Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-06-23 / 25. szám - Szász Zoltán: Őnagysága sirfeliratot keres
Önagysága sírfeliratot keres Irta: Szász Zoltán Leifekvés előtt, mikor a múlt visszajár az ember lelkében, csilingelt a telefon. Ez is a muilt volt, igaz, a frissebb rétegekből való. „Kedves szerkesztő ur, ■— mi tagadás, igy mondta egy rögtön megismert hang — egy nagy kérésem volna. Tudja, sirkövet állittatok szegény Károlynak s érre szükség volna egy feliratra. Valami egészen egyszerűre, néhány sorra. Szeretném ha megírná. De nagyon gyorsan kellene, mert a sírkő már kész s azt szeretném, hogy elutazásom előtt felállítsák.“ — Kérem, ha éppen parancsolja, itt rögtön javaslok valamit, •— feleltem szolgálatkészen. — Na, nem percek kérdése az ügy. Néhány napnyi idő van még. A legszebb volna, ha a napokban egy délután eljönne s itt velem elintéznők a dolgot. Talán holnap délután. Vagy holnapután. — Nagyon szívesen. Mondjuk, holnap délután. Négykor ott leszek a nagyságos asszonynál s megteszem, ami tőlem telik. Másnap délután ott voltam a nyuliuccai villában, ahol önagysága mint nyolchónapos özvegy élvezi tekintélyes földbirtokokban, részvényekben és valutákban hátramaradt hitvesi örökséget. Már nem volt gyászban. Nagyon elegáns, apró virágokkal borított ruhában fogadott. Rögtön a tárgyra tért. — Egy egészen egyszerű, rövid sírfeliratra volna szükség. Hiszen tudja, milyen volt a helyzet szegény Károllyal Ne legyen szó benne szerelemről, örök emlékezésről, viszontlátásról s más efféléről. Semmi nagy szó. Csak egy egészen szürke, finom, ízléses kis felirat kell. Úgy mondta ezt, ahogy a kalaposnőnél beszélnek a nők ... Csak egy egészen kis délelőtti kalapot. Semmi disz, semmi csillogás. ■—- Igaza van, •—- mondom, miközben körülnéztem s megállapítottam, hogy a lakás teljesen át van alakítva s a tapétától kezdve a nő szemöldökéig minden má-, mint amilyen szegény Károly idejében volt. — Fölösleges, sőt helytelen volna nagy szavakat mozgósítani. Vagy pláne költeményeket vagy egy egész uj, e célra alkotott aforizmát vésetni a kőre. Ne is beszéljünk arról, hogy rokonok és ismerősök is olvashatnák ezt az indokolatlan lírát, elég az, hogy maga fölöslegesnek érzi. Egyszerűség és rövidség, nekem is ez a véleményem. — Ez az., — mondta a nő ezúttal bár nem sírkőre szánta, szokatlanul röviden. — Hát kérem, akkor nem lehet másról szó, mint ilye - féléről. „Áldás emlékére.“ Vagy: „Béke porára.“ Vagy? „Béke emlékére“, avagy „áldás poraira". Vagy együtt a kettő. „Áldás emlékére, béke poraira.“ Ez a néhány szó: áldás, béke, emlék s még néhány a sirkőfelirat-irodalom leltári anyaga. Ennél kevesebbet nem lehet mondani, ennél diszkrétebb tartózkodás a múlttal szemben már igazán el se képzelhető. A nőnek azonban nem tetszett, amit javasoltam. — Nézze, az ilyesmi mégis tulegyszerü. Valami egész kicsit, egyénit, eredetit szeretnék. Tegnap kint voltam a A hét aktuális eseményei. Baloldalt: Henderson, Anglia uj külügyminisztere. — Jobboldalt: Érdekes felvétel a Vezúv legújabb kitöréséről.
