Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-06-02 / 22. szám - Szécsen József: Asszonyok
Az asszony levelei hűvösek voltak, még átérzett a halk sorokon a harag, amiben elváltak. Most szinte örült, hogy távol vannak egymástól. Néha szerette volna ezt a távolságot megnövelni s az időt még hosszabbra nyújtani. S mégis úgy érezte, nem tudnak soha elszakadni egymástól. Micsoda méreg árad egy asszonyból, milyen titokzatos erő, hogy mindenen át fogvatartja a férfit. III. Pizsamájába bujt, szalmapapucsba bujtatta lábait s felment a szobájába. Egy hete nem irt az asszonynak, az hiába sürgette a választ. Olvasott, cigarettázott. Délben ebédelt, aludt egyet, majd felöltözött s elhagyta a szanatóriumot. A kis stájer falu főterén tüzoltózenekar játszott. A körbeállitott székeken ültek a fürdövendégek. Csak körülnézett s meglepetve látta, mennyi nagyon öreg ember van köztük. Ezek az emberek évek óta jártak ide, pontosan minden nyár itt találta őket a híres gyógyforrás mellett. Itt találkozott a berlini asszonnyal. Köszöntötték egymást. Az asszonyon halványkék selyemruha volt. Rövid szőke haja aranyosan csillogott. A szája mosolyra nyílt. Sétára indultak a közeli fenyveserdőbe. Egy .emelkedésen át vitt az ut. Csupa fenyőfa mindenfelé. Nagyszerű illatokat árasztottak ezek a fák. A levegő megtelt ezzel a gyantás, párás kigőzölgéssel. Az asszony arca kipirult, olyan volt e percben, mint azok az angol ladyk, akiket képeslapokon ábrázolnak, tenniszütövel a kezükben. Csendesen mentek egymás mellett. Aztán Csák megkérdezte, mióta van távol hazulról? Megtudta, hogy három hónapja otthagyta Berlint, ahol férjének bútorgyára van. t — A férjem nagyon ■szeret engem — tette hozzá mosolyogva —, mindent megtenne értem ... Az asszony neve Mary volt. 1 — Mit gondol, milyen ember lehet a férjem? — kérdezte váratlanul. Csák arcán mosoly suhant át. — Igazán nem tudom elképzelni... — Kicsiny, mérges ember, egész nap veszekszik a gyárban, nem vérbeli berlini, húsz évvel ezelőtt vándorolt be Lengyelországból... ö engem imád, lehozná értem a csillagokat... Minden szava: drágám, angyalom, kincsem. Dr. Hámosné úrnő, az Ipolysági társaság tagjának portréja. — Bánsághy Vince müve. Nem szívesen engedett útra, de nem tagadhatja meg s az orvos is az én pártomon volt: kell, idegeim meg vannak tépázva. Aztán könyvekről beszélgettek; az asszony nagyon szerette a Wallace-regényeket. Később a férfi úgy érezte, hogy ez az asszony titkot hord magában. Egy helyen pad kínálta magát, itt leültek. A férfi mélyen a nő szemébe nézett. Aztán halkan kérdezte: — Felejteni akar, azért jár szanatóriumról-szanatóriumra? ... Az asszony tiltakozni próbált. Majd lehajtotta a fejét s csendesen maga elé mondta: — Igaz ... Aztán szinte közönynyel, mintha valaki más életéről szólna, feltárta életének titkát: Bevallotta, hogy szerelmes volt. A mérnök egy repülőgépgyárban dolgozott. Gyakran csináltak kirándulásokat a közeli vidékre kettesben a gépen. A férj egész nap a gyárban volt, nem sejtett semmit. Egy nap aztán, amikor leszálltak, a repülőtéren ott várta öket. Nagy lármát csapott, összeverekedett a mérnökkel, akit úgy szabadítottak ki a kezei közül; öt nem bántotta, de beadta a válókeresetet s most válófélben vannak. Azért a férje gyakran ir s pontosan küldi a pénzt, amiben megállapodtak... A férfi csodálkozva nézett rá. Milyen nyugodt s tiszta asszonynak látszott. S mit rejt ez a halovány arc. Aztán hirtelen a szivébe nyilait valami. Az ö asszonya is távol van, haraggal mentek szét, ki tudja, mivel tölti napjait. Csák megdöbbent... Micsoda asszony. Milyen könnyen, majdnem cinikusan feltárta élete titkát. Vagy anynyira egy ügy ü? Az asszony halkan felkacagott. Talán kitalálta gondolatait. — Maga most nagyon rossz asszonynak tart. Akkor nem ismer, nem ismeri az életemet, nem tudja, mennyit szenvedtem én. Milyen tiszta hittel, idealizmussal mentem a házasságba. Egész fiatal voltam még, tizenhét éves. A mi házasságunkat a rokonság akarata hozta össze. Mit tudtam én még akkor az életről. Hizelgett a hiúságomnak, hogy olyan fiatalon férjet kaptam... Mennyi elképzelésem lett lassan semmivé. Kiábrándulások egész sora látogatott meg. Mindenem megvolt s mégsem voltam boldog. A fér-