Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-07-07 / 27. szám - Krúdy Gyula: Alkonyati elbeszélés

hivassa a jegyzőt, aki betegágyában, fizetett tanuk előtt megesketné Csapó Gizellával, a gazdasszonnyal, aki aztán törvényes feleség léttére a kalapom bélésébe is belenézegetne, hogy mi van a kalapban, amikor a fejemre teszem?

A beteg a karosszékben üldögélve hirtelen felemelte a kutyaütő botot és pompásan eltalálta a „Flegmann“ csizmájába dudorodó lábujjat.

— Te méregkeverő! Tán féltékeny vagy Csapó Gizellára? Már többször észrevettem, hogy éjszaka mászkálsz a kertbenyiló ablak alatt, hogy meggyőződjél arról, hogy Csapó Gizella nyugodtan alszik a díványán!

A gyógyitó eljárta szokásos táncát féllábon, mert tudta, hogy ezzel örömet okoz a mindenféle betegségekben szenvedő Ulrik unnak.

— Nyomorékká vágott! Majd a királyi bíróság előtt felel érte. Tudom Istenem, hogy most az egyszer fizetni fog. Végrehajtóval jövök vissza. Én miattam sirhat, jajgathat az ur ezentúl, amikor Csapó Gizella forgatni kezdi az ágyban, hogy a szalmazsákba rejtett bugyellárisát megtalálja. Én miattam nyöghet, hogy a gazdasszony meg akarja mérgezni az ebédekkel, a vacsorákkal, a borokkal, sörökkel, pálinkákkal, amelyekkel akkor táplálja, amikor én kiteszem a lábamat a házból, hogy egy kissé a kocsmába is elnézegessek, mert Bereczkinek mégis csak jobb bora van, mint a tekintetes urnák, néha egy kis verekedésre is van alkalom, danolni is lehet és az ember az utonjáróktól friss híreket is hallhat a régi ismerőseiről, kit vertek agyon, kinek kedvezett a szerencse a játéknál, kit lódított a sors derékon a régi ellenségek közül... amely hírekért akkor is érdemes volna elindulni, ha két mérföldnyire volna innen a Bereczki kuglizója. De csak a szomszédban van, ahová a hátamon is elvihetem a tekintetes urat.

Az ápoló, Ulrik ur fizetett ápolója, aki éppen abból a célból szolgált a háznál, hogy a nagy beteget minden veszedelemtől megóvja, azután Ulrik ur titokzatos intésére négykézlábra ereszkedett, mintha valami gyermekjátékhoz készülődne és a fáradt Ulrik urat a hátára vette. Aztán futamodni kezdett, mint egy kutya. Ki a házból, ki a veszedelemből; vecsernye után járt már az idő, sietni kellett az ördög elől, amely alkonyattal szereti elvinni a haldoklókat.

— Milyen rossz szagod van — mond elismeréssel a lovas, amikor a ló nyakára borult.

— Háromszor eszem foghagymát naponta, hogy a női ruhába bujt ördögöket eltávolitsam magamtól — felelt a ló. — Ez nem ártana a tekintetes urnák se. A legtöbbször itt kezdődik a gyógyulás, ha az embert álmában a nők látogatják.

Az utolsó budapesti vitézzéavatások. Horthy kormányzó kardjával fölavatja az alföldi vitézeket.