Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-07-07 / 27. szám - Heltai Jenő: Álmokháza
rövid idő alatt megtalálta a titkos Írás kulcsát. Elolvasta a naplót és ezen a réven halálosan beleszeretett Terkába. A két lány okosan és ügyesen védekezett. Terka higgadt fensősége és megrendithetetlen nyugalma éppen úgy ha. tott a főhadiszállás hadbíróságára, mint Tumma töretlen jókedve és ingerkedő biztonsága. A két lány vakon hitt abban, hogy ártatlansága ki fog derülni. A vádat a gyanún kívül semmi sem támogatta. A majd egy évig húzódó vizsgálat végül egyetlenegy fontos kérdésnek a tisztázásában posványosodott el; honnan volt a két lánynak pénze és elég volt-e ez a pénz ahhoz, hogy azt a pazar kihívó életet élje., amelynek révén gyanúba keveredett? Kihallgatták a két lány barátait. A tescheni vizsgálóbíró kiszállt Budapesten és Bécsben. A müncheni festőt a fronton hallgatták ki, a gyárost Berlinben. Mindenki ugyanazt vallotta a művészetnek és szerelemnek erről a két- kis vándormadaráról. A berlini gyáros, aki rendes ember, könyveivel igazolta, hogy mennyi pénzt költött Terkára. Ili újból megmozgatta azokat a minisztereket és tábornokokat, akik egy évvel ezelőtt eredménytelenül futkostak, a két lány érdekében. É,s Wax urnáik, Terka utolsó barátjának már egyetlenegy audienciájába került csak, hogy a két lányt kieresztették. Hat héttel ezelőtt jöttek haza. Nézz oda! Ragyognak. Mindenki őket nézi. Mindenki őket ünnepli. Férfiak, nők. Virág az asztalukon. A cigány nekik húzza. Micsoda menybemenetel! Másfél évig ültek Teschenben a hadbíróság börtönében. És ma megint úgy élnek, mint azelőtt ... Még mindig Terkát néztem. -Csakugyan megtaláltam a porcellánasszonyt? Nem várta meg, hogy én nyissam ki börtönének az ajtaját. Elkéstem. Akkor kellett volna hozzáfognom ahhoz, hogy megkeressem, amikor leült a galíciai kórház ágyára és megsimogatta homlokomat. Még előbb. Akkor, amikor a Wetter-lányokkal henteregtem a Ferenc-köruti lakásban. Még előbb ... még előbb ... Akkor, amikor nem röpködött még Párisból Berlinbe, Berlinből Rómába. Amikor nem volt még az angol fiúnak a szeretője. Amikor az anyja nem küldte még a lausannei intézetbe. Akkor kellett volna megfognom a kezét, amikor a Szondy uccában sétált a pápaszemes kígyóval. Megfognom és soha többé el nem eresztenem. Akkor én lettem volna az az' Ulrik lovag, akivel elválaszthatatlaniü együtt áll. Hiába tépi ki kezét Ulrik lovag kezéből, hiába töri el karját, a Végzet újra hozzáragasztja. Ulrik lovagtól nem tud mégszabadulni. Hiába eresztették ki a tescheni börtönből, rab ma is mindig az volt. Van-e ajtaja valahol börtönének és nem ezt az ajtót kell-e megtalálnom és kinyitnom, hogy kiszabadíthassam? Ki ez az Ulrik lovag? Mindig ugyanaz a valaki vagy mindig más bújik az aranygombos kék’ frakkba és a szürke nadrágba? — Meg akarok ismerkedni ezzel a két lánnyal ■— mondtam Tollagi urnák. Talán kelleténél hangosabban mondtam ezt a néhány szót. Talán meghallották a szomszéd asztalnál. Terka hirtelen felém fordult, Tekintetünk találkozott. Éppen olyan komolyan és megértőén nézett rám, mint húsz évvel ezelőtt a Szondy-uccában. Azután lassan félreiforditotta fejét és megint maga elé meredt. Egy pár pillanat múlva még egyszer rámnézett, most már valamivel nyugtalanabbul, idegesebben. Megreszkettem. Hirtelen szédülés lökött meg, vadul kalapált a szivem, ugyanazt éreztem amit egy pár nappal ezelőtt, amikor Iczky grófnő rulettszalonjának a vitrinjében viszontláttam a porcellánasszonyt. A kis fekete lány elnevette magát és valamit mondott Terkának. Terka vállát vonta, nem felelt, megint a levegőbe nézett. Megfogtam Tollagi ur karját: ( Folyt, köv.) Fülöp Elemér budapesti szobrász pályanyertes Blaha-Lujza-siremlék-tervezete.
