Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-05-12 / 19. szám - Cholnoky László: A vízcsep története
— Csak nem gondolod, hogy ezért a borzas kis fruskáért meg fogok veled verekedni, mint valami hóbortos középkori lovag? — kérdezte a bölcsész és jóízűen nevetett. — Azért, akit az ember szeret vagy tisztel, nem is verekedniük kell az embereknek egymással, hanem dolgozni kell tudniok és akarniok! — mondta a joghallgató, titkon a leánykára pillantva. Hanem az észrevette ezt a pillantást, tejfehér arca lángbaborult, az aranysárga virágot átnyújtotta a szőke fiatalembernek, azután kisietett a szobából. És ez a pillanat egy régen rejtegetett titkot hozott számukra a napvilágra: amire megérkezett az iskolaév vége, a fiatalember is, a leány is tudta már, hogy sohasem fogják egymást elfelejteni, ha a sors szét is választaná az útjaikat. Pedig a sors még csak két évet engedett a számukra, hogy egymás közelében lehessenek. A kis Kóczot, a drága, szőke, kékszemü leánykát a halál azon a tavaszon ragadta el magával, amelyiken a fiatalember megszerezte az oklevelét. És ezekre a rettenetes napokra olyan tisztán emlékezem, mintha csak hónapok választanának el tőlük, pedig azóta már huszonöt év röppent el mindörökre. Mert a fiatalember én magam voltam. 3. A napokban a nyugati pályaudvar perronján sétáltam fel-alá, az egyik ismerősömet várva. Közben több vonat is bejött és ahogy az egyikből kiözönlöttek az utasok, közöttük feltűnt egy különös járású, szép szőke nő. Figyelmesen néztem öt, mert bizonyosan tudtam, hogy valahonnét ismerem, de hogy honnét, azt csak akkor tudtam meg, amikor ott ment el közvetlenül mellettem és ő is rám nézett kíváncsian. Csak akkor láttam, hogy az ismeretlen nő szakasztott olyan, mintha a kis Kócz nem halt volna meg, hanem huszonöt év múlva újra elém sodorta volna öt a sors. Csodálatos érzés volt az, ami akkor rámnehezedett: valami rettenetes szomorúság sanyargatta a szivemet, de azért valami egyre űzött az ismeretlen nő után, hogy legalább emlékezetben újra láthassam azt, akit sohasem tudtam elfelejteni. Hanem amint utána akartam sietni, a tekintetem véletlenül belevillant a pályaudvar valamelyik régi automatájának homályos tükrébe és megpillantottam abban a hófehér hajamat. Csak egyetlen szempillantásig tartott az egész, de az ismeretlen nő addigra már eltűnt az embertömegben. Hirtelen megfordultam és földreszegzett szemmel kisiettem az uccára. Ott belevegyültem az áradatba és mintegy félálomban néztem a kifelé tolongó tömeget. Hátha mégegyszer megláthatom Felső kép: A Poděbrady fürdőn megtartott fürdőkongresszus résztvevői. — Középső kép: Ledovszky Géza, aki 85 órás időtartammal Bécsben világrekordot állított föl „távzongorázásban“. — Alsó kép: A pozsonyi Toldy-kör hetventagu férfikara Bécsben, ahol a Zeneegyesillet palotájában április 25-én nagy sikerrel vendég szerepelt.
