Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-06-09 / 23. szám - Vozári Dezső: Néger-irodalom - Szenes Erzsi: A nyomtatott könyv védelmében
Néger-irodalom A világnak tudomásul kell vennie, hogy a háború óta elmúlt néhány esztendő alatt az amerikai négerek egy óriási és jelentős kul-tura-komplexumot teremtettek s alázatos rabszolgákból emberekké lettek, akik nagy akaraterő és büszke faji öntudat felett rendelkeznek. Egy generációja a néger publicistáknak, néger regényíróknak, néger költőknek nőtt ki a semmiből s ezek egy rxe[spe\ktá)b\ilis színvonalú négerirodalomnak vetették meg alapjait. Ennek az irodalomnak nyelvezete dús és gazdag képeivel, az érzések hallatlan intenzitásával és lebilincselő pompájával tűnik ki. A szavak belső feszítőereje és a kifejezésmód tarkasága további jellemvonásai ennek az uj liter atiurának. Különösen a versírásuk ért el páratlan mélységeket, mely magával ragadja az olvasót, éppúgy mint ahogy a néger zene és a négertánc meghódította a világot. A témákon — nagy változatosságuk mellett — két vezérfonál húzódik át: az egyik a néger nő szépségének magasztalása (itt általában megfigyelhető a néger lélek csillapíthatatlan szomjúsága a „Szépség“ iránt), a másik vezérfonalat az a kultúrharc nyújtja, melyet Amerika politikai és kulturális viszonyai hívtak ki az Újvilág fehér és fekete lakosai közt. A néger, aki büszkén hirdeti fajtájához való ragaszkodását, még ma is lázadónak és lázitónak számit Amerikában. Egy ismeretlen néaer lírikus két karakterisztikus versét iktatom ide hevenyészett és prózai fordításban, melyben bár elvész az eredeti különleges és nagyszerű ritmusa, mégis fogalmat nyújt az érdeklődőnek a világirodalom ez uj ágának mentalitásáról: A NÉGER MENYASSZONY Fehér lányok a napra vágynak, a nap megpörköli finom bőrüket; ők tudják, mennyi szépség szunnyad egy ifjú néger menyasszony barnaságában. Hej, lány, fényes és fekete a tested, te jól ismered azt a napsugarat; hej, lány, te leszel a párom, mert az a napsugár te vagy magad. Fehér lányok szeretnek szépek lenni, színes kendőkkel díszítik magukat; ők tudják, hogy a távolban létezik egy földrész, mely tarka és színekben pompázó. Hej, lány, csillognak fekete orcáid, te ama földrészről származol; hej, lány, ne légy hát szomorú, az én birodalmam te vagy. Fehér lányok merengve állnak olykor a tavaszban s a küzdelem céljáról álmodoznak; ők tudják, hogy nem csacska játék a mostoha élettel megbirkózni. Hej, lány, lásd, én úszom, tornászom, ugróm s a győzelmem célja te vagy; hej, lány; légy ott, ha boxerekkel küzdők s ha győzök, légy te bérem és jutalmam. A NÉMA SÁRKÁNY Mister Yankee és társai szívesen nyalakodnak a kultúra körül s aki nem nyalakodik, az megvetik rémesen. Fehér polgárok az igazak, az ö lelnem nyalakodik, azt megvetik rémesen. gerek, rabszolgák vagyunk, akik szenvedni születtünk. Kutyáikat kolbásszal etetik, bennünket szalonnával csalogatnak; mi fűrészelünk, kalapálunk, cipőiket keféljük s felmossuk, ha odapiszkitanak. Szerencsés a néma, mert a néma nem beszél; fecsegés a balgák erénye, a hallgatás a néger joga. Némák vagyunk hát, mint a sárkány, ki mérget hord fogaiban . . Légy néma néger, majd ha, eljön a, bosszú ideje, akkor végre kibeszéljük magunkat. Vozári D-ezsö. R nyomtatott konya oédelmében Letagadhatatlan, hogy az élő könyv Edgár Wallace zseniális ötlete, melyről „A nem nyomtatott, az élő könyv“ címmel Neubauer Pál számolt be a Képes Hét elmúlt heti számában, uj és nagyszerű lehetőségek felé viheti az irót és az irodalmat. Mégis, az irodalomban, amely hivatva van megmaradni egy későbbi nemzedék számára és gyönyörűségére, talán mégsem a gyorsaság a fontos. Edgár Wallace az irodalomban, ha ugyan annak lehet nevezni, amit csinál, csak quantitás és nem qualitás szempontjából vezet. Dehát elismerem, ez mellékesség, hogy mily körülmények, miféle szükségesség vezette a feltalálót, hiszen éppen úgy lehetett volna irodalmon kívül álló ember is, aki az irók számára a munkát, az olvasók számára az irodalmi müvek megismerését igy megkönynyitette. Magam is érzem, milyen beláthatatlan, elámitó a perspektíva, közvetlen, élő kontaktusba kerülni az olvasóval. Ám nézzük az olvasót! Az irodalmi müvek uj befogadója, uj élvezője, aki kinyitja majd a fülét, hogy meghallgassa az irót, felér-e azzal az olvasóval, aki a szemén keresztül issza be, fogadja az iró szavait? A hang bizonyos fokig használhat vagy árthat a mondanivalónak. Színe, lágysága, érdessége, mélysége szerint veszíthet vagy nyerhet a mondanivaló jelentőségében és szépségében. A hang a legmegtévesztőbb valami, a hang az, amelyből a legtöbb visszaélés és megtévesztés származik. Jelentéktelen müvek, színdarabok és költemények kitűnő interpretálásban a legjobban hathatnak és ha azután magányos, tiszta órákon nyomtatásban kerülnek elénk, a csalódás érzését hagyják bennünk vissza. A hangsúlyon sok minden múlik, nemcsak a köznapi beszédben, hanem a színpadról, szószékről elhangzó mondanivalóban is. A demagógiának az élő szó az alapja, a hang, az élő szóban éli fénykorát, mire nyomtatásba kerülnek azok a szólamok, amelyek egész tömegeket ejtenek ámulatba és ragadnak magukkal, már halottak. Minden szó, minden gondolat nyomtatásban állja ki az igazi tüzpróbát, csak a nyomtatott, leirott szóból derül ki, vájjon a maradandósággal, az örökléttel van-e eljegyezve, vagy mentehetetlenül elsikkad, elvész megszületése pillanatában. Már most tegyük fel, hogy az iró hangja nem kellemesen csengő, egy érdes hang s a különös fényű és tüzii szavakat, a mély gondolatokat úgy kiséri, mint valami rossz zene és a hallgató figyelmét nem tudja semmiképp magához vonzani, vagy silány mondanivalóját zengő orgonahangon mondja el az iró és elkábitja a hallgatót. Mi jön ki ebből? Nem is szólva arról, hogy rengeteg ember nem képes figyelmét, gondolatát koncentrálni előadásokon éppen a hang miatt és úgy szaladnak szét gondolatai, mint a napsugarak a tükör felületéről. De az olvasó, az iró igazi hallgatója és figyelője, ha belekapcsolódik a mágikus erejű, apró, fekete betűkbe, megbonthatatlan kontaktusba kerül a betűkön át azokkal a gondolatokkal és azokkal a szépségekkel, amelyek az iró lelkében megszülettek s amelyek ezekbe a halott és mégis annyira élő, megelevenítő erejű jelekbe vannak rögzítve. Oh, magányos esték és magányos órák, amelyekben rokonszellemek felvezetik az olvasót a montblanc-i magasságokba! Oh, tiszta órák, melyeken a könyvvel a kezünkben beheggednek az élettől kapott sebeink! Tiszta pillanatok, amikor egy-egy könyv szavai megnyitják az emlékezés zárt kapuit és saját életünket éljük a könyv hőseiben. És milyen termékenyitöek ezek a gondolatok, saját gondolatainkat segítik, támogatják életre, mint irgalmas szamaritánusok. És lehet-e nagyobb értője, élvezője, méltánylója az írónak, mint az olvasó, aki belemerül a nyomtatott könyvbe és kikóstolja a gondolatok minden izét, mint parányi serlegekből kiszürcsöli édességüket és fanyarságukat, a színüket látja és érzi az illatukat és meghallja az iró valódi hangját, azt a belső hangot, mely élőbb az élő hangnál, nem téveszthető össze senki másnak hangjával, az iró egyénisége, tiszta mint a hegyi patakok csörgedező vize. Ez a hang az a hamisítatlan bélyeg, amely az irót íróvá teszi s olykor halhatatlanságát biztosítja. Az a generáció, amely kizárólag gramofonból fogja ösmerni az irót, tudomásul fog venni mindent a tempó és a könnyen elérhetőség nevében, többet fog tudni az írókról és az irodalomról, de nem fog elmélyedni benne és nem fog megnemesedni általa. Ez csak a technika diadala lesz. Az íróknak módjuk lesz valamennyi ötletüket szétküldeni a világba, de áhítattal ki figyel majd rájuk? Az irót valószínűleg magával fogja ragadni a lehetőség, mennél többet adni önmagából, mennél többet közölni a világgal s a rádió és a repülőgép korában elvetni a gondolatok közlésének primitív eszközeit, az írást és a nyomtatást. A szent frigy, a mélységes benső intimitás iró és olvasó között meg fog szűnni. Valami ki fog veszni a világból, ami nemes volt és felemelő. Egyedül maradni fenkölt szellemekkel és társalogni velük. Olvasni! Kikapcsolódni önmagunkból és belekapcsolódni az élet, a természet, a világmindenség titkaiba. Nem is annyira az iró, mint az olvasó miatt védem a nyomtatott könyvet. Szenes Erzsi.
