Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-06-30 / 26. szám - Gaál Andor: Keselyük
A hét eseményei. Felső kép: Fuad egyiptomi király (ci képen baloldalt) Hindenburg német birodalmi elnökkel megtekinti Berlin nevezetességeit. A cilinderes Ramsay MacDonald Lord Parmoor és Henderson (szemben a miniszterelnökkel) társaságában a királyi palotába indul. — Alsó kép: Angol miniszterek eskütétele. Greenwood miniszter mellett Margarete Bonfield kisasszony ül, Anglia első női minisztere. Fájdalmas, nágy csönd volt. Nur Khayam hagyta kínlódni őket. Nyugodtan, lassan rágyújtott, aztán elkezdett a szivarja parázsló füzéhez beszélni: — Nem szeretem a drámákat — mondta közömbös hangsulytalansággal. — Untatnak. Nincs is értelmük: minden úgy történik, ahogy történnie kell ... Miit gondol, mi lesz, ha én elutazom holnap egyedül és itt hagyom Maryt magának? .. . Szegény kis rigó: egy hét alatt véres roncs lesz magából... Nézze ezt az aszszonyt, nézzen engem! Tudja, kik vagyunk mi? Keselyük... kíméletlen, éhes keselyük!... A csőrünket, a karmunkat belévájjuk a húsba és a belekbe ... És nem tudunk jóllakni soha, szegény árva kis rigó!... — Hallgass! — szisszent bele az asszony. Nuir Khayam vállat vont. — Nekünk pénz kell, pénz, tömérdek pénz, határtalan sok pénz! Ez minden. Ezért van minden!... Minek?... Ó, nem azért, mert pénzen mindent meg lehet venni, mert a pénz ruhát jelent! ékszert jelent, jó életet jelent! Nem ... magáért a harácsolásért kell, azért kell, hogy kivájjuk, kiharcoljuk, mert keselyük vagyunk. ... Érti? ... A szép szőke fin kábultam hallgatott. A pillantása könyörögve tapadt az asszonyra, aki most nem mert visszanézni rá és leejtett fővel hallgatott, mint egy leálcázott bűnös. Aztán Nur Khayamra pillantott: ezekben a szemekben pusztító tűz lobogott nyers kíméletlenséggel... Egy hosszú pillanat vánszorgott el a végtelenségbe... a fiú szótlanul felkelt az asztaltól és kiment a tereimből, gépiesen, halotti merevséggel. Nur Khayam hideg biztonsággal nézett utána és mosolygott. Az aszszony összeharapta az ajkát és most ő bámult bele a hervadt rózsaszínű fénybe ... Körülöttük emberek jöttek-mentek. Egy-egy távozó megforduH az üvegajtóban és még egyszer visszanézett a különös emberpárra, Túl faji különbségen, karakteren. külsőm: kétségtelenül egy pár volt ez a kettő, a ragyogó fehér asszony, meg a sötét, keiményszemü indus. Volt valami közösség, ami óhatatlanul összeláncolta őket, mint valami gályarab-közösség ... de érezni kellett, hogy ezek a láncok eltéphetetlenek! Szinte félelmetes volt ez a két ember, a maga sorsrendelte összefonódásában . .. — Mi volt ez? •—■ kérdezte az aszszony hosszú, tompa hallgatás után és ráeimelte a szemét Nur Khayamra. Most már az ő nézése is acélos volt, kegyetlen, küzdő, ragadozómadártekintet.
