Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-01-20 / 3. szám - Kóbor Tamás: Életöröm

Schacht dr., a Német Birodalmi Bank elnöke, a német márka megmentő je, aki igen jelentős szerepet fog játszani a napokban összeülő nagy jóvátételi konferencián.

Babits Mihály, a kitűnő magyar lírikus és regényíró, akinek versei a Képes Hétben is megjelennek.

Fábry Viktor evangélikus lelkész, az eperjesi társadalmi élet közkedvelt tagja — s az eperjesi mükedvelöszintársulat agilis és nagytudásu rendezője.

Életöröm

Irta: Kóbor Tamás

Virágot vásároltam az uccasarkon, mikor egy finom kéz veregetését éreztem vállamon. Hátrafordulva, mélyen homlokába nyomott kalap alól egy nevető száj villantotta rám egészséges fogsorát.

•— Kinek? — kérdezte egy picit oldalra fordulva. Most már két huncut kék szemet ismertem meg.

*— Buncsi! — kiáltottam fel örömmel. -— Csakhogy magát is látom.

— Kinek? — ismételte és virágom fölé hajolt.

— Természetesen magának.

— Kinek? — ismételte konokul. — Mikor megvásárolta, én a világon sem voltam magának.

•— És ez a „kinek“ sem volt még a világon, mert csak úgy találomra vásároltam; mondjuk: magamnak.

•— Akkor tartsa is meg magának, mert én senkitől semmit el nem fogadok.

— Virágot sem?

•— Ezt legkevésbé. De most feleljen: hány év óta nem látott?

— Talán három éve.

— És nem tudta, mi történt velem?

— Buncsika, ez talán kinos magának.

— Dehogy kinos.

— Most mit csinál?

— A kérdéséből látom, hogy mindent tud. Igen, tönkrementem és az uram megszökött, aztán megegyeztünk, elváltunk.

— És? ...

— Nincs tovább. Azóta ur vagyok, királynője életemnek.

—• Milyen szép és elegáns.

— Hallja, maga pedig még mindig szeretetreméltónak hiszi magát, mikor komisz.

— De Buncsika!...

— Igen, azt akarta mondani, hogy aki szép és elegáns és egy tönkrement embernek elvált felesége, annak van valakije, aki majd csak ezentúl fog tönkremenni, a szép elegáns hölgy segítségével.

Vállat vontam.

— Elvégre, ha úgy van, semmi tagadnivaló nincs benne.

— És ha nincs úgy, semmi dicsekednivaló. Van magának szeretője?

— De Buncsi! ...

— Nem ok nélkül kérdem. Kalapüzlete.n van és annak szerezném meg vevőnek, ha szeretője van.

— Sajnálom, Buncsi, de ...

— Nincs. Hát ezzel sincs dicsekednivaló. ahogy hihetőbb volna, ha bevallaná, hogy van. Ezzel a sze.nérmt tcsséggel csak megkárosít engem.

— Becsületszavamra nincs.

— Igazán? Különben magáról hihető. Magi mindig különös volt, már akkor is, mikor hozzánk járt. Siet?

— Éppenséggel nem.

— Akkor jöjjön cukrászdába.

— Szívesen.

— De én fizetek.

— Azt már nem.

— Úgy értettem: magamét. Azóta én senki fiától nem fogadok el semmit.

— Ezért nem vállalta ezt a kis virágot sem?

— Ezért.

A cukrászdában likőrt ivott és drazsét majsz-lt hozzá.

— Mit is akartam mondani? Ja igen. Maga min li г

kü

lönös volt, csak akkor jött, ha már semmiképei ki nem térhetett és végül véglegesen otthagyott, mikor még folyt a sárga lé.

— Tudja Buncsi, a nagy elfoglalt ágom.

— Tudom, hogy nem a nagy elfogl iltság.a. Legyen őszinte, maga tudta, hogy mi fog bekövetkezni é ezé t

Megembereltem magamat. Aki ezt a hiányos jók dvü teremtést nézte, szuibrettszinésznőnek vélhette. Csupa