hatalmas pomponok, valamint a szoknyaszélek és a nyak- és csuklófodrok szegélye pedig fekete. Ha pedig nem törekszünk semmi különösebb stílusra, akkor készíttessünk egy sima dzsmeperruhát igen rövid sima szoknyával, amelyre a derékról csüngő tarka selyemszalagok hullanak. Még csak néhány karperec és nyaklánc és kész a jelmez. Szerkesztői üzenetek Márai Sándor, a Képes Hét főmunkatársa Bizonyára minden olvasónk örömmel veszi tudomásul, hogy budapesti főmunkatársunknak sikerült megnyerni Márai Sándort, a kassai származású kitűnő irót, akinek neve a mai számtól kezdve a lapra kerül. Márai Sándor ma kétségtelenül egyike a legismertebb magyar „Edeljournalist“-oknak. akinek neve egyforma népszerűségnek örvend a legnagyobb magyar, német és francia napilapok és folyóiratok olvasói előtt s mindig szellemes, mindig aktuális írásai világmárkát jelentenek. A szlovenszkói magyar közönség ismeri és szereti s valószínűleg méltányolni is fogja tudni, hogy mily nagy nyereséget jelent a Képes Hét-nek szoros, állandó és értékes együttműködése. Márai Sándor értékes irói egyéniségének méltatására különben a Képes Hét legközelebbi számában még visszatérünk.
