Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-01-20 / 3. szám - Jellemző és beszédes számok németország életéből - Irodalom, művészet, zene • Márai Sándor: A vizióról - Ki irta a "világ legszebb költeményeit"
Trebics-Lincoln Ignác szélhámos-karriérjét igazán csak nagy vonásokban lehet elbeszélni, hacsak köteteket nem akarunk életrajzával megtölteni. Kis, magyarországi városkában született, egy szegény zsidó tanító gyermekeként. Fiatalkorában kikeresztelkedik s teológiát tanul és 1900 körül Newyork legnépszerűbb templond prédikátora lesz. Számtalan, különböző botrány után eltűnik a felhőkarcolók országából, hogy három év múlva Angliában tűnjön föl újra, mint egy Appeldore nevű község plébánosa. Kitűnő összeköttetései vannak ez időben. A canterbury-i érsek protezsálja s igy 1910-ben tagja lesz az angol alsóháznak. Minthogy azonban politikai befolyását a legkétesebb üzletek lekötésére használja fel, újra menekülnie kell. Romániába megy most már s ott egy olajtermelő vállalat vezérigazgatója lesz. A háború idején több kémszervezet tagja. A németek három évi fegyházra Ítélik, majd Hollandiába toloncolják ki. Később ismét Németországban bukkan fel, ahol a Kapp-puccsban játszik kimagasló szerepet. A puccs elbukik, Trebics-Lincoln újra menekül. Naplóját, mely rendkívül sok kompromittáló adatot tartalmaz, egy középeurópai államnak adja el és Kínába megy. A polgárháború alatt Wu-Pei-Fu tábornok oldalán küzd. Pár hónappal később Svájcban jelenik meg mint a kantom kormány megbízottja s egy száz millió fontos kölcsönt akar Kina részére felvenni. Letartóztatják. Kiszabadulása után visszamegy Kínába. Sokáig nem lehetett ezután róla hallani, mig egy napon a lapok azt a hirt nem röpítették világgá, hogy Trebics-Lincoln áttért a buddhizmusra s kolostorba vonult. Itt éri a hir, mely szerint fiát Angliában rablógyilkosságért halálra ítélték s kivégzése küszöbön áll. Európába jön, de nem engedik meg beutazását angol területre s igy kénytelen Ázsiába visszamenni. így lett Trebics-Lincolnból, a magyar zsidófiuból Európa fanatikus ellensége s akármilyen legyen is szerepe az afgán felkelésben, bizonyára nem ez az utolsó fejezete ennek a mozgalmas kalandor-életnek. (vd.) Jellemző és beszédes számok németország életéből Talán nem baj, ha az alább következő számok kissé tarkán hatnak. Szándékosan adjuk igy ezeket az adatokat, amelyeket a legkülönbözőbb helyekről válogattunk össze, mert úgy hisszük, hogy éppen ez a logikátlanul ható felsorolás minden egyes pontjával egy-egy mozaikkövet ad a mai Németország képéhez és mindenki úgy rakosgathatja össze magának. ahogy neki tetszik. Tehát: 1900-ban Németországban kétmillió születés volt. Huszonnyolc év alatt Németország lakossága hét millióval emelkedett, de a születések száma évi kétmillióról egymillióhatvanezerre csökkent. Ezer berlinire évente 9.9 születés esik. Húsz évvel ezelőtt a duplaszámot találjuk. Berlin jóval túlszárnyalta Párisi, az egyke és a gyerektelenség fővárosát. Párisban ezer lakosra tizenhat, Londonban tizenhét születés jut. 1928 Berlinére 9.9... Berlinnek 44 színháza, 78 varietéje és 369 mozija van. Ezenkívül 196 bár gondoskodik a német főváros lakosságának és vendégeinek szórakozásáról. Vájjon közrejátszanak-e ezek abban, hogy minden ötödik berlini házasságra egy válás esik? Negyvenezren mentek az anyakönyvvezetőhöz és 7304-en bánták meg a biró előtt a válóper alkalmával ezt az elhatározásukat. A berlini posta most lényeges könnyítéseket tesz a telefon-előfizetők számára. Nincsenek megelégedve azzal, hogy csak minden huszadik berlininek van saját telefonja. De ez nem is felel meg a valóságnak, tulajdonképpen minden negyedik berlini polgárra jut távbeszélő, miután a kétszázötvenezer berlini telefonelőfizető, családi kapcsolatok, stb. révén, egymillió berlinit részesít a közvetlen telefonálás gyönyöreiben. Készül az uj telefonkönyv is. A legnagyobb helyet a Müllerek fog.lalják el benne. Kétezren vannak és igy megelőzik Schmidtéket, akik ezerhétszáz névrokonnal szerepelnek. A cigaretta- és szivaripar is elkészült kimutatásaival. Irtózatos számok szerepelnek benne. Németországban évente harmincmilliárd cigarettát és hatmilliárd szivart füstölnek el. A szivarosok száma egyre csökken, a szigarettások száma egyre nő, ja persze, a hölgyek nem szivaroznak. Németországban minden 68-ik lakosra jut egy gépjármű. Az autók száma 1927—28-ig 268 ezerről 350 ezerre, a motorkerékpároké 295 ezerről 335 ezerre emelkedett. És végül 1919—1925-ig 522 halálos ítéletet mondtak ki, 97 embert végeztek ki, Vilmos császár 60 százaléknak nem kegyelmezett. Lehetne folytatni, de talán ennyi is elég. Irodalom, művészet, zene R oizióról Berlini folyóiratban olvasom német irók válaszát a körkérdésre: „Hogyan dolgozik Ön?“ Végeredményben mindegyik azt feleli, hogy leül s több-kevesebb pennarágással megírja a mondókáját. Wassermann válasza a legőszintébb. Bevallja, hogy fogalma sincsen róla, hogyan dolgozik. Egy napon víziója van valamiről s akkor leül az íróasztalhoz és leírja. Tehát nincs „témája“. Nincs „Notesze“, amibe feljegyzi az „ötletet“. Minden regénye hosszan, egy életen át készül, amig a látomás előáll. Mikor ez a vízió kényszerítő erejű és megmásíthatatlan, akkor leül, s ahogy tudja, megrögziti. Ez az első őszinte szó, amit a regényírásról hallottam. Mindig rosszkedvű leszek, ha kiadó vagy szerkesztő a tervbevett munka felől érdeklődnek s azt kérdik: „Kérem, mondja el talán a témáját...“ Ha tudnák ... Mintha egy embertől azt kérdeznék: „kérem szíveskedjen elmondani, a következő busz esztendőben hogyan fog élni?“ A mese teljesen inferioris valami, ha csak mese, — nem több, mint egy anekdota, kigondolt történet, valami teljesen esetleges és lényegtelen. Nem tudom elképzelni, hogy az iró félrecsapja a kalapját s „ihaj-tyuhaj, de jó témát találtam tegnap délután félötkor, hát ezt meg kell írni“ kiáltással hazatérve otthonába, csakugyan csinálhasson valamit, ami lényegesen különbözzön a hurkatöltéstől. Ha egy jó regényhez csakugyan nem kellene egyéb, mint „tehetség“ és „jó téma“, akkor csakugyan annyi lenne a jó könyv a világon, mint amennyi megjelenik. A jó könyv, hálaistennek, egyre ritkább, úgyszólván egyenes arányszámban ritkább a növekvő könyvteremléssel. Az Íróknak határozottan vannak „ötleteik“. Víziója csak a legkevesebbnek van, s az aztán el is kínlódik vele. Mi ez a vízió? Ha meg lehetne fogni, már téma lenne és ötlet... Valami túlzsúfoltsága az élet kellékeinek, amit az ösztön s a cselekmény zűrzavarából gomolyog elő, abból a félhomályból, amiben igazi életünk lezajlik, az a másik, amiről nem tudunk semmit. Az igazi regény éppen olyan esetlegességekből áll össze, mint az élet. De az igazi regény cselekménye, a fixálás pillanatában, éppen úgy a megmásithatatlan illúzióját kelti, mint az élet nagy aktusai. A regénynek tehát nincsenek „szabályai“, mert az iró intellektusa csak másodranguan korlátozhatja a regény cselekményét. A vízió valahogy hasonlóan áll elő, mint a spiritiszta üléseken az a ködszerü plazma, amit a médium magából kibocsát... (szó se róla, a médiumok között sok a svindler is; — ha a plazmát napfénynél vizsgáljuk, gyakran kiderül, hogy csak nedvesre megrágott vatta.) Mit akartok, sötétben járunk. Néha villog csak meg egy lehelletnyi fény, valami sejtés, ok és okozat, jelenség és értelem között valami összekapcsoló, bizonytalan, gyönge melódia. Az iró szerepe ez a harmadfokú trance, ez a görcsös, mediális állapot, amiből földereng a vizió. (Azért nem árt, ha mellesleg megtanul valaki tisztességesen és lelkiismeretesen írni, fixálni és kifejezni azt, amit a francéban látott.) Egy sérülés, egy elrikoltott hang, egy nő testmozdulata, ahogy feláll egy kerti pádról, egy tó a vasutablakból a ködben, egy felgyulladó szállodaablak, egy ismeretlen hang a telefonban, minden, amit az ember egy életben lát és hall és sejt és hisz, minden összefonódva abba a szédülésbe, ami néha az élet öntudata, — ebből a szörnyű és túlterhelt öntudatból merül fel néha a vizió, döbbenetesen tiszta vonalakkal, érthetetlen elhatároltsággal, a maga belső, igazi vonalvezetésével és szólamaival, ami független az iró „hangjától“ ... Ez az a pillanat, amikor a világkép, en miniatűré, mindig egyszer ujraszületik. Márai Sándor. Ki irta a „oilág legszebb költeményeit** Kari Kraussnak, a bécsi „Fackel“ híres szerkesztőjének ezúttal pechje van. A félszegségek és tévedések kíméletlen ostorozója most maga is egy különös és komikus tévedés áldozata lett. A történet egész röviden a következő: Egy csernovitzi elmeorvos elmegyógyintézetében felfedezett egy költőt. Egy majd
