Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-07-07 / 27. szám - Komlós Aladár: Irodalmi napló - Társaság, divat • Párisi divat
Irodalmi napló Móricz Zsigmond és Tiszacsécse Van Biró Lajosnak egy régi novellája, csak homályosan emlékszem rá: egy világhírű hegedűművészről szól, aki dicsősége tetőpontján van, mikor szülővárosa meghívja őt egy hangversenyre. A művészt egy világvárosba kötné a szerződése, de ő nagyobb szükségét érzi, hogy most már a gőgös, fölényes Kutyabagos is elismerje őt, lesürgönyzi hát valami ürüggyel a külföldi koncertet s boldogan, izgatottan utazik haza. A vonaton kitervezi, hogy fog viselkedni az ünneplés közepette s mit fog válaszolni az üdvözlő szónoklatokra. Azonban meglepetések érik: az állomáson nem várja senki, a műsorban helyi műkedvelők monológjai után csak mint negyedik szám következik. Szereplése után obiigát gyenge taps. A hatodik szám: egy műkedvelő ifjú, aki magyar dalokat játszik, cimbalmon. Ez aztán a siker! Végetnemérő éljenzés, a terem reng a tapsoktól, a számot megujrázzák ... Ez a novella a valóságban gyakran végbement. A napokban hallottam egy barátomtól, aki az uj irónemzedék egyik legnépszerűbb elbeszélője és publicistája, hogy nemrégiben odahaza járva szülővárosában, a nagybátyja azt kérdezte tőle: — Látod, ha itthon maradtál volna, már milyen szép ügyvédi irodád lehetne! Majdnem megfeledkeztem Jókairól, aki az ismeretes adoma szerint országos nevű iró korában ellátogatott egyszer Kecskemétre s akkor egy volt iskolatársa ezekkel a szavakkal fordult hozzá: — Hát belőled mi lett Móric, hogy semmit sem hallani felőled? Ezzel szemben Tiszacsécse szatmármegyei kisközség a következő szövegű meghívót bocsájtotta ki a napokban: Tiszacsécse község elöljárósága 1929 junius 30-án, vasárnap a falu szülötte, a magyar irodalom harcosa MÓRICZ ZSIGMOND tiszteletére ünnepet rendez abból az alkalomból, hogy ezen a napon éri el ötvenedik születésnapját az iró, aki Szatmármegyének ebben a községében született 1879 Péter Pál napján. Elhatároztuk azért, hogy őt díszpolgárunkká választjuk s a díszpolgári oklevelet ez nap adjuk át neki s egyúttal ősi magyar szokás szerint ünnepélyes NAGY ÁLDOMÁST rendezünk s erre szeretettel meghívjuk mindazokat, akik a megcsonkított, megtiport magyar hazában a magyar faj jövőjét, dicsőségét, a magyar költők álmai szerint várják. Kelt Tiszacsécsén, 1929 junius 1. Hát én nem akarok most tanulmányt írni Móricz Zsigmondról, „Nyugat csapatának e keleti zászlójáéról, aki páratlanul termékeny ötven esztendeje után ina is oly patakzóan ontja magából a szebbnél-szebb alkotásokat, ma is oly uj élményekre és fejlődésekre képes ember, ma is uj műfajokkal kísérletezik és oly szellemi megújhodásokra képes, mint a legszorgalmasabb fiatal iró. Móricz, aki joggal élvezi s nagyobb mértékben, mint bármely pályatársa, az irók és a nagyközönség, a fiatalok és az öregek egyforma megbecsülését és szeretetét, nem szorul rá magyarázatra és propagandára. De jól megválasztott szülőfalujához, Tiszacsécséhez, — amelynek eddig ismeretlen nevét meg kell jegyeznünk a jövőben — szeretnék gratulálni neki. Ha Adyval az ér befutott az Óceánba, az még ritkább és rendkivülibb dolog, ami Móriczcal történik: hogy az ér, a kicsi magyar ér — sás, káka lakják — befogadja az Óceánt. Komlós Aladár. Télen a párisi nők rövid pótharisnyájának dolga volt az élénk vitatkozás tárgya. A kritikusok véleménye megoszlott, de hölgyeink nem törődve kritikával, elszántan hódoltak a sifélharisnya nem éppen tetszetős divatjának, mely a lábat ugyan megóvja a hidegtől, de a lábszárat nem, mert az a kemény hidegben egészen megkékül. No de kisütött a nap és feledtette velünk a si nélkül való csúf siharisnyákat, bokáink megszabadulva téli békáiból, szabadon mozoghattak Páris aszfaltján ■—- mikor híres tenniszbajnoknöink egyszerre csak felvetették a csupasz lábszár kérdését. A mozgalom élén csak rövid harisnyát viselve, miss Heten Wills haladt s a szép és csupaszláb szárú amerikai nők kis csapatja követi a kiváló miss példáját. Azt a felfogást képviselik és illusztrálják ők, hogy a csupasz lábszár tisztán sport szempontból nagyon praktikus. Eddig minden rendben volna. Ámde Angliát felháborította az a gondolat, hogy a sok csupasz női lábszár Wimbledon szentséges tenniszgroundján futkosson. Csupaszláb-ellenes körök alakultak, kölcsönösen megfogadták egymásnak, hogy a merész újítást, ha át is kelt az Atlanti-Óceánon, a La Manche-csatornán nem eresztik át. Az All Englamd Club kijelentette, hogy illik a bajnoki '< ersenyre meghívottaknak teljes szabadságot engedni a toalett kérdésében, de hozzátette, hogy mindeki meg fog hajolni a tennisz-vendégjátékos hölgyek jó ízlése és finom érzése előtt. Azt hiszem, ezt a játszmát már eleve meg is nyerték. Hol az a tenniszjátékos nő, aki vétene egy oly ország elvei ellen, ahol oly nagy udvariassággal fogadják? És hol van az a hölgy, aki szívesen volna kész szemére lobbantatni magának, hogy kevés benne a jóizlés, a tapintat? El lehet mondani, ezek az angolok a sportban is kiváló politikusok. Miss Helen Wills, kit Londonban az udvarnál is fogadtak, egész bizonyos, hogy nem fog kitérni ily kedvesen formulázott óhajtás elöl. Seňorita Lili Alvarez, a tennisznek ez a ragyogó csillaga, a barnabörü spanyol hölgy szintén meg fog hajolni a harisnyaviselés szelíd kényszere előtt, mert a csupasz lábszárat ő nem szereti s azt mondja, hogy csak abban az esetben járna úgy, ha tenniszt (s azt mondja, hogy ennek ideje hamarosan bekövetkezik), fürdőkosztümben játszanánk, Ami a többi hölgyjátékost illeti, azok azt fogják tenni, amit Wills Helén tesz, mert Wills Helén tekinté lye mindenben, aminek a tenniszhez köze van, valósággal páratlan a világon. J át szótársnői valósággal imádják, \mindig egyenletes kedvéért, egyéniségének bájáért, egyszerűségéért s azért is, hogy ment minden női gonoszkodástól. Helén Wills és Lili Alvarez, az uj világrész elbűvölő egészsége a mi vén Európánk titokszerü, nyugtalanító szépségével szemben s ez a két pólus éppen az ellentét erejével vonzza egymást. Az élet szereti a különös tréfákat. Nagy revüink rendezői иду vették észre, hogy a csupasz lábszárak divatjának befellegzett s igyekeznek minden áron egy cseppnyi titkot varázsolni vissza a deszkákra. De a gondosan őrzött ifjú leányok a színpadon kívül egymásután dobálják le magukról az alkalmatlan ruhadarabokat, melyek gátolják őket szabad mozgásukban, így hát annak, akit már idegessé tettek a francia bajnoki versenyek csupasz női lábszárai, elég, ha egyenesen a Folies Bergerés-be megy: a revügörlök ott harisnyában járnak. Korunk egyáltalában gazdag a paradox tényállásokban. A gyorsított tempó kora ez és mi nők mindinkább ehhez a tempóhoz igazodunk. S ezért itt Párisban a teknősbékát, a lassúság jelképét választottuk a kedvenc állatunkká. Annyi bizonyos, hogy legelegánsabb hölgyeink boudoirjában, írónőink íróasztalán, autóvezető hölgyeink volánjánál ott ül a teknősbéka. Világjáró hölgyeink selyemmel átvont kalitkában viszik magukkal útjaikra a teknősbékát. Ha férfi csodálatának akar kifejezést adni egy hölggyel szemben, nem virággal vagy bonbonnal kedveskedik neki, hanem teknősbékával ajándékozza meg. T A R * A S A h I V A T Párisi divat
