Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-04-14 / 15. szám - Tarka krónika • Karinthy Frigyes: Hölgyeim és uraim - Vozári Dezső: A kávéház dicsérete - Keserű mandula
TARKA KRÓNIKA Hölgyeim és uraim, nem csak éccakai alvásközben történt álmainkat szoktuk elfelejteni, hanem azokat is, amiket ébren álmodunk, járkálás, üldögélés, tűnődés közben. Elfelejtjük őket — vagy ha nem felejtjük is el, resteljük az effélét, nem valljuk be, nem mondjuk el senkinek. Ragaszkodás ahhoz a makacs rögeszméhez, hogy felnőttek vagyunk, zavarbahoz bennünket az ilyen éber-álom feltűnő gyermekessége és igyekszünk letagadni még önmagunk előtt is, hogy megtörténik és mindig újra visszatér. Egy ilyet, a magaméi közül, kiszolgáltatok. A képzelődés rendesen villamoson vagy autón, vagy más városközi közlekedési eszközön szokott megindulni bennem — valószínű, hogy az ut unalmát próbálja elűzni velem a lelkem mélyén nyugtalankodó, mindenáron játszani akaró gyermek. Abból a feltevésből indul ki ez a játék, hogy én, mondjuk, kimentettem a vízből valamelyik maharadzsa leányát. A dúsgazdag maharadzsa megkérdezi mi a kívánságom — fele királyság, vagy Dárius kincse? S ekkor, egy kölyökkoromból való vágy elevenedik fel s szerényen azt kérem csak — kocsikázhassak végig a fényes körutakon, mondjuk, másfél óráig. Mögöttem egy társzekér szaladjon — s én mindegyik kirakatból, ami előtt elhaladunk, futtában kiválaszthassak egyetlen tárgyat. Ezt a tárgyat rögtön megveszik nekem és felrakják a társzekérre. Mármost ebből áll a játék. Annyi idő alatt, amennyi elég hozzá, hogy egy boltkirakat elvillanó képét rögzítsem magamban, el kell döntenem, A kávéház dicsérete Sohasem fogom elhinni, hogy a kávéház átok és fertő, aminek kikiáltották. Különvéleményt jelentek be ebben az ügyben, egyrészt mint érdekelt fél s úgy is, mint a megtámadottak védője. Az úgynevezett közvéleményben klisészerii, kész Ítéletek öröklődnek generációról generációra s az emberekből hiányzik az energia és elhatározás hozzá, hogy szembeszálljanak az ilyen „justizmordokkal“. Tehát: a kávéház nem átok és nem fertő, csupán a feketekávé rossz bennük; nem csoda, partecédulákból főzik egy uj eljárás alapján. Indokolt kifogásnak látszik mindaz, ami a caféban kapható ételek és italok minőségére vonatkozik. De morálról beszélni vele kapcsolatban, fontoskodó nagyképűség. A cipőkereskedövel szemben nem lép fel az emberiség hasonló erkölcsi tézisekkel, holott a kávéház sem egyéb egy fontos bevásárlási forrásnál, mely az éhesnek ételt, a szomjasnak italt, a fáradottnak kényelmes ülőhelyet, a fagyoskodónak központi-fütéses meleget, a kiváncsinak a legfrissebb hírlapokat nyújtja, arról már nem is szólván, hogy a káhogy a számtalan tárgy közül ami a kirakatban látható s pillanat lefolyásáig felfogható — melyiket választom? Jól jegyezzük meg: a hosszas fontolgatás azzal a veszéllyel jár, hogy közben elmulasztok egy következő kirakatot, ahol talán értékesebb, nekemvalóbb, szükségesebb vagy mulatságosabb cikket választhattam volna — másrészt mégis boszszantó volna, ha sietségemben s attól félve folyton, hogy letelik a másfél óra, egy olyan kirakatból, ahol, mondjuk, brilliáns ékszerek is vannak, pont egy alpacca fogpiszkálót választanék. Nagyon izgalmas, elmeedző, figyelemélesítő játék ez. És tanulságos is. Nem lévén időm okoskodni, a röptiben kiválasztott tárgyak magamat is meglepő módon árulják el legtitkosabb kívánságaimat. Mai körutamon például megjegyeztem magamnak néhányat. Egy tengeri hajó modelje, az utazási iroda kirakatából. Paprikajancsi a játékkereskedésben. Egy óriási Wertheim-szekrény. Egy darab zöld Gorgonzola-sajt. Andersen meséi. Félrud szalámi. Ródlicipő. Müláb, forgatható térddel. Hegedűtök, stopperórával. Dupla bölcső, ikreknek. Valami gépféle, nem láttam tisztán, kávédaráló, vagy számolószerkezet. Egy fél nő, deréktól felfelé viaszból, borbélykirakatban. Bronzkoporsó ezüstszegéllyel. Karinthy Frigyes. véház nyilvános otthon, ahol bárki asztalához ülhet s minimális rezsivel nyugalmat, békességet és megelégedést varázsolhat maga köré. Ha a kávéháznak szenvedelmes ellenfelei vannak, vannak nemkevésbé temperamentumos prókátorai is s igy ez az elvi harc nívós diszkussziót rejt magában. A két párt közötti szócsata színhelye — természetesen — csakis a kávéház lehet, mely józan és türelmes s kígyóját is márványkeblén melengeti. Akiket tizszobás lakás vár odahaza, könnyen nélkülözhetik a kávéházi talmi otthont, ám akinek egy petróleumszagu korridoron át kell „hazamennie“ s ott is csak repedezett zománcu vasmosdó, egy vedlett és porfelhőkbe burkolózó dívány várja s legfeljebb a falon még két müvészietlen metszet, amik Prágában Húsz János elkeseredett védekezését ábrázolják a konstanci zsinaton, Pesten meg a honfoglalást és II. Rákóczi Ferencet; akinek az otthon nem nyújt bőrfotöjt, de rozoga székeket, nem vakító lusztereket, hanem csak a lichthofból beszüremlő gyér világosságot, nem öröraet, de bánatot, melyben dúsan kivirit a szobauri apokaliptikus magánosság, az úgy lépi át a tükrökben villogó kávéház viharvert küszöbét, mint a misztérium balzsamára vágyó hivő a monumentális templomokét. Nem csoda hát, hogy a kávéháznak külön irodalma és filozófiája is van, melyek ott születtek a kasszírnő hófödte csúcsai mögött s mely ma már menthetetlenül és kiradirozhatatlanul rányomta bélyegét a kor irodalmára és filozófiájára. A modern líra számára a kávéház nyújtja azt a generális témakört és lelki atmoszférát, amit elmúlt századok eposziróinak a folytonos guerilla-harcok és a „hősi“ világszemlélet adott. A társadalom problémáit nem a boldog, arrivált, de a boldogtalan outsideremberek hordozzák magukban, ezek pedig a kávéházban tanyáznak s onnan ostromolják a pénz, a hírnév, az emberi megváltás gránitbástyáit. Furcsa figurák: az élet kovászai. S ha egy-egy felemelkedik közülük, hogy téveteg léptekkel átsétáljon a históriába vagy az irodalomtörténetbe, tiz uj akarnok vár a felszabadidó helyre. A kávéház nem átok és fertő, de áldás és a jóság puha fekhelye, a megszállottak paradicsoma, ahol testvériség és szabadság uralkodnak s ahová estére úgy tér meg a kifulladt outsider, mint a fáradt apa családjához. A zene hamisan, de irgalmasan úszik a füstben; a billiárd golyói úgy csattognak a zöld posztón, mintha örökre egyesülni akarnának. A füst, a gőz, a párolgás fellegei között egy uj, egy jobb világ arcát mintázza az Ismeretlen Kéz. Vozári Dezső. KESERŰ MANDULA A NÉVTELEN LEVÉL Az asszonynak szombat délután hat órakor találkája volt egy férfivel a Hotel Carma halijában. Hogy teljes biztonságban érezhesse magát, pénteken névtelen levelet irt az urának. A levélben „egy tájékozott nő“ arról értesíti a férjet, hogy felesége szombaton délután hat órakor a Hotel Albatros foyerjében találkozik egy fiatalemberrel. A találka napján a férj két órakor hagyta el hivatalát. Mikor hazaért, a gépírásos levél már ott feküdt tányérja mellett az asztalon, pontosan megcímezve és lebélyegezve, óvatosságból előbb a világosság felé tartotta a levelet, azután a kés hegyét becsusztatta a boríték sarkába és felhasitotta. Mialatt a sorokat végig betűzte, egy arcizma sem rándult. A levelet elolvasás után nyugodtan négyrét hajtotta és zsebregyürte. A leves kanalazása közben megkérdezte a feleségét: —■ Mi a délutáni program? — öt órakor bemegyek a városba. — Kihez?
