Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-06-02 / 22. szám - Szécsen József: Asszonyok
ASSZONYOK IRTA: SZÉCSEN JÓZSEF I. A szanatórium épülete a park közepén állott. Hatalmas park volt, tele zöldelő bokrokkal, fenyves allékkal. Mikor sétára indult benne a férfi, méltán gondolhatta, hogy erdőben jár. Mókusok ugrándoztak és madarak hangversenyeztek a fákon. Szinestollu kis madarak voltak, melyek lemerészkedtek a nagy tisztásig, ahol a nyugágyak állottak. Messziről a stájer Alpok békés, ködbevesző körvonalai simultak a szelíd éghez. A levegő enyhe volt, valami különös lágyságot érzett, amikor a tüdejébe szívta. Virágillat, a fenyvesek s a hegyekből leáradó különös alpesi szag terjedt szét ebben a levegőben, amit a szanatórium betegei mohón és szomjasan szívtak be, mert ettől vártak gyógyulást. A kétemeletes épület egyik sarokszobájában lakott Csák Géza, a fiatal festő. Azért jött ide, hogy hosszú, nedves és ködös pesti téri nyomait kiheverje. Influenzája volt téli hónapokban, kissé lefogyott s alapos kúrával teljesen rendbe akarta szedni magát. Az első napok kissé unalmasak voltak. Kevés lakója volt még a szanatóriumnak. Reggel felvette pizsamáját, egy takarót és fejvánkost szorított a hóna alá s lefelé indult a lépcsőkön. Egyik fordulónál, a folyosón nagy tükör állott. Itt életnagyságban szemlélhette magát. Magas, karcsú alakja kissé imbolygóit a tükör sima lapján, ahogy lefelé ment. Haja rendetlenül hullott a homlokára. Az arcszine kissé sápadt volt, a szája körül valami rejtett szomorúság bujkált. Amig ő itt tartózkodott, azalatt feleségét rokonok látták vendégül egy kis vidéki városban. Két éve voltak házasok s csak sóhajtva tudott arra gondolni, hogy gyakran nem értik meg egymást. A férfi folytonosan fantáziájának szárnyain szíSzorgalmas sárközi kislány; alig látszik még ki a földből, máris ott látható a rokka mellett. nezte céljait. A nő bűvös és józan fej volt, minduntalan visszarántotta öt a valóságba. Idegeikben eltemetve élt a kétféleség s tán éppen ez összetartotta őket. Apró és nagyobb karcolások vitákon, nézeteltéréseken túl mégis szerették egymást. A férfi sokszor elhatározta, hogy rendbehozza kissé elrontott életét. Uj alapokra fekteti, de a tervek csak tervek maradtak, a száguldó idő, életgondok, harcok a henyérért felőrölték energiáját, kifárasztották s elsorvasztották erejét. Most is, hogy elvált asszonyától, félig-meddig harag volt köztük. Egy darabon együtt utaztak, egyik állomáson azonban el kellett válniok. Kétfelé vált az ütjük. Ahogy visszagondolt a válásra, látta a fiatal nőt az állomás perronján állni, amint szemei lassan elhomályosultak a könnyektől s ahogy magasra emelte a csipkés zsebkendőt. Ekkor szivére szállt, hogy ez a nő, akit egy életre kapcsolt magához — szereti őt. Aztán idehozta őt a vonat, ebbe a kis stájer faluba s az első hetekben jól esett neki a magány. II. Leért a lépcsőn, átment a folyosón s a nyitott ebédlőn, ahonnét a lépcsők vezettek a tisztásra. Kora reggel, amikor tündökölve kelt fel az alpesi nap, a szanatórium szolgája felsorakoztatta a nyugágyakat. A piroscsikos vászonszékek ott álltak glédában s várták az üdülőket. Egyik nyugágyba dőlt, a vánkost feje alá gyűrte s kinyitott egy könyvet s olvasni kezdett. A nyugágyak még árnyékban álltak; akinek napozásra volt kedve, annak fel kellett mennie az épület terraszára. Minden reggel az első volt, aki megjelent nyugágya mellett. Gyengének érezte magát. A többiek könnyű tüdőcsucshuruttal s megrongált idegekkel jöttek ide. Az alpesi levegőtől s Kreiner dr. kúrájától várták
