Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-04-21 / 16. szám - Irodalom, művészet • Vozári Dezső: Elza kisasszony - Elisabeth Bergner - Komlós Aladár: Irodalom napló
IRODALOM, MŰVÉSZET A magyar származású Czinner Pál, a berlini filmrendezők legjobbika, filmre vitte Artur Schnitzler nagy feltűnést keltett regényét, az „Elza kisasszonyt“. Az az intellektuális elán, mely a „Nju“-ban érte el tetőpontját, ezúttal sajnos, elhagyta a rendezőt. Az „Elza kisasszony“ csupán két nagy színész, Elisabeth Bergner és Albert Bassermann valóban respektábilis teljesítményére támaszkodik. Filmszerűségnek nyoma sincs benne s az egész inkább úgy hat, mint a Schnitzlerregény egy kiadósán illusztrált kiadása. Ez a német filmek örök fogyatékossága Hollywooddal szemben, a kétségbeejtő filmszerütlenség, mely ebben a darabban egyenesen kétségbeejtő arányokat ölt. A film önálló művészi műfaj, melynek külön törvényei és specifikumai vannak. Mikor látják be már a filmproduceurök, hogy a mozi nem fotografált literatura, sem fotografált színház nem lehet. A film csak úgy aknázhatja ki ama óriási lehetőségeket, melyek felett rendelkezik, ha végérvényesen megalkotja a maga formanyelvét, a mozgás művészi kifejezését. Pedig az „Elza kisasszony“ ugylátszik, tettnek készült, művészi tettnek a moziindusztria terén, mert üzleti szempontból kétségtelenül merész játékot űz, elhagyja az obiigát happy endet, sőt — horribile dictu! — a gyors orvosi beavatkozás sem tudja a hősnőt megmenteni s Elza kisasszony a film végén, akár hiszik, akár nem, meghal. Egy bécsi közjegyző, akit a darabban Bassermann alakit, a kezére bízott közpénzeket elspekulálja, az anyagi és morális összeomlás hullámai éppen akkor készülnek összecsapni feje felett, mikor leánya, Elza kisasszony St. Moritzban élvezi a gazdagság nyújtotta örömöket. Elzának a mondain fürdőhelyen sok bámulója akad, ezek között is a legkitűnőbb és legállhatatosabb egy Dorsay nevű milliomos. A leány, mikor megkapja anyja egy kétségbeesett levelét, nagy lelki tusakodás után elhatározza, hogy Dorsaytól fogja kölcsönkérni apja megmentéséhez szükséges összeget. Ám a nagyiparos, üzletember, aki nem ismeri az ajándék fogalmát s pénzéért cserébe akar valamit. Azt kéri Elzától ellenszolgáltatásképpen, hogy jelenjék meg előtte meztelenül. Az ízlések különbözők. Elza kisasszony nincs elragadtatva az ötlettől és sértődve, duzzogva szalad szobájába, ahol azonban az újabb segítséget kérő levél vár reá hazulról. A leány végső kétségbeesésében nagymennyiségű Veronáit vesz be s meztelen testére csupán hermelinbundáját öltve fel, elindul megkeresni a milliomost a luxushotel labirintusában. A méreg hatása jelentkezni kezd. Elza ide-oda tántorog a frakkos urak tömkelegében. Végül a bárpult előtt rátalál Dorsayra, ledobja magáról szőrmepalástját s elterül a földön. Meghal. A film legutolsó részében Czinner megvillogtatja rendezői képességeit. Amint a hír, hogy a bárban egy meztelen nő esett össze, elterjed az előkelő szállodában, a férfiak kéjenc tekintetváltása, az asszonyok álszemérmes fölháborodása, — mindez brilliáns virtuozitással van megoldva. Albert Bassermann és Elisebth Bergner, Európa két legnagyobb színművésze úgy játszák meg a valószínű figurákat, hogy az a néző számára felejthetetlen élményt nyújt. A közönség az unhappy endes darabot aránylag nyugodtan fogadta. Vozári Dezső. Irodalom napló Szegény drága Juhász Gyula, Attilaszakállával, kemény kuruc karakterével, puha és nemes hölderlini muzsikájával... Ilyen sorokat irt: „Milyen volt szőkesége, nem tudom már, csak azt tudom, hogy kékek a hegyek“, meg (a magyar pusztáról, amelyre Petőfi óta talán ő varázsolt először uj színeket, valami titokzatos és égi dekadencia színeit): „A szürke ég pásztortüzei lassan kigyulnak rendre és az ég alatt, A temetőhen és a kocsmazajban Egy néma angyal halkan áthalad“, vagy bánatos bölcseségével a gyilkos vadászokat sajnálva: „Egy őzet lőttek a szegény vadászok“... Nyáron egy levélben azt irta nekem, hogy csak egy verséhez ragaszkodik különösebben, ahhoz, amely Gulácsy Lajoshoz, a szelíd nagy festőhöz szól, aki hosszú évek óta egy tébolyda lakója. Micsoda titkos sejtelme vonzotta őt különös festőbarátja tragikus sorsához? — (összegyűjtött legszebb versei most jelentek meg „Hárfa“ címen a „Génius“ kiadásában.) * Horváth Henrikről, a magyar versek kitűnő németre fordítójáról beszélik: Tanár korában éjszakáit többnyire kávéházban töltötte s reggel néha oly álmosan ment az iskolába, hogy nem egyszer elaludt a katedrán. Egy alkalommal óra közben felébred pár percnyi szundikálás után, az első pillanatban nem tudja, hol van, csak azt érzi, hogy gyorsan tennie kell valamit: zsebébe nyúl és elkiáltja magát: — Pincér, fizetek! * Legyen szabad egyszer egy ma igen népszerűtlen műfajról is megemlékezni itt: a versről. Egy József Attila nevű fiatal költőnek jelent meg mostanában „Nincsen apám sem anyám“ címen verseskönyve. Kiforratlan könyv, nagy ígéretekkel és nagy belső veszedelmekkel; Kassákkal elrontott Csokonai; József Attila a kelleténél jobban tudja, milyen eszközökkel főzi meg olvasóit s visszaél velük; a közvetlenségét és üdeségét hangsúlyozza, holott alig van költő, aki anynyira kiszámítaná a verseit, mint ő. S mégis: ennek a költőnek uj hangja van, dalos friss jókedvű kamasz-hangja, a nyelvének egészséges konkrétságé, meglepő és jóleső a szimbólumokkal agyonterhelt, fülledt uj költészet után. íme egy apró mutatvány: DALOCSKA Mikor a szeretők veszekednek, akkor hajlongva magasodnak, mikor a földdel ölelőznek, akkor a földdel elsimulnak. Énekeljünk: haja ha! Bömbölődjünk Böm-böm-böm Susogjunk, hogy sususu, üss egyet a hátamba! * A modern technika vívmányaival dolgozó racionizált koldulási ipar egy nem humor nélkül való példáját mondta el egy mecénás-voltáról is ismert kitűnő iró: Egy magyar lírikus, miután többször személyesen kereste fel a gazdag írót, egy alkalommal feleségét küldte el anyagi támogatásért. Az asszony nagy nyomorukra s férje betegségére hivatkozik. A mecénás átad egy összeget, de véletlenül kinéz az ablakon s látja, hogy az elhagyott kis budai ucca kanyarodójánál egy autó várakozik. Szokatlan dolog errefelé, a mecénás tehát vendége távozása után érdeklődve figyeli az uccát. Pár pillanat múlva látja, hogy az autóból óvatosan kidugja a fejét a beteg lírikus és kíváncsian integet felesége felé. * A népiesség kezdődő uj túlbecsülése idején (amelyre talán még visszatérek egyszer), igen aktuálisak és megszivlelésre méltóak Gyulai Pál bölcs sorai 1854-ből: „Hitté lön, hogy mindaz, mi a nép száján forog, már költészetbe való, minden népdal egy-egy remekmű s minden szeszély a nép nemzeti genius szökelése: mintha a népnél nem volna annyi ízléstelenség, mint a nem-népnél, mintha népdal nem volna annyi rossz, mint nemnépdal s a kunyhónak nem volna meg a maga hóbortja, mint a salonnak.“ Szlovenszkón is vannak, akiknek szeretném ezeket a sorokat figyelmébe ajánlani. Komlós Aladár. Elza kisasszony — Elisabeth Bergner
