Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-07-07 / 27. szám - Krónika • Karinthy Frigyes: Hölgyeim és uraim - Márai Sándor: Esős fürdőhely

k R

O VI k V

Hölgyeim és uraim,

az áloinlátó fiatalember, álmok ifjulovagja, Délibábok Hőse, aki megálmodta, látta álmában előre s akinek álma valóravált — az ifjú költő, meseherceg és Lohengrin, mint

jellege is mutatja, szőke és kékszemü ifjú, ahogy régi német metszeteken látható — ilyennek képzeltem mindig Anyegint is, kinek nagybátyja vígan élt sokáig s ki igy és igy élt akkor Odesszában, Elviráról ábrándozott s Tatjánját szerette.

— Uram, igy szólt hozzám, álombavesző, ködös szemében a hitnél erősebb Sejtelem látnoki fényével — uram, ma éjszaka megálmodtam. így, ahogy történt, előre. Bocsásson meg, hogy megszólítom, ne haragudjék, de tudom, ismerem önt írásaiból, ön megérti az ilyet, holmi közönséges polgár el se hinné nekem.

— Beszéljen, ifjú ember, mondtam neki biztatóan, beszéljen, én meg fogom önt érteni. Érzem magam is, hogy ama kevesek közé tartozom, akik e józan és rideg kor borsóján térdepelve, szépet álmodnak — hallják álmukban a jövő

ESŐS FÜRDŐHELY

Esős júniusi délelőtt a Krisztinaváros, melynek semmi köze se Pesthez, se Budához, s önálló, kissé aluszékony, kissé gőgös, de mindenképpen vidékies életet él, egészen olyan, mint egy ápolt, de nem nagyon jól menő vidéki fürdőhely, ahol mindezek tetejébe esik az eső is. Már reggel, felébredéskor, hallottam a zsalun az eső kopogását, és savanyu szájjal gondoltam az elkövetkező nedves és fanyar napra, mely megrövidíti amúgy is rövid, vakációmat, ezt az életet, melyet ezen a helyen szándékszom eltölteni, mielőtt visszautazom hivatásom és tevékenységeim állandó színhelyére, a világűrbe. Esik az eső, egy nap megint rossz. A kávé hideg volt, a kiszolgálás gyalázatos, ezt a negyvenötven évet még kibírom itt, de soha többé nem jövök aztán ide. A sétautak ázottak, szemergő esőben megyek le a parkba, a Horváth-kertbe, kedvtelenül nyúlok a reggeli lapok után, melyek távoli, pesti és más fővárosi eseményekről számolnak be, a terrasz fölé ponyvát húztak, az illúzió tökéletes. Újabb, elkeseredett fürdőzők érkeznek, sétabottal és felhajtott galléru köpenyekben, rosszkedvűen telepednek le az aludttej mellé, hangtalan zsörtölődéssel nézzük egymást. A fürdőhely színházában valami átvonuló trupp hirdeti estére magát, s hogy a hangulat hibátlan legyen, az épületben próbálnak, s elmosódott énekszó és zongorázás szűrődik ki az esőbe. Bártfára gondolok, Földvárra, a Tátra fürdőire, sőt Kékedre és Barlangligetre. szavát, mely e vén földet ifjúvá teszi s szabad szót ád a rejlő gondolatnak, ledőlt koroknak átkozott porán. Nos hát, mit álmodott?

— Kérem, mondta az ifjú, ahogy most önt látom, úgy láttam, álmomban, — mert egy kicsit elszunnyadtam a mérkőzés előtt — láttam Kalmárt, amint lerohan és az első három perc végén — de pontosan a harmadik percben, úgy, ahogy aztán a valóságban megtörtént — lerohant és a kapus elébe rohant és robinzonádot csinált, de nem tudta lefogni — és akkor Kalmár eltűnt a szemeim elől, de láttam, ahogy a labda bemegy — és a Hungária már meg is nyerte a bajnokit, — és még egy nagyot kiáltottam álmomban, úgy, hogy beszaladtak és kérdezték, mi baj... és akkor jöttem ki ide a pályára és esküszöm önnek, tudtam előre, egész biztosan, hogy a harmadik percben Kalmár gólt fog csinálni.

Anyám, az álmok nem hazudnak.

Karinthy Frigyes.

Nemsokára érkeznek majd a családanyák kicsinyeikkel, s mert szombat van, este a Délivasutnál megjön a bikavonat. Nem segit itt semmi. A szobámban vastag francia és német regények feküsznek az éjjeli szekrényen, legokosabb lenne délután otthon maradni és olvasni. Esetleg ki lehet kérni a kölcsönkönyvtárbát valamit. Ma, esőben, persze elmarad a nap fénypontja, nem lesz se fürdőzés, se strand. Most elhatározom,, hogy az egész napot úgy fogom fel, mint egy esős magyar fürdőhelyen, Krisztinafüreden, gége, légcső, vese, szív, máj, emésztés, elhanyagolt epebaj és kezdődő érelmeszesedés ellen különösen javalva, klimatikus gyógyhely, ápolt, szállodák, polgári árak. Délután gyógyzene. Park, árnyas sétautak, gyógyforrások. Ideális családi pihenőhely. Idegbetegek részére külön vizgyógyosztály. Prospektust küldök és minden felvilágosítással szolgálok. Már egy hete vagyok itt, még nem ismerek senkit, de ma este elkerülhetetlen lesz, be fogok mutatkozni a tábornoknak. Az érdekes ügyvédnő, híres fővárosi kriminalista

neje,

aki minden délután más ruhában jelenik meg a terraszon uzsonnaidőben, talán eljönne ma este a színházba; de nem, ma szombat van, biztosan jön a férje. Az eső csepereg, nedves fü és földszag terjeng vékony, ködös rétegekben a fürdőtelep fölött, arra gondolok, hogy biztos nyirkos lesz estére az ágynemű, ha a szobapincér nyitva felejti az ablakokat. Kissé sajnálom, hogy van már villanyvilágítás, a telep rengeteget fejlődött, pedig szeretek gyertyaláng mellett vacsorázni a vendéglő nagy verandáján, ahol a félhomályban a sötét nyári pincérek lobogó frakkszárnyakkal úgy röpdösnek, mint a denevérek.

A reggelizőterrasz lassan megtelik fázós, zsémbes, felhajtott kabátgalléru fürdőzőkkel, nyugalmazott póstatanácsosokkal, civilbeöltözött ezredesekkel és élelmezési számtisztek özvegyeivel. Rekedt és panaszos diskurzus indul az asztalok között, krákogás, fanyaron joviális üdvözlések. Elég baj, hogy a nehezen összespórolt szabadságnak, ennek az életnek ezt a néhány rövid napját elrontja az eső. Egy autóbusz jön, ugylátszik néhány vendéggel, még mindig érkeznek gyér idegenek a telepre. Didergünk, hallgatunk, bámulunk az esőbe, a nedves fűre, amelyben lábfürdőt vesznek a rigók. Egy vékonypénzü költő, fürdőismeretség tavalyról, aki az asztalomhoz ült, mert most itt nyaral és idegbaját kezelteti Krisztinafüreden, ezt mondja: „Olyan ez a fü, mint az Adria sirokkó előtt.“ Rogy olyan zöld, úgy érti. Dilettáns! Gondolom enyhe mevetéssel, fázékonyan feljebb tűröm kabátom gallérját, s bámulom a füvet. Arra gondolok, hogy csak a dilettáns mondja örökké: „olyan, mint...“ Neki a fű olyan, mint a tenger, a tenger olyan, mint az ég, a szék olyan, mint a bánat és a bánat olyan, mint az élet. Neki mindig valami extra kell, a dilettánsnak, gondolom mérgesen. S mindig a fordítottja. Aki nem dilettáns, az ennyit mond: „Ilyen.“ Vagy: „Olyan.“ Nem mondja a tengerre, hogy olyan, mint az ég. Nem mondja a Krisztinavárosra, hogy olyan mint egy fürdőhely. Nem mond, semmit. Semmiesetre sem bámulja a füvet és gondol róla zöldeket, hanem ül valahol egy szobában és dolgozik.

Enyhítő körülmény, hogy fürdőhelyen vagyok és szabadságon. Szerencsére eszembejut egy kitűnő programpont, nem is értem, hogy elmulasztottam eddig ,minden fürdőzés délelőtti fénypontja; bemenni a bazárba, az enyv-, játékszer-, matrica-, öreg kölcsönkönyvek- és áporodott, savanyu fürdőtrikószagu bazárba, mely egyben könyvtár is, s összevásárolni mindenféle fölösleges, de jutányos holmit, amire napközben szükség lehet. A Krisztinaköruton szerencsére van egy bazár, ahová habozás nélkül elmegyek. Sötét van, mint minden bazárban. Józsinak egy kis csónakot veszek fehér vitorlával, Gézukának ásót és vedret, Irénkének egy celluloid kacsát, feleségemnek egy doboz szabadalmazott, a befőttet légmentesen elzáró enyvpapirt, aminek nagyon fog örülni, anyósomnank egy doboz göröggyufát, pirosat és zöldet, a kisasszonynak egy papirnapernyőt, hogy