Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-06-09 / 23. szám - Kóbor Tamás: Volna

az iskolában süíve-föve együtt vannak és azután soha többé nem látják egymást. — Értem. — Én pedig már nem értem. Ahogy erre a fiatalem­berre néztem, kicsit elszédültem. A Kamilla fia. ö is úgy mehetett férjhez, ahogy én megházasodtam: szabadon és becsületesen. Ha szerelmes volt belém, én is szerelmes vol­tam őbelé. Mért nem vettem el öt? Hisz a feleségembe is szerelmes voltam, nem volt viszonyunk, nem volt lekötött­ségem, szabadon és becsületesen elszakadhattam volna tőle is, mint Kamillától. Mégis elvettem. Mért vettem el öt s miért nem vettem el Kamillát? — Mert akkor még csak huszonötéves voltál és azu­tán már huszonnyolc. — Úgy van, ezt mondtam magam is, mikor a kérdés először belém hullott. Később azután már nem mondtam. Mert tegyük fel, hogy nem veszem el a feleségemet és har­mincegyéves koromban újból szerelmes leszek valakibe s azt veszem el. S akkor azt mondanám: mert akkor huszon­nyolcéves voltam, később pedig harmincegy. — Igazad lett volna, ha igy történik, de ebből nem következik, hogy nincs igazad, mert másképp történt. — Történik, az a helyes kifejezés. Az ember nem cse­lekszik, hanem valami történik. És megtörtént, hogy el­vettem mostani feleségemet és van egy nagyszerű fiam és még nagyszerűbb leányom. S ha megtörténik, hogy később mást veszek el, ahogy Kamilla helyett mást vettem el, ak­kor ez a két pompás gyermekem nem volna. — Örülj tehát, hogy igy történt. — Úgy van. Örülök, hogy igy történt. De aztán ... — Nos? — Aztán... most következik a bolondságom. Nem azt nézem, hogy ennélfogva van két nagyszerű gyermekem, hanem azt a nagyszerű fiatalembert, aki állást kér tőlem, a Kamilla fiát, aki beszélt az édesanyjáról, hogy oly sok­szor emlegetett engem. Egy szót sem érzelmeinkről, elsza­­kadottságunkról, de érezhetően sokszor rám gondolva. Ta­lán mindig rám gondolva. Talán akkor is rám gondolva, mikor ennek a fiúnak anyjává lett — barátom, érted az őrületemet? Az hullott a lelkembe, hogy ha akkor elve­szem Kamillát, ez a fiatalember lett volna a fiam. — Nagyon bölcs következtetés. Nem gondolnád, hogy más apától, ugyanattól az anyától nem ugyanaz a gyerek születik? Hogy ebben az esetben sem az a fiatalember nem születik meg, sem a te mostani gyerekeid, hanem egészen mások, akik most nincsenek? — Tudom, tudom. De hisz éppen azért fordulok hoz­zád, mert tudom és mégis úgy érzem, hogy az a fiatalem­ber a fiam lehetne s mikor most idegenül egy öreg úrtól protekciót kér, le kellene magamat lepleznem: keblemre, fiatalember, tudd meg, hogy apád vagyok! — Finomakat gondolna édesanyjáról! — Ne légy frivol, jól tudod, hogy nem mandanék ilyesmit. De összekavarodik bennem, ami van, azzal, ami lehetett volna. Nem álmodtál még soha érettségiről, melyet le kell tenned? Hova lett az a sok-sok idő, ami az érett­ségit követte, valóban követte, mig megint úgy állsz előtte, mintha soha mögötted nem lett, volna? Ilyen kava­rodás támadt bennem éberen és hiába, nem tudok tőle sza­badulni. Nem szabadulhatok a bűntudattól, bűnért, mely­ben ártatlan vagyok. Isten a tanúm, nem volt semmi köte­lezettségem Kamilla iránt. De beszélt rólam gyermekeinek, holott teljesen kiveszett emlékezetemből. Tehát mégsem volt kiegyenlítve a számadás? Több voltam neki, mint múlt s a házassága kevesebb, mint saját élete. Barátom, azóta, hogy az a fiú elembe állt, nem tudom, az életemből mi az enyém, mi másé. S amikor élek, nem öltem-e le azt az életet, melyet enélkül éltem volna? A magaménak ér­zek egy fiút, aki nem az enyém s a magam édes gyerme-Megkezdődött a tavaszi tennisz-szezón. A francia Lacoste Berlinben játszik. keire úgy gondolok, mintha valakitől elloptam volna. Mit szólsz ehhez? — Barátom, ha okos akarnék lenni, azt mondanám, hadd gondolkodjam huszonnégy óráig azon, amin te töp­rengesz nem tudom, hány hónapja. Ha becsületes akarnék lenni, azt mondanám, nem gondolkodom huszon­négy óráig; mert hiába tenném, akkor sem tudnék többet, mint most. Ha jó barát akarnék lenni, korholná­lak: öreg ember létedre mért engeded át magad ilyen té­­pelödéseknek? Fordulj fürdömesterhez, az kidögönyözi be­lőled a problémát. De mivel csak segíteni szeretnék rajtad, azt tanácsolom, ismertesd meg azt a fiatalembert a leá­nyoddal. — Már ismerik egymást. — Igen? Akkor, ha van megoldás, a leányod fogja megoldani. — Istenemre, erre nem is gondoltam. — Ezt eskü nélkül is elhiszem. — És akkor ő is a fiam lenne, nagyszerű! — És állást is tudsz neki adni, akár a saját fiadnak. — Igen ... de ... — Nos? — Nem fogom úgy érezni, hogy testvéreket házasítot­tam össze? — Lehet, de akkor már nem hozzám jöjj, hanem eredj az elmeorvoshoz.

Next

/
Thumbnails
Contents