Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-04-14 / 15. szám - Irodalom, művészet • Komlós Aladár: Hogy állunk Kassákkal - Vozári Dezső: A riport bevonul az irodalomba
— A kalaposnőhöz. — Hol a kalaposnőnek az üzlete? — Az Ibolya-uccában. — Ház szám? — De miért érdekel ez? Máskor nem vagy ilyen kiváncsi. — A házszámot kérem. — Most már azért sem mondom meg. Különben semmi közöd hozzá, hogy hová megyek. Én sem kérdem tőled, hogy kitől kaptál levelet. Pedig ez van olyan érdekes, mint a kalaposnőm üzletének a házszáma. A férj hallgatott. Mihelyt az asszony látta, hogy az ura titkolódzik, csak annál inkább visszatért a levélre. — És most már követelem, hogy mutasd meg a levelet. — Ugyan, ne avatkozz olyan dolgokba, amelyekhez semmi közöd. Az asszony arcátlanul nézett a férje szeme közé. — Hogy a feleségnek semmi köze ahhoz, ha a férje hölgyecskéktől leveleket kap? A férj nyugodtan lenyelte ezt a vádat. Meg akarta lesni feleségét, tehát nem árulta el neki a levél tartalmát. És délután hat órakor csakugyan ott állt a Hotel Albatros előtt és várta a feleségét. De hasztalan állt lesben: az asszony a Hotel Carmában táncolt a jazz-band hangjaira. Kilenc óra volt, mikor a férj hazatért. A felesége már otthon volt és haragos arccal fogadta. — Hol voltál mostanáig? — A dolgaim után jártam. — Este kilenckor? — Igen, este kilenckor. — Ugyan, ne mondj ilyeneket. A Hotel Albatros előtt álltái... Igaz? A férj szemei szélesre tágultak és megzavarodva hebegte: — Ne tagadd, pontosan tudok mindent ... Egy asszonyt vártál... Remélem, nem tagadod ... — Csakugyan, egy asszonyt vártam. De kitől tudod ezt? — Nem az a fontos, hogy kitől tudom ... Egy asszonyt vártál... Azt, akitől ma délben levelet kaptál... Én ezt nem tűröm tovább és még ma szólok az ügyvédnek. A férj megsemmisülve nyúlt a zsebébe és átadta feleségének a levelet. Az asszony egy pillantással sem árulta el, hogy ismeri a levél tartalmát. Végigolvasta, aztán kiegyenesedett és fölényesen végigmérte a férjét: — Nem szégyelled, hogy névtelen leveleknek beugrasz és a feleségedre leselkedel? Bűnbánóan dadogta a férj: — Mit tegyek, ha annyira szeretlek. Lynkeusz. IRODALOM, MŰVÉSZET Hogy állunk Kassákkal Kassák Lajosnak „Angyalföld“ címen uj regénye jelent meg. A regény? Szürke, szürke színek s az a sok szálból szövődő, komplex szerkezet, amely a legújabb irodalomban meglehetősen divatos (Dós Passos: A nagyváros szimfóniája). Budapest munkás-külvárosáról szól a könyv s a türelmesen s lassan felrakott színek mögül csendesen elősüt az edzettlelkü iró világfelfogása: az élet nehéz, de az erős megállja ... S a vége — unalmas. Unalmas, mert minden alakja (egyet, a „hosszú“ embert kivéve): csupa sablón és séma. Az egy Szittya Emil figurája, ahogy Kassák egy előbbi könyvében, remek önéletrajzában megrajzolta, ez az ellenmondásokban gazdag, nevetségesen gyarló és elragadóan tékozló, lelkes ember egymagában többet ér, mint az egész „Angyalföld“, hozzáadva még a „Napok, a mi napjaink“-at, Kassák egy másik regényét is! Hogy is állunk Kassákkal? Nincs ma még egy magyar iró, akinek megítélése körül annyi volna a zavar és félreértés, mint körülötte. Ismerek olvasókat, akik nem hajlandók tágítani attól a hitüktől, hogy Kassák őrült és sarlatán, és ismerek ifjú embereket, akik szánakozó fölénnyel néznek végig rajtam, vén paralitikus kispolgáron, ha ki merem jelenteni, hogy Shakespeare vagy Goethe jobb iró volt, mint Kassák. Azonban veszedelmes dolog Kassákot imádni. Vannak irók, akik megférnek a müvész-kultura politeisztikus rendszerében. A Kassákimádat monoteizmusra hajló és türelmetlen. Van egy felfogás, amely szerint a végletek közt mozgó megítélés rendkívüli tehetségre vall. Nos, ha valami túl van az ijedtség mindkét fajtáján, amelyet Kassák okozni szokott, ha sem sarlatánnak nem látja őt, sem a nagy és kegyetlen Idoisten főpapjának és teljhatalmú megbízottjának, akkor rájön, hogy: 1. Kassák igen határozott és erőttdjes, de inkább szimplán egyszerű, mint titokzatos és gazdag egyéniség; 2. verseit nem szabad szőrőstől-bőröstől lenyelni, mert vannak köztük igen szépek és vannak mitsemérő, téves „kísérletiek is; 3. elbeszélő müveit emberrajzoló tehetségének fogyatékossága marasztalja másodrendüségben, — ami nem vonatkozik önéletrajzára, mert ez remekmű; 4. Sok uj formával, technikai fogással próbálkozott, de müvei közül csak azok maradnak meg, amelyekben kevésbé penetráns az újszerűség. Mi teszi hát, hogy ez a derék tehetség oly mágikusan hatást tud tenni az emberekre? Legyünk tisztában vele, hogy az irók kultusza mindig inkább az iró vélt vagy igazi egyéniségének, mint müveinek szól. Ah, nem szép müveket keresünk a művészetben, hanem útmutatót, Istent, akit imádhatunk. S ebből a szempontból Kassák, akinél nem egy tehetségesebb magyar iró akad, alighanem fölötte áll kortársainak. Ma, mikor mindenkit összezúz vagy összezsugorit vagy porhanyóvá tesz az élet, ez a kemény fából faragott ember erősebbnek bizonyult a külső körülményeknél. Nem tudok ma irót, aki oly biztosan formálná az életét, a maga győztes úri akarata szerint, mint ő. Inkább az erkölcsi erejével, mint a fantáziája-alkotta képekkel bűvöli el híveit. Az ő malmára hajtja a vizet az a mai közvélemény is, amely a kelleténél jobban tiszteli a Szociális Tendenciát és a Művészet Korszerű Megújhodásának Tendenciáját. Ezekkel a tendenciákkal Kassák szolgál leginkább, s fizetségül ez a közvélemény döbbent tisztelettel néz rá, mint a jövő képviselőjére. A Jövő azonban, amelynek kegyéért a müvek már segítőtárs nélkül, önmagukban fognak harcolni, csak részben fogja akkreditálni Kassák Lajost. K omlós Aladár. A riport bevonul az irodalomba Egy indexre tett műfaj bontogatja szárnyait a literaturában, az irás mostohagyermeke, a riport, mely eddig a huszonnégyóráig tartó kérészélet handicapjával vehetett csak részt az irodalmi harsonák harmóniát kereső óriási kakofóniájában. A nemzetközi könyvpiac el van árasztva riportokkal, útleírásokkal és riportregényekkel, amik az igazságból táplálkozó realizmus uj faktorait viszik be a szépirodalomba. A háborút követő irodalmi krízis, a nagy csömör egy festett, kasírozott világ bódulata után, mely még mindig ott émelyeg valahol irodalmi emésztőszerveink falán, uj és elemi szomjúságot teremtettek az olvasónál, az ef fektiv lét problémái után való áhitozást. Az iró, aki idejekorán felismerte az írás ez uj tendenciáinak szükségét, szegre akasztotta egy ósdi művészet rekvizitumait s merész elhatározással vetette be magát a realitás hidegvizes bazénjába, mely az első pillanatokban elviselhetetlennek tetszett a játszi mesék langyos és szagositott zuhatagai után. De a test, mely még egészséges volt, lassan rászokott a föl-nem-melegitett fürdőre, a lélek, mely még egészséges volt, lassan rászokott a valóság kemény, de hamisítatlan hangulataira. Egy egész világ sülyedt el s vele sülyedt hamis romantikája, a metaforák tetszős, de hazug költészete. így a riport, mely eddig kétes és kevésbé kétes hirü zsurnaliszták portyázóterülete volt, bevonult az irodalomba, uj színeket s a kifejezés uj lehetőségeit hozva magával. Albert Londres, egy francia lírikus, az elsők között volt, aki faképnél hagyta ondulált múzsáját s az életet
