Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-04-28 / 17. szám - Szántó György: Európa elrablása
Európa elrablása Irta: Szántó György A long-islandi Majestic-ihotel halijában most kezdődött a jazz. — Nagyszerű — mondta Mac Fullham K. V., az elkényeztetett, divatos szobrász. Ti mindig csak szidjátok ezeket a szegény niggereket, ők pedig olyan zenét adnak nekünk, elernyedt és elhasznált idegzetű fehéreknek, amely most öt földrész kihűlt vérű embereinek a vérét fűti. Hallgasd csak, megint egy meglepetést hoztak. Igazi tam-tam van a jazzbandben. Kedves fickók. Az őserdők színeit és szagát hozzák, ismeretlen, óriás pillangók himporát szórják a szürke életünkbe. — Hogy ti művészek miket fedeztek fel! Én nem mondhatnám a niggerszagra, hogy őserdők illata. Nem szeretem a szagukat. A tam-tamot megnéztem. Ez valódi, az aik-aik-törzsnél láttam ilyet két éve, amikor lent csavarogtunk a lova páncélossal. Végeredményben hadd éljenek a bitangok, engem csak az bosszant, hogy már nem lehet miattuk sehol sem a ringbe állni. Egyre jobban boxolnak a bitangok. Sámuel I. Grant, a lova másodkapitánya hirtelen elhallgatott. A hall főbejáratában különös pár jelent meg. Hatalmas növésű, rendkívül szélesvállu, harmincasban járó férfi és karján egy öreg, elhízott és a festék alatt mégis ráncos, beesettszemü nő. — Hát ez mi? — mondta a szobrász, amikor az utiruhás furcsa pár eltűnt a szálloda feljáratánál. Tiz kérdőjel vagyok. — Régen nem láttuk már Eredet — válaszolt a kapitány. — Bizonyára az anyja. Nem tudom, mi ütött belé. Máskor nem az anyjával szokott jachtozni. — Furcsa vén skatulya. Nem néz ki anyának. Gyanús. A kapitány nem felelt. Felállott, meghajtotta magát missis Annié előtt és eltűnt a táncolok hullámaiban. Fred nemsokára visszatért. Remekbeszabott bársonygalléros frakk feküdt hatalmás termetén. Az ajtóban körülnézett, mintha keresne valakit, aztán a szobrászhoz közeledett a táncolókon át. — Halló, öreg cimbora, itt vagyok. Hogy vagy? — Minden rendben. Az emberek még mindig szeretik a királyokat majmolni és jelentéktelen pofájukat bronzban viszontlátni. Úgy örülnek, mint a hülyék, ha önmagukkal van szerencséjük találkozni. A legszebb, legokosabb, legértékesebb emberrel. Bronzban, vagy márványban. — Na, te sem vagy jó üzletember. Hátha én is egy márványképmást készülök rendelni nálad és te elveszed a kedvemet ezzel a fanyar humoroddal? — Te? Csak tréfálsz. Hiszen sohasem engedted, hogy mintázzalak, pedig hányszor kértelek. Még én fizettem volna neked. Nevettek. Nem rossz, O’‘Brien Frednek, a losangelesi petróleumkirály fiának modelldijat fizetni. Amerikai filmstar ok pompás paripáikkal a reggeli kilovaglás előtt.
