Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-06-16 / 24. szám - Vozári Dezső: A kém - Vaszary Gábor: Párisi pletyka
'egy férfivel, az nem akart észrevenni. Most a végén persze megkapott egy varázsló. Istennőt csinál belőlem s remek üzleteket fog csinálni velem. Ez a sorsa minden nőnek, aki semmi egyéb, csak szép. Isten veled. Xantippe levele Prodikosfioz A kis cselédet küldöm hozzád ezzel a hírrel, ó Prodikos, mert tudom, hogy ebben az időben Te mindig az agorán tartózkodói, s óraadással gondoskodói magadról s a tieidről, egészen ellentétben az én szerencsétlen urammal, ezzel az uccák paprikajancsijával, aki soha nem hoz haza egyebet, mint az athéniek gunyröhejét. Tudatom tehát Veled, s kérlek, ha találkoznál az urammal, mondd meg neki, hogy tegnap a déli órában egy fiút szültem. Éppen Téged kérlek meg erre a szívességre, mert tudom, hogy az uram Téged utál, s igy nem fog leállani Veled fecsegni erről az eseményről s rögtön haza fog jönni hozzám, aki három éjszaka várok már reá. Én szegény asszony! Tudom jól, hogy rossz híremet költi, ha egyáltalán kegyeskedik abban az ő finom társaságában rólam beszélni. Gyakran mondta nekem, hogy rajtam keresztül tanulja meg elszenvedni a legrosszabbat, amit emberektől szenvedni lehet. így üz gúnyt belőlem, egy szegény asszonyból, aki semmi egyebet nem teszek, mint ellátom a háztartását, ahogy ez a kötelességem is. S ha azt mondja nekem, hogy meg akar javítani, akkor azt kérdem, hogy mi lehet még javítanivaló egy asszonyon? Hogy jövök én ilyesmihez? Én nem szólok semmit a filozofálás ellen és csendesen hallgatok, ha azt meséli néha, hogy bene egy isten van s ezért nem törődhet a háztartással és kenyérkereséssel. De a filozofálás is egy külön dolog, és a gyermekszülés is egy külön dolog. És nem csekélyebb dolog. Ki tudja, mit fog még csinálni vele a filozófia. Egyelőre még arra sem volt jó az egész, hogy nyomorúságos életünk gondjait enyhítse. Mit büszkélkedik itt, hogy ö nem fogad el pénzt a művészetéért, mint Ti sophisták, akik pedig bizonyisten mulatságosabbak vagytok az újdonságaitokkal, mint ezek az erénycsőszök! Miféle gőg az, amely nem eléggé gőgös ahhoz, hogy a nyomorúságot levegye egy szegény asszony vattairól! Ez a gonosz ember úgy fogja végezni, hogy a végén mindenkit magára haragít. Már most untatja az embereket ebben a városban, ahol pedig igazán szívesen látják a fecsegőket. De ha megfogja a vargát és előadást tart neki, hogy alapjában nem tud semmit, akkor abból csak annyi igaz, hogy valóban nem ért semmit még egy lábbelihez sem. Azt hiszem, nem valami nagyszerű filozofálás az, amely nem tud eligazodni a kicsiben és aljasban, amivel az élet megterhel bennünket. Az ilyesmi csak egy bolond gőgös fecsegése. Azért tudtok ti olyan jól fecsegni mindenről, mert valamennyien csirkefogók vagytok. Én most itt fekszem, s az Asztalos uccából az öreg, vak Eunoya adja keblemre a gyereket s aztán valami főzetet készít nekem. És arra gondolok, hogy ti most csavarogtok az uccákon s telefecsegitek az emberek fejét. Ha nem vagytok bolondok, akkor ^feltétlenül nagyon buták vagytok. S ha az uram már nekem szegény asszonynak se tud segíteni, szeretném tudni, hogyan A KÉM Nem láttam a kémet. Csak a lapokban olvasom, hogy egy urat ponyvaregényes körülmények között tartóztattak le; az illető kém volt, aki fontos katonai titkokat bocsájtott áruba mélyen leszállított áron. Kétségtelen, a kém meg fogja kapni a maga néhány esztendejét börtönben, szigorított várfogságban, amint azt már a katonai btintetötörvénykönyv előírja. Ez az ő dolga. Én csupán azt szeretném elbeszélni itt, hogy gyermekkorom zagyva olvasmányai óta misztikus elképzelések élnek bennem egy különös fajtájáról a kalandornak: a kémről. Elképzelések. Mert komolyan hinni sohasem tudtam bennük. Indexre tett regényalakok életét élték ezek az emberek fantáziámban s még ott sem jutott nekik túlságosan sok hely, csak éppen, hogy még nem feledkeztem meg róluk teljesen. Szerényen húzódtak meg emlékeim Pinkerton — Prof. Nick Fantom — regiszterében. Ám a valóság gyakran licitálja túl a vérbő képzelőtehetséget is s uj elképzelésekhez szállít origót, kiindulási pontot. S a valóság azt is bebizonyítja néha, hogy a kém, ez a tragigroteszkül valószínűtlen figura, eleven ember, polgártárs, mint a többiek, én, te, ő, mi, ti, ők; eszik, iszik, dohányzik, alszik s ha a villamosban lábára hágunk, ijedten rebegünk egy lehelletfinom pardont. Minden rezsimnek megvannak a maga katonai titokzatosságai s ugylátszik, vevő is akad hozzájuk mindenkor. Redí ezredes a k. u. k. ármádia haditerveit vitte vásárra holmi asszonyi szeszélyek költségeihez akarván fedezetet szerezni. Prágában most utóda akadt egy törzskapitány személyében, aki bár kisebb jelentőségű, mindazonáltal nem a nagy nyilvánosság elé szánt militáris okmányokkal kereskedett. Ez a spionázs azonban valahogy mindenképp rácáfolt az én elképzeléseimre. Egyrészt azzal, hogy egy elhibázott emberi élet drámai valóságává tette azt, amiben maradék nélkül sohasem tudtam hinni, másrészt, mert leradirozta a kém feje búbjáról a regényesség utolsó dicsfényét is. Fájdalom, az derült ki, hogy a kém nem zárkózik be többé titkos és csupán szakavatott gombnyomásra nyíló ajtókkal rendelkező földalatti barlangok bolthajtásai alá, nem készít pontosmüvü pokolgépeket, nem lövi halomra a detektiveket, nem tagja a Tizenhármak Klubjának sem, — ó borzalom! — hanem azt teszi egyszerűen, hogy szombaton tudna ő tanácsot adni azoknak az uraknak, akik bizonnyal nehezebb gondokkal élnek mint én szegény nő a magam vackában. Kérlek, ó Prodikos, mondd meg az uramnak, mi történt velem, s arra kéretem, hogy szelleme csodái között ne feledkezzen meg arról a csodáról, amit egy kisgyerek jelent. Isten veled. Fordította: Márai Sándor. délben, irodazáráskor magához vesz egypár aktát a minisztérium safe-jéből, repülőgépre száll, vasárnap illetékes helyen lemásolják az okmányokat, melyek hétfőn reggel ismét ott vannak a kémmel együtt a hivatalban, mintha misem történt volna. A dolog nagyon egyszerűnek látszik. De éppen ez a baj. Nem lehet belenyugodni, hogy már a kémek is racionalizálták hivatásukat s nem tartják magukat ama romantikus módszerekhez, melyeket a kalandorhistóriák szakavatott autorai írnak elő ilyen esetekre vonatkozóan. Nem lehet belenyugodni. Nem! Vozári Dezső. Párisi pletyka André Gide meginvitálta egy hetilap munkatársát egy igen előkelő étterembe, ebédre. Mivel az étterem előkelősége mellett szörnyű árairól is nevezetes, kissé szerényen étkeztek és elüldögéltek vagy három órát az ebéd után. Azért üldögéltek el vagy három órát, mert André Gige-nek még csak eszébe sem jutott, hogy fizessen, pedig az újságírónak már nagyon is mehetnékje volt és csak erre várt. Már egyetlen vendég sem volt az étteremben és a pincérek tisztes távolból körülállták őket, de André Gide-t még ez sem emlékeztette a fizetésre. Négy óra felé járt. ‘André Gide ebbe is belenyugodott, de még mindig nem nyúlt a pénztárcája után. Végre is az újságíró odahívta a főpincért és fizetett, egyre arra várva, hogy Gide ur majd csak közbelép. De nem történt semmi. A ruhatáros odahozta a felöltőjüket; Gide ur itt sem fizetett, hagyta, hogy az újságíró fizessen itt is helyette. Végre, hogy kiértek az uccára, megszólalt a vendéglátó: — Mit akar barátom, én nem tehetek róla, de én zsugori vagyok! Egy fiatal mozirendező egy filmmecénásnak a Perrault-meséket proponálta megfilmesítésre. A szakember meg volt botránkozva: — Perrault-meséket? Meg van maga bolondulva? Ilyen öreg dolgokat proponál nekem, egy avantgardistának? Különben is már elvesztettem a pénzemet az „Ali baba és a negyven rabló“val . #
