Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-06-16 / 24. szám - Krónika • Karinthy Frigyes: Hölgyeim és uraim - Blei, Franz: Két levél. Ford. Márai Sándor
k R OVI KA hát kérem, meggondoltam magam. Mindent megfontoltam, mérlegeltem eshetőségeimet, számot vetettem lelkiismeretemmel, megpróbáltam összeegyeztetni érdekeimet a külső követelményekkel. És határoztam. Csatlakozom. Csatlakozom a rákellenes mozgalomhoz. Kérem, ha már a kormány is csatlakozott, mégis lehet ebben a dologban valami. Én nem vagyok éppen egy szolgalélek vagy hogy, mondjuk, nagyon imponálna nekem a kormány, csak azért, mert kormány. Nem kérem, nekem a kormány nem a magas állása miatt imponál, hanem ... hanem, igenis, éppenhogy a jó szivéért, hogy azért nem nézi le a szegényebb embert se, azért. Tessék, most például csatlakozott a rákellenes mozgalomhoz. Mert kérem, ugyan mi lett volna neki nem csatlakozni? Semmi. Egyszerűen nem csatlakozik, aszongya, kérem, semmi közöm hozzá, intézzék el az urak maguk közt. A rák meg a mozgalom. Most aztán itt állana a mozgalom, a sok orvos, meg tudós, világszerte, akik vagy ötven éve dolgoznak és spekulál-Kedves Menelaus, a ti nagy férfiőrültségteknek hetedik esztendejében küldöm Neked, kedves uram és királyom, nagymessziröl egy titkos küldönccel ezt a levelet a trójai táborba, igazán sokkal meszszebbről, mintahogy Te ezt el is tudod képzelni. De kénytelen vagyok a Te józaneszed, valamint fegyvertársaidnak józanesze érdekében feltételezni, hogy e hosszú idő alatt, ebben a hét esztendőben s annak minden viaskodása és küzdelmei között Ti meg is feledkeztetek már e háborúság igazi okáról: az én jelentéktelen kis személyemről. Kezdetben — tudod, mikor Ti hajóitokkal kikötöttetek a parton s táborotokat megépítettétek messze a város falai előtt, — akkor büszke voltam, mert látnom kellett, hogy a görög nemzet legjobbjai keltek útra Veled abból a célból, hogy engem visszacipeljetek s csábítómmal, a fiatal Páris herceggel, képzelheted, hogy éreztettem is ezt, részben direkt megjegyzésekkel, részben mindenféle célzásokkal. És a szegény, csinos fiú csakugyan meg is tett mindent, hogy a Ti jelentékeny fáradozásaitokkal egyenértékűnek mutatkozzék. Egy magamfajta fiatal asszony részére igazán nem volt valami különösen mulatságos az élet Spártában. Félnak a rák ellen. Roppant kellemetlen lett volna az egész dolog, valljuk be, kompromittálva lett volna az egész mozgalom. Kérem, annak a ráknak is van annyi esze. Ha a kormány nem csatlakozott volna a mozgalomhoz, a rák jót röhög az orvosokon, rádium-kezelésen, sebészeten, — na, híresek, mondta volna a rák, ugye, a kormány se csatlakozott, hiába csináltátok az egészet. Mégis nekem volt igazam, nem is úriemberekhez való dolog, engem üldözni. De igy kétszer is meggondolja a dolgot az a rák. Hm, hm, mondja magában a rák, úgy látszik, jó lesz összébb húzódni. A kormány nem jó szemmel nézi üzelmeimet. Ejnye, ejnye. Abba kéne hagyni az egészet, más üzlet után nézni. Hát ezért csatlakoztam magam is a rákellenes mozgalomhoz. Ja igaz, elfelejtettem mondani, azonkívül a földrengés-ellenes mozgalomhoz is csatlakozom, természetesen, ha a kormány is csatlakozik. És a nap kihűlése elleni mozgalomhoz. Miért ne? Szivem, az nekem is van. Nemcsak a kormánynak. Karinthy Frigyes. tékeny vetélytársnőim sokat bosszantottak, mert mindig a legújabb athéni divat szerint öltözködtem, amiben ők persze húsz évvel elmaradtak. Boszszantotta őket perzsa szakácsom is, legalább is úgy, ahogy én szenvedtem attól a ti szörnyű fekete levesetektől, amely, hiszen tudod, majdnem tönkretette a teint-emet. És végül te, kedves Meni, nem voltál már a legfiatalabb. De ennek a trójai fiatalembernek felbukkanása nélkül valószínűleg nem történt volna semmi, s idővel magam is azokat az irtózatos kalapokat hordtam volna, mint a spártai hitvesek, s megettem volna azt a bizonyos levest, mert idővel nem tartottam volna fontosnak azt, hogy ápoljam a teint-emet. Gondolj amit akarsz, s tartsd ezt egy bűnös asszony hazug kertelésének, — de mégis igy van, hogy mi szegény nők, akiket az a szerencsétlenség sújtott, hogy jelenlétünkkel rögtön egy darab hússá változtatjuk át a férfiakat, nem ismerünk más megoldást, mint azt, hoc--' valaki a kezünknél fogva vezessen bennünket, valaki, aki ismeri a számunkra kijelölt utat. Ah, ha tudnátok, mennyit szenvedünk mi s mennyit kínlódunk a szépség miatt, mellyel ti öveztek minket.. Nem hiszem, hogy a gyönyörteljes pillanatok nyeresége, melyet igy besöprünk, megéri a gondot és aggodalmat, mely egyre üldöz bennünket, kik reszketünk annak gondolatára, hogy elveszíthetjük szépségünket s megremegünk minden kis vimmerli lehetőségére. Szép nőnek lenni, ez a legnehezebb sorsok egyike. És aztán elhoztak Trójába, mint a legszebb nőt, akit maga az Istennő tüntetett ki! Mondhatom neked, hogy gyalázatosán rossz sorom volt ott, az orrfintorgató és vizslaszemü trójai hölgyek között. Az én jó Párisom, s fivérei és barátai igazán megtettek mindent, ami enyhíthetett a sorsomon. De mikor aztán Ti eljöttetek ezzel a háborúval s a férfiaknak nem volt többé idejük egy szegény, szerencsétlen asszony vigasztalására, s az örökös lövöldözés miatt azzal sem kárpótolhattam magamat, hogy az aranyművesekhez és ékszerészekhez menjek, s általában a csinos üzletekbe, s csak halaskofáknak való ruhákhoz jutott az ember, — akkor, kedves Meni, igazán teljesen kész voltam. S mikor a megszállás harmadik esztendejében alkalom nyílt arra, hogy megfelelő álruhában az egyiptomi követséggel elhagyjam a várost, senki nem volt boldogabb, mint én. öt esztendeje már, hogy itt élek ebben a nagyvárosban, Alexandriában s Ti még mindig azt hiszitek, hogy én Trójában vagyok, öt éve van egy magasállású barátom, aki nagyon kellemes életet nyújt nekem. Anubis főpapja ez az ur. Még egy kis idő, azt mondja, s akkor annyira lesz velem, hogy bemutathat honfitársainak mint istennőt. Ennek a forró országnak a napsugara egészen barnára égetett. Most sokkal karcsúbb vagyok, mint mikor Te ismertél. Az itteni divat elragadóan áll nekem, meg se ismernél már, Te kedves, öreg Meni. Ha arra gondolok, hogy Ti még mindig ott állomásoztok a jó Trója előtt, abban a Íriszemben ,hogy én még ott vagyok s Ti onnan ki tudtok engem szabadítani, nevetnem kell, ezt elhiheted. De Ti férfiak ilyenek vagytok. Az okot már régen elfelejtve verekedtek tovább magáért a verekedésért, s mert sokan közületek nem szívesen mennek haza. A jó Penelope már hét év előtt harminc éves volt, ahogy ő mondta. Tehát negyven éves volt. Én nem tudok mindezen változtatni, kedvesem. Pá, drága öregem! S ha egyszer beveszitek a várost, üdvözöld nevemben Párist. Nagyon kedves fiú volt, kezdetben. Mindig a kezdetnél kellene maradni. És az, aki nekem később sokkal jobban tetszett, mint a fiatal Páris, az idősebb fivére, az meg nem akart rólam tudni, anynyira bele volt habarodva abba a rendkívül unalmas feleségébe, az erényes Andromachéba. Tőled, bocsáss meg, az öreg királytól egy kisfiú vett el engem, s mikor végre találkoztam Helena levele Menelausfioz KÉT LEVÉL Irta: Franz Blei Hölgyeim és uraim,
