Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-05-12 / 19. szám - Cholnoky László: A vízcsep története

Felső kép: A macedónok és horvátok egységes frontja Szerbia ellen. A képen balról második: dr. Pavelics, emigráns horvát vezér, Szófiában, ahol jelenlétét tartósan megünnepelték. — Középső kép: Schacht (jobboldalt) és Vogler német jóvátételi delegátusok sétálnak Páris uccáin. — Alsó kép: Az olasz király és Umberto trónörökös (a kép balsarkában) az olasz hadsereg lovas ünnepségein.

monokli és a nadrágja olyan feszesre volt szabva, hogy a bölcsész azzal talán könvnyebben megborotválhatta volna a barátját, mint a régi rozoga beretvával.

— Szervusztok, fiuk! — mondta, elegáns mozdulatokkal huzgáiva lefelé galainbszinü keztyüjét. — Ezen a pompás nyári reggelen ilyen későn keltek? ... Ottkinn oly gyönyörű minden és ...

— És te már reggel hat órakor felkeltél és azóta már kivágtál hárommillió mullinét és kitaláltad a kvintvágás egy uj módját! — vágott közbe a bölcsész.

— Üres beszéd! — mondta Von Stubenberg idegesen. — Egyébként részben igazad van, mert valóban hat órakor keltem, valóban kivágtam, ha nem is éppen a hárommillió, de mindenesetre ötven mullinét és valóban foglalkoztam, ha nem is a kvint-, hanem a kvartvágással és kétségtelenül megállapitottam, hogy....

Stubenberg affektált, atlétáskodó mozdulatokkal elkezdte levetni a kabátját, majd a fegyvergyűjteményhez ment, leakasztott egy kardot, — ö csak a sportért rajongott — vivómesteri pózzal tiporni kezdte a pengéjét, mialatt a fiuk befejezték a beretválkozást.

Amint a kard pengéje megzörrent a padlón, az ajtó félig kinyílt és lassan, óvatosan egy rendkívül csinos, de lompos és borzas, körülbelül tizenötéves leányka, a lakásadónőnek, Kalotainénak az unokája lépett be rajta. Harisnyátlan, hófehér kis lábán óriási papucsokat viselt: amikből azonban a hüvelykujja kikandikált.

— Jó reggelt! — mondta rendkívül nyugodtan, közben barátságosan mosolyogva. — ügy hallom, hogy vívás lesz! .... Én azt nagyon szeretem!... Bemegyek! ... Szívesen látnak?

A jogász, amikor megpillantotta a kedves, borzas kis jövevényt, kezében a tollseprővel, odasietett az ajtóhoz, baljával megfogta a kilincset, tréfásan meghajtotta magát és jobbjával hódolatteljesen mutatva, hogy tessék besétálni, bevezette a leánykát a szobába.

Az pedig az egyik székről szép gondosan lerakta a ruhadarabokat, leült és a lábával harangozva azt mondta:

— Most hirtelen kigondoltam valamit! ... Tegyenek úgy, mintha lovagok volnának és én értem vívnának! ... Aki győz, annak adok egy szál szép krizantémét ... A mama hozott a piacról egy egész marókkal... Nos, ugy-e, jó lesz igy?

— Gyermekem, — mondta von Stubenberg Armand komolykodva, — ez nem színház!... Ez véresen komoly dolog! ... Ha látni akarja, mindenesetre a helyén maradhat, de kérem, legyen nyugton, mert ha az ember a milliméter egy ezredrészével eltéveszti, már elég, hogy halálos baleset történjen!

És ahogy mindezt nagy fontosán elmondta, már ott is állt a szoba közepén, kezében a vivókarddal.